A budapesti Váci utcában, az árusoknál még csak humorosnak szánt CCCP feliratú, Lenin és Che Guevara arcképes pólókat vásárolhatnak az arra tévedő turisták. A nagytétényi szoborparkban már kis Lenin és Sztálin-szobrokhoz és munkásmozgalmi dalokat tartalmazó CD-hez is hozzá lehet jutni. Dunaújvárosban, a szocializmus büszke kohászvárosában azonban két vállalkozó időt és pénzt nem sajnálva a rendszerváltáskor eltávolított Lenin-szobrot előhozatta a városi partvédelmi vállalat telephelyéről és újra talpra állíttatta azt. Az Intercisa Múzeum, az egykori pártszékház épületében működő helytörténeti múzeum udvarán május 31. reggelén Cserna Gábor, fideszes önkormányzati képviselő és a párt helyi szervezetének elnöke szerint a legnagyobb titokban állították be a szobrot, a történtekről ő is már csak egy délelőtti telefonhívásból értesült.

Lenin bronzba öntött képmása a polgári erők helyi szervezete szerint azonban nem való közterületre, márpedig a városi elnök megítélése szerint a múzeum udvara annak számít. A szobor közvetlenül a múzeum kerítése mellett áll, így az arra járók bármikor megcsodálhatják, míg az ott lakók szinte mindennap kénytelenek megnézni, ha az autójukhoz sétálnak az ottani parkolóhoz. A polgári politikus szerint bármely másik hely, mint például a nagytétényi szoborpark, méltóbb lett volna számára.

Lenin a történelemkönyvek tanúsága szerint publicista, hivatásos forradalmár és teoretikus, a bolsevik párt és a szovjet állam alapítója és vezetője volt, aki az 1919-es kommunista Internacionálé I. kongresszusán beterjesztette téziseit a burzsoá demokráciáról és a proletárdiktatúráról. Halála után első számú örököse, az őt szellemi elődjének valló Sztálin vette át a kommunista párt irányítását, aki évtizedekig tartó diktatúrát valósított meg a lenini elvek mentén. Így kérdés, mit keres a polgári baloldal, a nemzeti közép kormányának pártjai által irányított városban a szobra.

Kismoni László, a város humán ügyekért felelős alpolgármestere, aki szintén az MSZP színeiben jutott a testületbe, elmondta, hogy az ő ötletük volt a szobor elhelyezése a múzeumban, mivel az méltánytalan módon volt tárolva, az önkormányzat egyik vállalkozása mellett a földön elfektetve és letakarva. Ezután született róla a közgyűlési határozat. A szobor keze több helyen sérült volt, amit Kismoni elmondása alapján azok a vállalkozók, akik önköltségen vállalták a szobor rendbe tételét, restauráltattak. A politikus szerint, ha befért volna a múzeum raktárába, akkor az ottani szoborgyűjteményükbe került volna be, ezért szerinte nem kell szoborállításról beszélni.

A Lenin-szobor jelenlegi helyén alig harminc méterre van attól a helytől, ahol a rendszerváltásig állt, vagyis az egykori munkásőrszálló és pártszékház közötti Lenin tértől.

– Úgy érzem, ezt a 30 métert nevezhetjük akár lenini útnak, mindössze ennyit tett meg a rendszerváltás óta Lenin a városunkban – mondja Cserna, a szobor egykori helye felé mutatva. – Az a Lenin, akivel ezek szerint az Európai Unióhoz akar csatlakozni a Medgyessy-kormány, illetve a szocialista-szabad demokrata városvezetés, az a Lenin – és ezt történelemtanárként is mondom – aki a terror szellemi atyja volt a Szovjetunióban, illetve a cári Oroszországban. Az ő eszméi vezettek a sztálini diktatúrához, illetve több millió ember halálához. Kérdezem, hogy miként kíván szociáldemokrata párttá válni az a Magyar Szocialista Párt, amelyik felvállalja ezeket az eszméket.

A szobor elhelyezésével kapcsolatban még az elmúlt év decemberében jelentkezett állítólag a két vállalkozó, Andics József és Szécsenfalvi László, akik felajánlották az önkormányzatnak, hogy saját költségükön vállalják, hogy elhozatják a Duna partján fekvő szobrot, ha azt behelyezhetik a múzeum belső udvarába. A fideszes politikus állítása alapján mindkettejükről tudni, hogy a szocialista párthoz közel álló vállalkozók.

