A két politikus áttekintette az együttműködés lehetőségét a közvetlen európai uniós források lehívásában. Egyetértettek abban, hogy gazdag együttműködési lehetőség rejlik a kultúrára, az épített örökség megőrzésére, az oktatásra, az egészségügyre – különösen az onkológiára -, a digitalizációra és az informatikára vonatkozó projektekben.

Hirdetés

Ezeken a területeken szerbiai civil szervezetek, cégek, illetve önkormányzatok, együttműködve magyarországi partnerekkel, kidolgozhatnak közös programokat. Ebben segíti őket a magyar állam által alapított Magyar Fejlesztésösztönző Iroda – mondta Latorcai Csaba. Hozzátette: megállapodott Gyivánovity Dániellel abban, hogy a szerb fél is kijelöl egy olyan szervezetet, amely segíti a szerbiai programok, projektek kialakítását.

Az államtitkár közölte, hogy a közvetlen európai uniós források a legtöbb esetben EU-tagországok együttműködésén alapuló projektek támogatására nyílnak meg.

Egy részük azonban a nem uniós tagország Szerbia számára is elérhető, ha a szerbiai szervezetek európai uniós állam szervezeteivel, konzorciumban pályáznak – mondta Latorcai Csaba.

Korábban írtuk

„Mi abban szeretnénk segíteni, hogy (…) minél több nyertes szerbiai pályázat is szülessen” – húzta alá.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy eddig esetleges volt az ilyen irányú együttműködés, mert „alapvetően mindenki uniós országok közötti együttműködésre lát lehetőséget, és mi vagyunk talán az elsők, akik ilyen célzottan és stratégiai szempontból megfogalmazva szeretnénk és akarjuk bevonni a különböző szerbiai szervezeteket”.

Latorcai Csaba közölte: ezek a projektek kiváló lehetőséget biztosítanak a magyar-magyar együttműködésekre is, így pedig uniós források bevonásával tudnak erősödni a civil, a gazdasági, az önkormányzati, az oktatási és a kulturális kapcsolatok.