Fotó: youtube.com (képernyőfotó)
Hirdetés

Míg a Jelennek adott keddi interjújában Márki-Zay azt hangoztatta, hogy ő ugyanúgy kezelné a szomszédunkban zajló háborút, mint Orbán Viktor miniszterelnök, addig az ATV Egyenes beszéd műsorában kikérte magának a műsorvezető mondatait, azt állította, hogy másképp kezelné a válságot.

Gyurcsány jelöltje a benzinárstopról is folyamatosan változtatja a véleményét. A Jelennek azt mondta, hogy egyetért a döntéssel: „elismerem, hogy egyik napról a másikra nem lehet rázúdítani a magyar gazdaságra egy kontrollálatlan benzinárat. Ezért az árstopot fenntartanánk. Amíg a forint erősödésével nem tudjuk kordában tartani az árakat, addig a szabályozás fenntartásával lehet kezelni a (benzinárat)”. Az ATV-ben viszont már teljesen rossz döntésnek vélte a benzin árának alacsonyan tartását, és azt hangoztatta, hogy szerinte az üzemanyag áfájának a csökkentése az egyedül jó döntés – ami azonban egyáltalán nem garantálná, hogy egy szintet nem lép át az ár.

Hazánk földgáz- és kőolajtartalékaival összefüggésben pedig teljesen mást mondott, mint a saját energiapolitikai felelőse, Holoda Attila. Míg ugyanis az Egyenes Beszédben azt állította, hogy Magyarország kimerítette a földgázkészleteit, addig az energetikai szakember az ATV másik, Nap híre című műsorában arról beszélt, hogy teli vannak a tározók, ezért ebben a kérdésben a kormány megveregethetné a saját vállát.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.

Korábban írtuk