Más kampányolni, és más egy világvárost vezetni

– Közös sajtótájékoztatójukon jelentette be múlt héten Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormány felfüggeszti a színházak finanszírozásáról szóló tárgyalásokat a fővárossal, amennyiben a közgyűlés úgy dönt, nem Bán Teodórát, hanem Benkő Nórát választja meg a Szabad Tér Színház ügyvezetőjévé. Mi volt az előzménye ennek kemény hangvételű üzenetnek?

– A tavaly októberi önkormányzati választások óta a kormány és a Fidesz–KDNP fővárosi frakciója is többször deklarálta, hogy tiszteletben tartva a választók döntését, együtt kíván működni Budapest új vezetésével. A partneri viszonynak azonban minden fél részéről vannak elemi feltételei, például a lefektetett alapok vagy a kidolgozott megállapodások betartása. A színházak finanszírozásának ügyében a hónapok óta tartó tárgyalások kezdetén közös alapvetés volt, hogy megmaradhasson a szakmai, művészi munka szabadsága. Ennek elengedhetetlen része, hogy az intézmények élére pályázók közül nem pártpolitikai alapon, hanem szakmai bizottság javaslata alapján kell választani. Ezt rúgta fel az utolsó percben megküldött előterjesztésében Karácsony Gergely.

– Kik alkották a szakmai bizottságot?

– Kossuth- és Balázs Béla-díjas művészek, országos kulturális intézmények vezetői, a munkavállalók és a minisztérium képviselője, a fenntartó részéről pedig Hassay Zsófia fideszes képviselő és Tóth József szocialista polgármester. A testület egyhangú döntéssel Bán Teodóra pályázatát támogatta, találta alkalmasnak.

– Ellenzéki médiumok – például a HVG internetes portálja – írtak arról, hogy „koalíciós partnere, a DK is nyomás alá helyezte Karácsony Gergelyt” a Szabad Tér Színház ügyében – a Gyurcsány-párt jelöltje Benkő Nóra volt. Ki irányítja ma a fővárost?

– Azt is lehetett olvasni, hogy Molnár Csaba DK-potentát családi barátnőjének kell vezetői pozíció a fővárosban. Bármilyen áron. Jól felépített a kirakat és a médiaháttér Karácsonyéknál, de négy hónapig bírták Gyurcsányékat türtőztetni: megjött az igazi DK és vele a hetvenes évek beidegződései. Ha jól értem, a hétvégén meg is hirdették az ellenzéki pártoknak országosan: aki nincs velünk, az nincs.

– Karácsony Gergely végül azt javasolta: legyen kettős vezetése a Szabad Tér Színháznak, vagyis a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot Bán Teodóra, a Városmajori Szabadtéri Színpadot Benkő Nóra irányítsa a jövőben. Bán Teodóra azonban azt nyilatkozta, nem tudja elfogadni a kettős ügyvezetést. Mi lesz most?

– Ebből a közgyűlésen benyújtott módosító indítványból is látszik, mekkora a baj. A gyengülő főpolgármestert beszorította a szövetségese, ő maga is érezte, hogy tarthatatlan a helyzet, ezért beterjesztett egy közös ügyvezetési ötletet. Mennyire életszerű: „Ma te döntesz és írsz alá, vagy én? Sorsoljunk!” Tulajdonképpen a vicces és a siralmas jelző között hezitálok. Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, aki nem vádolható fideszes elfogultsággal, azt a kaján ötletet dobta be a méltatlan vitában, hogy ezek után a harmadik pályázót is nevezzük ki…

– Az ellenzék rendre a Fidesztől félti a kultúrát. Ehhez képest azt látjuk, hogy néhány nappal megválasztása után Karácsony Gergely azt mondja, „nem valószínű, hogy Dörner György a következő pályázaton nyerni fog”, Gy. Németh Erzsébet nehezményezi, hogy a Vígszínházat vezető Eszenyi Enikő nem vett részt egy kormányellenes tüntetésen, a Szabad Tér Színház kapcsán pedig nyíltan szembemegy a balliberális többség a szakmai bizottság álláspontjával…

– Kitől is féltik pontosan a kultúrát? Azoktól, akik az elmúlt tíz évben a Fővárosi Közgyűlésben az összes jelenlegi, a baloldali pártok által úgymond megvédeni szándékozott igazgatót is kinevezték a szakmai javaslatok alapján? Akik szabad, fenntartható működést biztosítottak Budapest kiemelkedő kulturális életéhez? És kik is féltik pontosan? Azok, akik már az első adandó alkalommal, az alakuló ülésen nekimentek Bán Teodórának, és lecserélnek mindenhol mindenkit, akit nem a saját holdudvarukhoz sorolnak? Akik feláldozzák Budapest páratlan kulturális életét is a pártpolitika érdekében? Mindeközben a kormány, ahogyan eddig, úgy a jövőben is vállalja a budapesti tulajdonban és fenntartásban működő színházak működési költségeinek hetven százalékát!

