Fotó: képernyőkép, Demokrata-montázs
Raskó György hónapok óta Magyar Pétert segíti
Hirdetés

Raskó György szerint „körvonalazódnak a weimari állapotok Európában”, ezért „úgy tűnik, tényleg kell egy kijózanító háború a térségben”. A korábban több párt körül megforduló, az elmúlt hónapokban Magyar Péter mellett segédkező agrárközgazdász a 444 Az osztrák államfő a szélsőjobbos Szabadságpárttal egyeztet hétfőn a kormányalakításról, a Néppárt is kész tárgyalni erről című cikkét elolvasva került világvége-hangulatba.

„Az osztrákok is megérik a pénzüket. Jön a szélsőjobb vezér kancellárnak. Megérdemli Ausztria, eddig belefulladt a jólétbe, kiszámítható klasszikus polgári demokrácia volt az országban. Most majd megtudják, hol lakik a Mindenható. A szocialisták esze annyi, mint egy tyúké. Felkészülhetnek, hogy az évszázad első felében már nem lesznek kormánytényezők, aztán meg eltűnnek a politikai porondról, mint a magyarországi szocialisták. De Németországban is van esély, hogy nem lehet kihagyni majd a kormányból az AfD-t” – írta Raskó, aki szerint egy háború hozhatja el a kijózanodást.

„Körvonalazódnak a weimari állapotok Európában. Úgy tűnik, tényleg kell egy kijózanító háború a térségben. Meghal pár százezer ember, szétlőnek néhány tucat várost, lesz hatalmas életszínvonal-csökkenés, aztán meg megint kijózanodás. Sajnos úgy látom, megint át kell esni egy tisztuláson”

– fogalmazott Magyar Péter tanácsadója, aki posztját úgy zárta: a gyermekeit és az unokáit sajnálja, „nekünk még adatott néhány évtized nyugalmas élet, nekik nem fog”.

Raskó, aki a rendszerváltoztatás után az MDF, az MDNP, majd a Centrum Párt színeiben is politizált, tavaly októberben a baloldali Klubrádióban árulta el, hogy ő az egyik olyan ember, aki segít kiválasztani Magyaréknak, kik lesznek a Tisza Párt leendő képviselői, szakpolitikusai. A zöldbáró nem sokkal később nagy botrányt kiváltó Facebook-bejegyzést tett közzé, amiben azt írta: „a Tiszának kedvez, hogy az idős korosztály tagjai közül a következő választásokig sokan, százezres nagyságrendben kiesnek mint szavazók, ugyanakkor 100 ezres nagyságrendben lépnek be fiatalok mint elsőválasztók. Az idő tehát a Tiszának dolgozik”. Bár később törölte az idősek halálával számoló bejegyzést, a közvélemény így is értesült róla: egy felmérés szerint a nyugdíjasok 76 százaléka elfogadhatatlannak tartotta kijelentéseit.

Korábban írtuk