– A Szécsenfalvi által üzemeltetett Dunagép Kft. felügyelő bizottságának tagja Kálmán András, Dunaújváros szocialista polgármestere, az MSZP helyi elnöke – magyarázza Cserna Gábor a szocialista kapcsolatrendszert. – Az MSZP-s politikus felesége pedig a Szécsenfalvi úr felesége által irányított Dunaújvárosi József Attila Könyvtár munkatársa.

Szécsenfalvi László a Demokrata megkeresésére, hogy miért tartották szükségesnek a Lenin-szobor újbóli felállítását, azt mondta, egészen egyszerűen annyi történt, hogy állami közgyűjteménybe került egy új alkotás. Közölte, hogy más szobrok is vannak ott, például Münnich Ferencé. Állítása szerint az ő cége anyagilag nem támogatta a szobor múzeumba helyezésének költségeit. Véleménye szerint, csak az keres ebben politikai hátteret, aki akar.

A helyi múzeum – amely nevét a régi római településről, Intercisáról kapta – megyei fenntartású közintézmény, ezért a város polgármestere levelet írt a megyei közgyűlés elnökének, Szabó Gábornak, aki egyben az MSZP Fejér megyei elnöke is. Az elnök március elején küldte meg a választ, amely szerint méltó helynek találja a múzeumot és engedélyezik a szobor múzeumba való beállítását. A városi közgyűlés csupán elvi állásfoglalást adott. Ilyen előzmények után került május végén a múzeum kerítésein belülre a szobor, amely történetnek pikantériája, hogy többek állítása szerint aznap délelőtt egy HA rendszámú, tehát honvédségi tulajdonú kocsi felügyelt a szoborra.

A dunaújvárosi fideszes politikus által Lenin-fiúknak titulált városvezetők – hisz állítása szerint a három városvezető mindegyike a népköztársasági időkben, mint munkásőr vált a város dicsőségére – a Fejér megyei szocialista többségű közgyűlés egyetértésével ugyan visszahozták a kommunizmus tanítómesterének szellemét Dunaújvárosba, ám Taródi Sándor szerint, aki a helyi polgári köröket irányítja és a Dunaújvárosi Polgári Kör vezetője, a várost nem kavarta fel a szobor felállításának a híre. A nemzeti érzelmű embereket azonban sérti a lenini szellem visszacsempészésének a ténye, így elmondása alapján a polgári körök tiltakozásképpen megmozdulást terveznek.

– Ha kettőt állítanak fel, vagy összedől az egész város, az se érdekel senkit – mondja keserűen. – Letargiában van ez a város, várja a sorsát.

Egy középkorú hölgy, akivel a múzeum mellett találkozunk, elmondja, hogy ő a szobor szellemiségével nem ért egyet. Nem érti, hogy az emlékei szerint az 56-os megtorlások után felállított Lenin-szobor miért van újra alig ötvenméternyire a város 1956-os emlékművétől. Úgy gondolja, ez a szoborállítás igazán nem hiányzott a város jó hírének.

Cserna Gábor szerint a városban már érzékelhető mind a helyi vezetés, mind az ország vezetőivel szembeni elégedetlenség, amit az időközi önkormányzati választások eredménye is jól példáz. Május elején ugyanis a polgári párt által támogatott Cserni Béla a szavazatok 49 százalékával nyert az MSZP-s jelölt előtt, aki 18 százalékot ért el. Külön kuriózum, hogy a szabad demokraták favoritja egyetlen szavazatot sem kapott a voksoláson, a politikus neve mellé így nulla százalék került a statisztikákba. Éppen ezért fel szeretnék venni a kapcsolatot a Guinness-rekordokat regisztráló bizottsággal, hogy megtudják, megesett-e már hasonló kormánypárttal a történelemben. Az eredményre bizonyára a Gizella úton is büszkék, és repesve várják a londoni grémium jelentkezését. Talán azon a sokak által feltett kérdésen is elgondolkodnak, hogy az SZDSZ politikája mennyire látszik ki a koalícióból.

Emlékezhetünk, mekkora botrányba fulladt a Kőszegen rendezett, Horthy katonái, Szálasi nyilasai című kiállítás. Az összes ügyeletes elhatárolódó, legyen az magánszemély vagy szervezet, hallatta a hangját, míg végül is bezárták a tárlatot. Nem tudni, hogy a mindent jelképesnek és figyelmeztetésként felfogó baloldali, liberális, érték- és szabadelvű tiltakozók hol voltak, amikor május utolsó szombatjának hajnalán beemelték Lenint a múzeum udvarába. Mindenesetre a Lenin-szobor tizenhárom évvel a rendszerváltás és a szobordöntések után újra áll. A szerencsésen a múltba süllyedt szocializmus idején minden nagyobb város főterén a proletárdiktatúra eszmeiséget szimbolizáló Lenin alakja köszöntötte az arra járót. Úgy fest, Dunaújváros az időben visszafelé, ismét a lenini úton halad.