– Milyennek ítéli Karácsony Gergelyék első költségvetését?

– Amikor Karácsony Gergely főpolgármester a közgyűlés ülésén Budapest 2020-as költségvetési javaslatáról beszélt, expozéjában úgy fogalmazott, hogy „a költségvetés nemcsak számok halmaza, hanem sokkal inkább hitek, meggyőződések, elvek és értékek összefoglalója”. Ez annyira szépen hangzik – dicséret is illeti a píárosait –, hogy az ember már-már megfeledkezik arról: egy költségvetés alapjában azért mégiscsak konkrét számokról szól. Ha valaki elkezdi részletesebben megnézni az előterjesztést, akkor figyelemre méltó összefüggéseket vehet észre a „hitek és meggyőződések összefoglalójában”.

– Például?

– Egyebek mellett kiderül belőle, hogy szó sincs semmilyen megújulásról, ahogyan az is, hogy a Karácsony Gergely vezette többség nem volt képes előállni egy koherens Budapest-vízióval. Emlékeztetőül: Tarlós István annak idején már az első száz napjában az egész ciklusra vonatkozó gazdasági programot tett le az asztalra. Itt ilyennek nyoma sincs: alig-alig olvasható ki a költségvetésből, hogy az elkövetkező években milyen, a korábbi városvezetésétől eltérő hangsúlyú fejlesztéspolitikát kívánnak folytatni, a távlati célok nem láthatók, néhány hangzatos, viszont komplex egységet nem alkotó ígéreten kívül. Másfelől a választási ígéretek betartása sem látható az anyagban: a Budapest mindenkié program mintegy százhúsz ígéretéből nyolcvanöt még említés szintjén sem jelenik meg. Például a 4-es metró meghosszabbítására az elmúlt hónapokban is többször utalt a városvezetés. Ehhez képest nincs jele annak, hogy a projekt előkészítésére, tervezésére egy fillért is beterveztek volna. Látunk viszont néhány érdekes sort: amíg a Jávor Benedek vezette brüsszeli képviselet működési kiadásai 37 millió forintról a háromszorosára, 112 millió forintra nőttek, addig a korábbi Budapesti sportkeret – amely a tömegsportot segítette pályázatok útján – már nincs, kulturális és városarculati keret szintén nincs, a műemléki célú támogatások kerete 637 millióról 380 millió forintra csökken, és meglepő módon egyetlen forinttal sem nő a hajléktalanellátásban részt vevő szervezetek támogatása. Azt látjuk tehát, hogy egy első próbálkozáshoz mérten is gyenge fővárosi költségvetést fogadott el a baloldali többség, amely még a saját kampányígéreteit is többször leszavazta.

– Volt olyan fideszes javaslat, amit elfogadott a városvezetés?

– A Fidesz–KDNP-frakció összesen tizenegy módosítást nyújtott be, ezeket a baloldal egytől egyig lesöpörte az asztalról. Nyilvánvalóan a konstruktivitás jegyében. Pedig olyan javaslatok szerepeltek közöttük, mint hogy a Lánchíd és az alagút egyszerre újulhasson meg, jusson pénz a hármas metró szerelvényeinek klimatizálására vagy a hajléktalanokat segítő alapítványok többlettámogatására. Természetesen az ezekhez szükséges pluszforrások ellentételezését is megjelöltük.

– Végig lehet csinálni egy ötéves ciklust úgy, hogy a balliberális többség minden meg nem valósult ígéretért a kormányt hibáztatja?

– A kormány hibáztatása már csak azért is visszatetsző, mert a költségvetés számaiból is látszik, hogy a főváros is profitál a kabinet gazdaságpolitikájából. A kedvező makrogazdasági környezet, a szárnyaló budapesti turizmus eredményeképpen például a tervezetthez képest 19,5 milliárd forinttal nő a Fővárosi Önkormányzat bevétele az iparűzési adóból, a város több pénzzel gazdálkodhat, a működési célú bevételei emelkedtek 2019-hez képest. Mi továbbra is azt szeretnénk, hogy a nemzet fővárosa, amely nekünk a szűkebb otthonunk is, folytassa azt a nyugodt fejlődést, amely 2010 és 2019 között jellemezte. A kormány többször megerősítette, hogy ennek érdekében minden korábban megígért forrás Karácsony Gergely rendelkezésére áll. Ehhez azonban ténylegesen el kell kezdeni dolgozni. Más kampányolni, és más egy világvárost vezetni a mindennapokban. Attól pedig mentsen meg minket a Jóisten, hogy a Demszky-korszak visszatérjen, s a hatalom megszerzése és megtartása érdekében a nehéz, de érdemi munka helyett a jóval könnyebb politikai látszatintézkedések és a belső koalíciós feszültségeket is elfedő, a „nagy, rossz állammal” folytatott állandó harc stagnáló évei következzenek.