– A Kovács Lászlóval készített s később letiltott interjúja óta a neve a magyarországi polgári oldal támogatóinak körében is ismert lett anélkül, hogy a legtöbben akár látták, akár hallották volna önt. Milyen út vezetett a New York-i magyar tévéműsor riporteri posztjáig?

– Kanyargós. Manhattan tizenöt éves korom óta vonzott, ám előbb egy kisebb kitérőt kellett tennem. Húszas éveim második felében lehetőségem volt kijutni Dél-Afrikába, ahol több mint egy évig dolgoztam. Az ott eltöltött hónapok is számtalan feledhetetlen élménnyel ajándékoztak meg. Afrika egész más kultúra. Különösen igaz volt ez akkor, amikor én kijutottam, nem sokkal az apartheid megszűnése után. Soha nem felejthető élményem például az, amikor egy szupermarket bejáratánál egyszerre érkeztünk az ajtóhoz egy töpörödött, fekete asszonnyal, aki – amint meglátta, hogy egy fehér ember áll vele szemben – automatikusan lehorgasztotta fejét, és megadóan félreállt. Szinte erőszakoskodnom kellett, hogy ő menjen ki a boltajtón előttem. A történetben természetesen nem az én reakcióm a fontos, pusztán az az élethelyzet, melyek sorával találkozva rá kellett döbbennem, hogy nemcsak 16 órányi repülőútra vagyok Európától, de valójában egy alapvetően más világba csöppentem. Valamivel több mint egy esztendeje laktam Dél-Afrikában, amikor megvettem egy Johannesburg–Bécs–New York repülőjegyet, az amerikai vízumkérelmet azonban csupán öt nappal a tervezett indulás előtt adtam be, s ahogy kell, el is utasították. Meg kellett hát szakítanom utamat, s Magyarországon ismét vízumért folyamodni. Így az első amerikai vízumomat Budapesten, több mint egy évtizede kaptam meg.

– Akkor még egyszerűbb volt, mint szeptember 11. óta?

– Korántsem. Hosszú sorok álltak már hajnalban az amerikai nagykövetség előtt. Láttam olyan középkorú férfit is, aki sírva könyörgött a vízumért, mert egy találmányát kellett volna bemutatnia az Egyesült Államokban, mégis lelkiismeret-furdalás nélkül elutasították.

– Azóta amerikai állampolgár lett.

– Nem egyszerű a világ legkeményebb városában gyökeret verni, de ha az ember nem ismer lehetetlent, az álmok néha hihetetlen módon képesek valóra válni. Bevallom, sokszor hitetlenül állok bizonyos történések előtt, s – paradox módon – csak a hitemet okolhatom sorsom alakulásáért.

– Eredeti szakmájának semmi köze a televíziózáshoz. Hogyan került mégis a New York-i magyar tévéadáshoz?

– New Jerseyben működik a Vers Hangja szavalókör, ahol gyakran megfordulok, fellépek verses estjeiken. Egy erdélyi származású színész, aki akkor már jó ideje a New York-i Hungarian TV Magazine műsor főszerkesztője volt, ott látott és hallott először. Megkérdezte, lenne-e kedvem a hírolvasáshoz. Soha még csak hasonló munkát sem végeztem, így természetesen igent mondtam. Ahogy telt az idő, s több tapasztalatot szereztem, hírolvasóból hírszerkesztő, majd riporter lettem. Mint régi amatőr videós, operatőrként is kaptam feladatokat. Bevallom, a 2002-es választások megráztak bennünket. A második fordulóban haza is mentem szavazni, menteni, ami még menthető – ekkoriban történt egyébként, hogy Lovas István egy sajtószemléjében megemlítette azt az interjút, amit a New York Times készített velem az április 21-i számában. Korábban is egyértelmű volt, a szerkesztőség milyen politikai és erkölcsi álláspontot képvisel, a választások után azonban még markánsabban jelenítettük meg ennek képviseletét. Nem sokkal később kezdtem el a műsorban felolvasni Lovas Pistának a Vasárnapi Újságban elhangzott aktuális jegyzeteit.

– Milyen a műsor visszhangja a New York-i magyarok körében?

– Változó. Az egyik résznek nagyon tetszik, a másik rész lapja azonban a Lovas-jegyzetek miatt azonnal fasisztázásba és antiszemitázásba kezdett.

– Vagyis a New York-i magyar közösség sem egységes?

– Ugyan! Még Dél-Afrikában is két Magyar Ház volt, akik szintén nem értettek minden ügyben maradéktalanul egyet.

– Akkor minden bizonnyal többféle reakciót váltott ki a Kovács Lászlóval készített interjú is, még ha eddig nem is láthatta senki. Mi történt valójában a stúdióban?

– Kovács László az egy évvel ezelőtt Washington DC-ben nekünk adott egyórás exkluzív interjújában egyfelől hozzájárult ahhoz, hogy én őt MSZP-pártelnökeként és külügyminiszterként egyaránt kérdezzem, valamint az interjú egy pontján arra adott ígéretet, hogy minden ősszel, a rendes évi ENSZ küldöttközgyűlésen való részvétele alkalmával értesíteni fog érkezéséről, s akkor lesz módunk évenként megvitatni, mi is történt otthon az elmúlt esztendőben. A 2003. október 2-i interjúban hét kérdésfeltevésére volt lehetőségem. Ezek közül három a külpolitikával volt kapcsolatos – így érdeklődtem Soros Györgyről, az ő globalizációs elképzeléseiről és a magyar kormány ez irányú viszonyairól, a kettős állampolgárságról, illetve az Irakba küldött magyar katonákról –, s való igaz, hogy a másik négy kérdés belpolitikai problémákat feszegetett. Ám az nem igaz, amit Tóth Tamás külügyi szóvivő állított, mely szerint ígéretemmel ellentétben kizárólag a magyar belpolitika felől érdeklődtem volna. Ez az állítás sem felel meg az igazságnak, tudniillik én a múlt évi beszélgetés folytatására egyeztettem időpontot, s nem külügyi tájékoztatót kértem, amint ezt Tóth Tamás állította több alkalommal is a témakörben tett nyilatkozataiban. Éppen Tóth volt az egyébként, aki letiltotta az interjút.

– Nem is Kovács döntött?

– Láthatólag a külügyminiszter sem örült kifejezetten a kérdéseimnek, de politikusként ezt viszonylag jól palástolta. Tóth azonban kérdésről kérdésre egyre közelebb került a mikrofonhoz, s amikor Gyurcsány Ferenc kétes ügyletei felől érdeklődtem volna, ő volt az, aki hirtelen belépett a képbe. Azzal vádolt, hogy nem tartottam be a szavam, s megtiltotta az interjú közlését. Ezt követően Kovács is csatlakozott szóvivője álláspontjához. Megfogadta, hogy nekem soha többé nem ad interjút, illetve perrel fenyegetett meg arra az esetre, ha ez a beszélgetés napvilágot látna. A felvétel természetesen mind a mai napig megvan, ám a nagyközönség elé meg nem tártuk. A Kossuth Rádió Déli krónikájában egyszer ezzel kapcsolatban azt mondták, egyelőre nem lehet tudni, mi is hangzott el a beszélgetés során. Remélem, egyszer majd lesz lehetőség másokkal is megosztani. Csak a jobboldal maradék médiumainak karakán kiállásán múlik, láthatja-e majd a magyar közönség is a felvételt.