* * *

Időutazás Marxhoz

2003. június 4. Napsütéses nap. Trianon évfordulója. Az ember ilyenkor legkevésbé a marxista szabadegyetemre vágyik. De hát az újságírók sanyarú sorsa már csak ilyen, hol melegfesztiválra kénytelenek menni, hol meg kommunista előadásra.

A szabadegyetem helyszíne a budapesti Haller utca, ott is a Baloldali Front helyisége. Az ember – ha véletlenül pont oda vágyik – nehezen téveszti el a címet, merthogy különféle ablakra ragasztott plakátok hirdetik, itt bizony vörös uralom van – Che Guevara békésen megfér a Munkáspárt logója, vagy a „Válaszd a vöröset, a szívünk is vörös” felirat mellett. Belépve sem jobb a helyzet, nem kell különösebben keresgélni a szovjet zászlót, ott lóg közvetlenül a német kommunista párt plakátja és egy iraki lobogó közvetlen közelében. A sok izgalmat ígérő Osztálylét, osztálytudat című előadás kezdése előtt öt perccel amúgy 18 érdeklődő vár türelmesen, érdekes, hogy a „tanulók” hatvan százaléka nyugdíjas korú, a többiek viszont huszonévesek. Pontosan a meghirdetett időpontban kezdődik Márkus Péter előadása, aki a marxizmus XIX. századi kialakulásával kezd. Mivel a téma nem túl érdekes, van idő jobban körülnézni. A saját készítésű könyvespolcon megtalálható a Klassen Kampf (Osztályharc) című német lap és az angol lázadó dalok szövegeit tartalmazó fénymásolt füzetecske is, a falon pedig a nagy Vlagyimir Iljics portréja függ.

Az előadó kijelenti, „a marxi elmélet egy nemzetközi proletáriátusban gondolkodik, de elfogadja, hogy ha úgy adódik, a nemzeti, helyi burzsoáziával olykor külön-külön kell megvívni a harcot”. Ez még mind semmi ahhoz képest, amikor viszont az derül ki, hogy a baloldaliak három csoportja – úgymint politikai, társadalmi és egzisztenciális baloldal – közül a randalírozó fradisták ez utóbbiba tartoznak. Az egzisztenciális baloldaliak ugyanis arról ismerszenek fel, hogy anyagi helyzetük alapján a baloldalon lenne a helyük, ők viszont politikailag máshová sorolják magukat. Későbbre is marad érdekesség, fény derül többek között arra is, hogy a „manipulációs eszközök” (ezek lennének a különböző sajtótermékek) nem a baloldal, hanem a különböző tőkéscsoportok kezében vannak. A rádió pedig amúgy is fasisztának született, annak idején Mussoliniék is előszeretettel használták.

Az előadást követő kérdezz-felelek nem kevésbé meglepő. Először egy bajszos úr (elnézést, elvtárs) jelenti be, hogy a fradistákat bizony ne sorolják a baloldalhoz, mert ez számára sértő. Egy fiatalember – aki hajzatát nézve életének eddigi húsz évében legfeljebb fényképen látott fésűt, mellesleg egyik lábán zöld, másikon piros tornacipőt visel – viszont úgy véli, a fradisták igenis használtak a munkásosztálynak. Az ilyen balhék ugyanis „kiszoríthatják a burzsoát, a polgári szurkolókat a pályáról”, s nemcsak a fociban, hanem máshol is hasonló akciók kellenének. A házigazda azzal inti le, hogy egyetért az érzéseivel, ő például adott esetben szívesen felgyújtana egy McDonald’sot, de át kell gondolni, most a forradalom-e a helyes út. Mert a forradalmakat mindig leverik. Egy éltesebb elvtárs aztán megoldást javasol a témára: lélekben támogatni kell a huligánokat, kifelé viszont el kell határolódni tőlük, és azt sulykolni az emberekbe, hogy akik ilyenre képesek, azok csakis gonosz jobboldaliak lehetnek.

Fájdalom, a forradalom ügyéről nem születik döntés, mert elszaladt az idő, és a helyiséget vissza kell adni. Mindenki szomorú, némi vigasz, hogy az előadó könyve dedikálva 200 forintért kapható. A szerző felesége azt mondja, mindenki vegyen, mert ilyet sehol máshol nem lehet olvasni, és már csak néhány darab van a műből. Ez utóbbi hír a távozóban lévő polgári újságírónak okoz némi megnyugvást…

Bándy Péter