Magyarok a Zsil-völgyben
A magyarság trianoni szétszóratása óta, de még korábbról is sokfelé élnek magyarok a Kárpát-medence környezetében. A dél-erdélyi Hunyad megyében például a Zsil-völgyi Lupényban olyan területen laknak nemzettársaink, amely még a Monarchia idején a román hegyvidéki bevándorlás egyik emblematikus helyszíne volt.
A Zsil-völgyben élő magyarok említése legtöbb honfitársunk számára erősen meglepő. Jelenkori tapasztalataink szerint ugyanis a folyó környékén működő bányákból, ha arra szüksége volt a román szélsőségeknek, a magyarok megregulázására gyakran mozgósították a helyieket. Nem volt ez másképp az ’56-os forradalom és szabadságharc idején sem, amikor erdélyi testvéreink segíteni akartak az anyaországnak. Az ottani bányászok kultúrája nem hasonlítható össze a magyarokkal szimbiózisban élő románságéval, akik az együttélés során sokat tanultak tőlünk.
Pedig az ezeréves határ tövében fekvő Lupényban is élnek magyarok szórványban. Az ott lakók elsősorban Székelyföldről és a Szilágyságból kerültek valaha a Zsil-völgybe. Jellemző rájuk az erős összetartás, a hagyományok őrzése és átadása a fiatalabb generációknak. Az iskolának Lupényban van magyar tagozata is, segítve a nyelv és a kultúra megőrzését. A lupényi magyarok a legutolsó népszámlálás szerint bő másfél ezren vannak.
A kulturális élet olyan gazdag Lupényban, hogy szinte minden hónapra jut valami rendezvény. Az anyaországgal ápolt sokszínű kapcsolatokat példázza, hogy a paksi Gutai István és felesége, Júlia hat citerát ajándékozott a lupényi gyerekeknek, és néhány napos tanfolyamot is tartottak, hogy aztán Orosz Erzsébet óvónővel gyakoroljanak tovább a fiatalok.
Magyarságuk megmutatása közös célja a Zsil-völgyi szórványmagyaroknak. Ezért minden olyan ünnepet megtartanak gazdag műsorral, ami az anyaországban és az ezeréves határ túloldalán is szokásos. A farsangi időszakban bálokat rendeznek, az iskolások farsangi fánkot sütnek, közismert magyar verseket és dalokat adnak elő. A szervezésekben részt vesznek a történelmi egyházak is. A baptisták március 8-a környékén a hagyományos nőnap mellett szerveznek egy úgynevezett női csendesnapot, amelynek során megtöltik az imaházat.
Március 15-e ünnep a Zsil-völgyben is. Rendszeresen megemlékeznek a nemzet dicső pillanatairól, évente más-más templomban tartják az ünnepséget; római katolikus, református, unitárius és baptista gyülekezetben. Ilyenkor látni igazán, hogy milyen sokan vannak a lupényi magyarok. Történelmi témájú túrázást is szerveznek, amelynek során a Zsil-völgyi Maderspach Viktor életébe nyílik betekintés. Az utóbbi család egyik nőtagja 1880-ban Párizsból hozott egy tulipánfát, amely ma is él a Maderspach-
kúria mellett. Maderspach Viktortól származik az a sokat idézett mondás, hogy „ne bántsd a magyart!”. Gyökereink címmel minden nyáron megszervezik a Strázsa kispályás futballkupát, melyre az anyaországból, Erdélyből és Felvidékről is érkeznek résztvevők. Nagy sikerrel tartanak könyvbemutatókat, például a századfordulós Zsil-völgyről szóló magyar–román kétnyelvű kötetét, amelynek társszerzői Wersánski Eduárd és András József professzor.
Az államhatalom szervei 1989 előtt még üldözték a lupényi közösséget. Ma már azonban a román lakosság körében is elismerést vált ki, hogy a magyarok mennyire ragaszkodnak hagyományaikhoz.
