Márki-Zay Péter többször is ellentmondott magának fél nap alatt. A baloldal miniszterelnök-jelöltjének két keddi interjúja hemzsegett az önellentmondásos kijelentésektől. Gyakorlatilag összevissza beszélt az ukrajnai háborúról, a pártalapításától vagy az Ördög ügyvédje nevű blog által nyilvánosságra hozandó szexvideókról – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Míg a Jelennek adott keddi interjújában Márki-Zay azt hangoztatta, hogy ő ugyanúgy kezelné a szomszédunkban zajló háborút, mint Orbán Viktor miniszterelnök, addig az ATV Egyenes beszéd című, szintén tegnapi műsorában kikérte magának a műsorvezető mondatait. A Kolozsvárról bejelentkező politikus azt állította, hogy másképp kezelné a válságot.

Érvelés helyett olyan légből kapott kijelentésekkel vagdalkozott, mint hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter „meghazudtolta” a kormányfőt, amikor arról beszélt, hogy Magyarországot csak a NATO képes megvédeni.

Márki-Zay azzal is védeni próbálta az egymást kioltó kijelentéseit, hogy azt hangoztatta: a háború kérdésében ugyanazt állította, mint Kunhalmi Ágnes egy bécsi előadáson. Ám az MSZP társelnöke ott úgy fogalmazott, hogy „Orbán Viktor jól váltott éles helyzetben, elfogadta a szankciókat, és úgy cselekedett, mint ahogy egy uniós és NATO-tagállamtól elvárják”.

Korábban írtuk

Miután ezzel szembesítették, a hódmezővásárhelyi polgármester a magyar miniszterelnököt kezdte becsmérelni, egyebek mellett azt mondta, hogy Orbán Viktor volt már kommunista is, most pedig egy fasiszta pártállamot épít. 

Ironikus, hogy Márki-Zay – aki az erdélyi magyarok körében mért katasztrofálisan alacsony támogatottságát javítandó utazott több romániai, magyarok lakta településre – az ott rendkívül népszerű Orbán Viktor ellen gyűlöletcunamival kampányolt, és a fórumain is fasisztának, illetve volt kommunistának nevezte a kormányfőt. Mindez azért is érdekes, mert fonyódi utcafórumán épp Márki-Zay jelentette be, hogy a hatpárti ellenzéki szövetség képviseli a fasisztákat és a kommunistákat is.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!