Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Márki-Zay Péter
Hirdetés

„Büszke vagyok arra, hogy amikor jelölteket választunk, akkor azok nem kábítószer-kereskedők, pedofilok, embercsempészek, korrupt bűnözők, tolvajok, hanem tisztességes emberek” – nyitotta meg 2024-es önkormányzati választási kampányát Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter.

Persze a település polgármesterétől az lett volna szokatlan, ha a kampánynyitón nem sértegeti politikai ellenfeleit, hiszen Márki-Zay Péter hat éve permanens lejárató kampányt folytat mindenkivel szemben, aki nem őt támogatja. Nemcsak a vásárhelyiek, de az egész ország jól emlékszik arra, hogy a szeretet hatalmát hirdető politikus politikai pályafutását 2018 elején akasztással való fenyegetéssel indította, később pedig az illegális bevándorlás ellenzőiről és a rezsicsökkentés támogatóiról mondta azt, hogy „sötétben tartott, trágyával etetett gombák”, a vidéki jobboldaliakról pedig úgy vélekedett, hogy egy keresztrejtvényt sem tudnak megfejteni. Legutóbb egy helyi református lelkipásztort nevezett aberrált gazembernek, de nem kímélte Lázár János gyermekeit sem, akik szerinte édesapjuk miatt lemondhatnak a jövőjükről.

Toldozás-foldozás

Szél István, a hódmezővásárhelyi Fidesz elnöke a Demokratának elmondta, az elmúlt hat évben a polgármester folyamatos békétlenkedése mély árkokat hozott létre az emberek között, a politika beférkőzött a családok mindennapjaiba. Úgy látja, 2022-es miniszterelnöki választási veresége óta csak rosszabb lett a helyzet, a városvezető valósággal belebetegedett abba, hogy még a szövetségesei is elpártoltak tőle: naponta tesz meggondolatlan kijelentéseket, sért meg embereket, stílusa méltatlan egy megyei jogú város polgármesteréhez. Kiemelte, Márki-Zay Péter csak a saját szavazóihoz beszél, esze ágában sincs egyesíteni a várost.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Szél István

Márki-Zay Péter kampánynyitó beszédében kifejtette, a városháza felújításán kívül büszke még a strandon épített csúszdaparkra, a felújított mártélyi tanösvényre, a kemping újjáépítésére, az ingyenessé tett parkolásra a piacnál, de arra is, hogy a városban senkit nem ér hátrányos megkülönböztetés a politikai nézetei miatt, valamint azt is az eredményei közé sorolta, hogy nem tiltják meg gyorséttermek létesítését. Szél István szerint városfejlesztés, városépítés helyett hat év alatt csak tatarozás, toldozás-foldozás történt Vásárhelyen. Kiemelte, a polgármester három állami fenntartású oktatási intézmény fejlesztését akadályozta meg, pedig csak 150-200 millió forinttal kellett volna a városnak kiegészítenie a TOP-os pályázati forrást. Márki-Zay a választások előtti hónapokban út- és járdaépítésekbe, aszfaltozásba kezdett, de szerinte ezt is kapkodva teszi.

Korábban írtuk

– Ha már elgáncsolta, hogy a Modern Városok Program keretein belül modern könyvtár és tudásközpont épüljön, legalább a helyi könyvtár épületét kimeszeltette, de az már nem érdekelte, hogy egy XXI. századi könyvtárnak hogyan kellene belül kinéznie. Polgármesterségéhez kötődik a város főterén felállított kávézó, amelyet a helyiek csak budibüfének csúfolnak, hiszen egy közösségi illemhelyből lett átalakítva. Bár azt nem tudni, mi szükség van rá, hiszen ötven méteren belül két kávézó is található a közelben. Egyik ígérete az volt, hogy a városi fürdőt gazdaságosabban fogja működtetni. Polgármestersége alatt folyamatosan nőtt a fürdőre fordított összeg, most már közel ötszázmillió forintot kell hozzátenni a városi költségvetésből. A nagy büszkeségének tartott JoványBusz évente százötven-százhatvanmillió, a médiahálózata pedig száztíz-százhúszmillió forintba kerül a városnak. Bár országmegváltónak tartja magát, a várost előrevivő terve, ötlete egyáltalán nincs. Egyetlen nagy volumenű fejlesztés sem köthető a nevéhez. Napelemeket telepít, de azok ma már szinte minden településen vannak. Még egy egyszerű fűnyírással is úgy büszkélkedik, mintha valami hatalmas beruházás volna. Mindent csak félig épít meg. Jó példa erre a Tóth malom utca is, amely szintén félkész állapotban lett átadva – fejtette ki Szél István.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
A Tóth malom utca felújítása

