Magyar artistadinasztiák

Mondhatjuk, hogy a Fővárosi Nagycirkusz történelmet írt azzal, hogy a pandémia alatt az európai cirkuszok közül egyedül itt zajlottak online közvetített, élő előadások. A magyar művészek nemcsak próbalehetőséget kaptak, de fizetett fellépéseik voltak, ezáltal nem romlott le a kondíciójuk, nem estek ki a rutinból, és a reményt sem veszítették el, hogy valaha visszatérhet az élet a porondra. Az előadásban szinte az összes cirkuszművészeti zsáner látható volt: a levegő-, zsonglőr-, akrobata-, erőemelő-, görkorcsolya és illúziószámok mellett az állat és ember közötti bizalmi kapcsolatot is bemutatták: papagáj-, ló- és macskaszámokkal.

Június 4-én pedig immár közönség előtti premierrel folytatódhatott a program, ami háromhetente változó tematikával egész nyáron megtekinthető lesz. A Dinasztiák előadás legszimbolikusabb jelenete, amikor az Ádám, a Donnert és a Richter család leszármazottai mutatnak be lovasakrobata-számot. A műsor rendezői maguk is fellépnek: a Silver Power erőemelőszámot a többszörös cirkuszfesztivál- és Hortobágyi Károly-díjas Füzy Anita és Kranitz Krisztián mutatja be. Talán a legegyedibb a Richter Kevin-csoport ugródeszkaszáma. Különlegessége, hogy keveredik benne az orosz deszkaszám a magyar ugródeszkaszámmal: tizenegyen adják elő a mára világhírűvé vált műsort. A szenzációs összeállítás budapesti sorozata azért is különleges, mert külföldön is köztudott, hogy a magyar artistaművészek olyan kiválóan szerepelnek a manézsban, hogy némelyiküknek alig van alkalma itthon fellépni a számos meghívás mellett.

Az előadáson egyúttal átadták Tihany Életműdíjat és a Porond Ifjú Csillaga díjat. Az előbbit Takács Endrének ítélte oda a cirkuszművészeti szakma, az Evelyn és André duó férfitagjának, felesége sajnos már elhunyt. Utóbbi díjat pedig Vellai Krisztina légtornász, az „emberi testtrapéz” produkció egyik megálmodója nyerte el.

Az 1880-as években vetődött föl az a gondolat, hogy mivel a Fővárosi Állat- és Növénykert bevétele kicsi, ezért építsenek egy állandó cirkuszt, ami pótolja a költségeket. Wulff Ede elzászi vállalkozó már korábban is sikert aratott vasszerkezetes építményeivel, így őt bízták meg a kivitelezéssel. Az épület 2290 fő befogadására volt alkalmas, és vízi cirkusz számára is megfelelt. Az első előadást 1889. június 27-én tartották meg. 1901-ben már süllyeszthető volt a manézs. Wulff Ede halála után fia vette át a cirkusz vezetését, de a család fizetésképtelenné vált, ezért a tulajdonjogot visszaadták a fővárosnak. A cirkusz legismertebb bérlője Beketow Mátyás volt, aki az első világháború előtti évtizedben, majd utána is 1928-ig vezette az intézményt, és belső berendezésébe több pénzt ölt, mint maga az épület értéke. Fényes György, miután 1935-ben elnyerte a cirkusz bérleti jogát, felújíttatta az épületet. Szenzációs csapatának tagja volt például Eötvös Gábor zenebohóc. A Fényes-féle Fővárosi Nagycirkusz utolsó szezonja 1943-ban volt, a bombázások miatt 1944-ben már nem lehetett előadásokat tartani.

A világháború után a Fővárosi Nagycirkusz azonnal újra működni kezdett, 1950-től pedig az utánpótlás biztosítására beindult az állami artistaképzés a ma Baross Imréről elnevezett intézményben, Baross alapítója és 36 éven át igazgatója is volt. A ma is látható cirkuszépületet 1971 elején nyitották meg, az intézmény élére a Picard dinasztia leszármazottja, Eötvös Gáborné került. A magyar cirkuszművészet világhírű, és Közép-Európa egyetlen kőcirkusza egyszerre 1450 fő befogadására alkalmas.

A nemzedékről nemzedékre áthagyományozott tudás és tapasztalat tudta életben tartani évszázadokon keresztül a cirkuszművészetet. Ebben a műfajban megtisztelő ugyanazt csinálni, ugyanúgy, mint az elődök – ez a folytonosság titka. A cirkuszművészet a tehetséges és hagyományőrző fiatalokon keresztül él tovább, mint egyetemes és nemzeti kultúrkincsünk.