Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A miniszter a tárca közleménye szerint a nemzeti ünnep kapcsán arról beszélt, hogy 1956. október 23. mindenki szabadságát jelenti, azoknak a szabadságát, akik magukat nem pusztán egyénként, de közösségként, sőt nemzetként határozzák meg, ragaszkodnak a nyelvükhöz, egyedülálló kultúrájukhoz, és hazának élik meg szülőföldjüket, határon innen és túl.

A tárcavezető rámutatott, hogy a magyar mezőgazdaság a kihívások ellenére folyamatosan biztosítja a lakosság jó minőségű, biztonságos élelmiszerrel való ellátását, miközben emelkedett a kibocsátás és az agrárexport. Az agrárium nemzetstratégiai ágazat lett, amelyben a siker egyik záloga az ágazati szereplők közötti összefogás -hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy a történelmi léptékű aszály, a közelünkben dúló háborús konfliktus és az elhibázott uniós politika hatására kibontakozó gazdasági és energiaválság sem akadályozza a magyar agráriumot a helytállásban.

Nagy István az ünnepség keretében kitüntetéseket adott át. Kiemelte: a napjainkra jellemző rendkívüli időkben különös súlya van annak, ha szép számmal akadnak olyanok, akik minden nehézség ellenére hisznek magukban, és tudásukat felhasználva kiemelkedő munkát végeznek. A díjazottak teljesítménye nemcsak őket és a szűkebb környezetüket gazdagítja, hanem az egész nemzetet szolgálja a példamutatásukon keresztül – szögezte le a tárcavezető a közlemény szerint.

Korábban írtuk