Minden félkész

Valóban, a belváros forgalmát csillapítani hivatott külvárosi Tóth-malom utca félkész állapotára már messziről felhívja figyelmünket egy 20 kilométer per órás sebességkorlátozó tábla. Az új útszakaszt ugyanis jóval magasabbra építették, így a szintkülönbség ezen az alföldi tájon már-már dombnak számít. Ha nem lassítunk le a táblánál, a hirtelen szintváltozás tönkreteheti a gépjármű futóművét. Hogy miért nem újult meg a teljes szakasz, illetve legalább miért nem készítettek hosszabb átvezetést, rejtély. Valószínűleg kellett a pénz a már említett főtéri budibüfére. Márki-Zay Péter még 2019 nyarán hozakodott elő azzal, hogy a nyilvános WC-ből hamburgerező, majd kávézó lesz, de öt év alatt sem sikerült oda eljutni, hogy a húsz négyzetméteres létesítmény legalább a választásokra elkészüljön.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a polgármester által büszkén hangoztatott Kossuth téri fejlesztések közül még mindig ez van a legelőrehaladottabb állapotban… A Márki-Zay Péter zászlóshajójának tartott beruházás, a városháza felújítása is félkésznek vagy inkább negyedkésznek mondható. Tornya 365 millió forintból újult meg, de legalább elkészült. Szél István szerint a toronyra szánt pénzt inkább az oktatási intézményekre kellett volna költeni. Ráadásul az egész épületből csak ez és a főtéri homlokzat újult meg, de ahelyett, hogy ezt a beruházást a város befejezte volna, elkezdték a városháza pincéjét felújítani, ahová a polgármester zenekari próbatermet tervez, pedig sok egyéb városi ingatlan is alkalmasabb lett volna erre, mint például a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ.

Hangsúlyozta, a Fidesz–KDNP képviselői a marakodás helyett a gyarapodást kínálják a városnak, mert nemcsak tatarozásra van szükség, hanem fejlesztésekre is, hiszen a térségben mindenütt új beruházások létesülnek, Hódmezővásárhelyen pedig még városfejlesztési koncepció sincs.

Városstratégia kell

A Fidesz–KDNP a tíz választási körzetben kilenc új jelölttel indul, többségüknek nincs közéleti múltja, semmilyen formában nem kötődnek semelyik korábbi önkormányzati vezetéshez. A polgármesterjelölt az a Grezsa István, aki a 2019-es önkormányzati választásokon függetlenként indult Márki-Zay Péter ellen és maradt alul több mint háromezer szavazattal. Az immár a Fidesz–KDNP támogatásával induló Grezsa István a Demokratának elmondta, a mostani vezetés az elmúlt hat évben semmilyen programot nem fogalmazott meg, és fejlesztési forrást sem hozott, ráadásul a Modern Városok Program lenullázásával Hódmezővásárhely százmilliárd forintot veszített. Ezzel nemcsak a tudásközpont hiúsult meg a háromszáz férőhelyes mélygarázzsal, hanem két gimnázium teljes rekonstrukciója is. Hozzátette, Márki-Zay Péter mindezekért soha nem vállalta a felelősséget, szerinte mindenért Orbán Viktor, Lázár János vagy a Fidesz a felelős.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
Grezsa István

Grezsa István Márki-Zay Péter legnagyobb bűnének tartja, hogy a városvezetéssel szemben támasztott elvárásokat a minimálisra csökkentette. Polgármesteri programjának egyik fontos eleme két közepes méretű high-tech beruházás megvalósítása, amely kapcsolódna a Dél-Alföldön már elindult nagyszabású iparfejlesztési programhoz. Szerinte új városstratégiára van szükség, hogy a jelenlegi alvóváros olyan településsé váljon, ahová jó hazajönni, mert színvonalasabb szolgáltatásokat képes nyújtani. A tram-traint korszakos beruházásnak tartja, az egyetlen esélynek arra, hogy Hódmezővásárhely ne szakadjon le teljesen a régió többi városától. Fontos új turisztikai célállomások létrehozása, e törekvésnek része lehetett volna az a több mint száz kilométernyi külterületi kerékpárút, amely a Modern Városok Programmal valósulhatott volna meg. Grezsa István szerint a mostani felszínes és ad hoc jellegű útfelújítások helyett átfogó út- és járdafelújítási programra van szükség. Felhívta rá a figyelmet, hogy Vásárhely lakossága kétszer olyan gyorsan fogy, mint a hasonló méretű városoké, ezért az elvándorlást szeretné megállítani, amelynek szerinte főleg az az oka, hogy nem a városnak van polgármestere, hanem a polgármesternek van városa.

