Magyarország megerősítette a déli határ védelmét, miután felajánlotta segítségét Horvátország mellett a balkáni migrációs útvonallal érintett összes országnak – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Gulyás Gergely ismertetése szerint a kormányülésen a belügyminiszter számolt be arról – a magyar és az európai titkosszolgálatok jelentései alapján -, hogy hetvenezer migráns észak felé tart, jelenleg a bosnyák határnál vannak, hetven kilométerre a magyar határtól.

Hozzátette: a belügyminiszter intézkedetett a magyar-horvát határ megerősítéséről, határvadászszázadokat vontak ott össze. Szerinte a magyar határvédők képesek arra, hogy szükség esetén a magyar-horvát határt megvédjék.

Megjegyezte, a tél közeledtével a migrációs nyomás erősödni fog.

Elmondta azt is: a kormány döntése értelmében a bevándorlási hivatal helyett Idegenrendészeti Hivatal jön létre. Az átnevezést azzal indokolta, hogy az kifejezi a magyar választópolgárok akaratát, hogy Magyarország ne legyen bevándorlóország.

Kérdésre azt mondta, elsősorban nem a hivatal struktúrája változik, az átnevezés egyértelmű üzenet, hogy a migrációt idegenrendészeti kérdésnek tekintik.

Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő honvédelmi és rendészeti bizottsági tagságával kapcsolatban a politikus kérdésre azt mondta: személyes véleménye szerint ha már Demeter Márta nem mondott le a testületben betöltött alelnöki tisztségéről, akkor a pártjának kellett volna azonnal visszahívnia őt. Hozzátette: jól mutatja az ellenzék és az LMP mai helyzetét, hogy miután kiderül, valaki minden alap nélkül egyszerre két családot is megrágalmazott, azután nem visszavonja az állítását és bocsánatot kér, hanem azóta is „hülyeséget beszél”.

A magyar-ukrán viszonnyal összefüggő kérdésre a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt válaszolta: Magyarország jószomszédi viszonyra törekszik Ukrajnával, de ez nem lehetséges, ha az ott élő magyar nemzetiség életkilátásai, oktatási, nyelvhasználati lehetőségei nem bővülnek, hanem „brutálisan szűkülnek”. Magyarország és Ukrajna között létezik egy alapszerződés, továbbá vannak különböző kétoldalú egyezmények is, a magyar fél pedig szeretne egy kisebbségvédelmi egyezményt is kötni, de sajnos az ukrán választási kampányban a „magyar kártya” egy fontos politikai tényező – fejtette ki, hangsúlyozva, hogy minden fórumon fel fognak szólalni a kárpátaljai magyarság védelmében.

Arra a kérdésre, hogy a kormány miért nem fogadja el az európai ügyészségre vonatkozó uniós kezdeményezést, Gulyás Gergely azt mondta: a kezdeményezés szuverenitást korlátozó, Magyarországon a közvádat az ügyészség képviseli.

A CEU ügyét firtató kérdésre Gulyás Gergely közölte, „mi a CEU oldaláról érkező különböző fenyegetéseket és ajánlatokat Soros György politikai blöffjének tekintjük”. 

Hangsúlyozta, a jogi helyzet Magyarországon világos, a Közép-európai Egyetem ma is itt működik. Emlékeztetett arra, hogy az egyetem hónapokkal ezelőtt vásárolt egy telket Bécsben. Hogyha esetleg úgy döntenek, hogy ott is nyitnak egy diplomakiadó helyet, ehhez a kormánynak nincs köze – közölte. A kormány a kérdésről nem tárgyalt – mondta, hozzátéve azt is, hogy a jelenlegi felsőoktatási törvény is tartalmaz olyan lehetőséget (joint degree), amelyhez nincs szükség állami hozzájárulásra és amerikai és magyar közös diploma kiadását teszi lehetővé.

Kérdésre a miniszter elmondta, nem tárgyalt a kormány az Európai Bizottság óraátállításra vonatkozó javaslatáról, de személyes véleménye szerint a jelenlegi rendszer jó, józan ésszel nem érdemes hozzányúlni. 

Az állami és magánegészségügy szétválasztására vonatkozó kérdésre rögzítette: az egészségügy nem üzlet, az államnak minden járulékot fizető polgárnak, illetve a nyugdíjasoknak is biztosítania kell az ellátást. Hozzátette: ha a rendszer fennáll, vagyis hogy mindenki fizeti az egészségbiztosítási járulékot, akkor soha nem korlátozták, hogy valaki kiegészítő biztosítást kössön, magán-egészségügyi szolgáltatást vegyen igénybe.

Kérdezték arról, hogy a francia Cheque Déjeuner cafeteriacég pert nyert a magyar állam ellen. Gulyás Gergely közölte, vizsgálják a jogorvoslati lehetőségeket. A hibát a szocialista kormány követte el, amikor egy francia cégnek nyitott lehetőséget arra, hogy az emberek szünidejéből és nyaralásából származó hasznot élvezze – hangoztatta. Hozzátette: Magyarország büszke lehet arra, hogy ezt a lehetőséget megszüntetve maga is képes hasonló szolgáltatást megszervezni.

A közszférában történő elbocsátásról kérdésre elmondta, pénteken nagyon konstruktív légkörben találkozott a szakszervezeti vezetőkkel, és tájékoztatta őket a státuszszámot nézve 17-18 százalékos leépítésről. Megjegyezte, a státuszok közel 10 százaléka nincs betöltve, ezért az elbocsátottak aránya 10 százalék alatt lesz.

Ez megfelel annak a kormányzati szándéknak, hogy fűnyíróelvszerű leépítés sehol ne legyen – magyarázta. Hozzátette: akik maradnak, azok január 1-jével átlagosan 30 százalékos béremelésbe részesülnek.