Elfogyott a levegő

A 2022-es országgyűlési választásokon a Csongrád-Csanád megyei 4-es választókerületben Lázár János közel hatezer-ötszázzal több szavazatot gyűjtött be, mint a baloldali bukott miniszterelnök-jelölt. Lázár János a megye minden településén, így Hódmezővásárhelyen is legyőzte Márki-Zay Pétert. Utóbbi helyszínen a fideszes politikus 11 922, a polgármester pedig 11 672 szavazatot kapott. Ez azt is jelenti, hogy Márki-Zay Péter több mint kétezer szavazatot bukott a 2019-es önkormányzati választásokhoz képest, amikor 13 478 vokssal nyert. Szél István felhívta figyelmünket arra, hogy a 2022-es választási kampányban több mint száz vidéki aktivista lepte el a várost, Márki-Zay Pétert miniszterelnök-jelöltként az összes ellenzéki párt támogatta. Mostanra azonban, ahogy fogalmazott, elfogyott körülötte a levegő, egyetlen ellenzéki párt sem áll mellette, a szórólapjain csak a Mindenki Magyarországa Mozgalom logója látható. Szövetségesei elpártolásáról persze ő tehet a leginkább, hiszen még azokkal is leszámolt, akik a polgármesteri székbe emelték. Dr. Kiss Andrea (MSZP) alpolgármester tavaly kényszerült lemondásra, a jobbikos Dombi-Kiss Lászlót pedig pár hete mentette fel önkormányzati tisztségéből. A helyi Jobbik elnöke nemrég nyilvánosan is felvállalta, hogy a független Kovács Pál polgármester-jelöltet támogatja Márki-Zay Péterrel szemben.

Kovács Pál támogatói köre a polgármesterből kiábrándultakból tevődik össze, mint például Márki-Zay Péter egykori királycsinálói, dr. Kiss Andrea és Dombi-Kiss László. A városvezetői székért negyedik jelöltként Balogh Norbert, a Mi Hazánk jelöltje is indul. Érdekesség, hogy Márki-Zay Péter egyik képviselőjelöltje ifj. Jovány Gyula, aki a JoványBusz tulajdonosának, Jovány Gyulának a fia. Mint ismeretes, Jovány Gyula családi buszos cége a botrányosan megszerzett helyi buszközlekedési bizniszből évente százötven-kétszázmillió forinttal gazdagodik a vásárhelyi adófizetők pénzén.

Élet-halál harc

A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje a Mindenki Magyarországa Néppárt elnökeként megkezdte az országjárást, hogy ha kibukna a városvezetői székből, egészen Brüsszelig tudjon katapultálni. Magyar Péter színre lépése óta azonban igencsak főhet a feje, hiszen a korábban ötszázalékosra mért pártjától sok szavazót szipkázott el a baloldal új Messiása. Márki-Zay Péter az ellenzéki politikusok közül mégis elsőként sietett Magyar Péternek felajánlania a támogatását, Lehet e mögött előremenekülés vagy puszta szimpátia is, hiszen ne felejtsük el, Márki-Zay Péter is szoros kapcsolatot ápolt a zsebében lapuló diktafonjával, amikor átvette Hódmezővásárhely vezetését.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
A félbehagyott városháza

– Márki-Zay Péter politikai kényszerzubbonyt húzott a városra, ahol mindenkinek az ő karrierjét kell egyengetnie. Ha újraválasztják, azzal nagyot veszít a város, mert ő soha nem lesz egész Vásárhely vezetője, hanem mindig csak az általa felépített politikai szektáé. Biztosíthatok minden vásárhelyit, a polgármesterségemmel azok is jól járnak, akik nem rám szavaztak. Személyemmel a megnyugvás érkezik a városba. Nem akarok sem miniszterelnök, sem pártelnök, sem EP-képviselő, sem politikai megmondóember lenni. Úgy érzem, nagy esélyem van visszatéríteni a Vásárhelyet a helyes irányba, ezért ez a felelősségérzet vezérelt, amikor elfogadtam a polgármester-jelöltséget. Márki-Zay Péter számára ez élet-halál harc lesz, ellentétben velem, aki csak a várossal szeretne foglalkozni. Számára a politikai túlélés a tét, számomra pedig a városom jövője – fejtette ki Grezsa István. Hozzátette, politikai tevékenységéről a választók 2022-ben már ítélet mondtak, június 9-én pedig a városvezetői munkásságáról szavazhatnak a vásárhelyiek.