Megmaradás? Hit és honszeretet

–  Az Árpád-házi királyok genetikai vizsgálatáról szóló, Szentirmay Zoltánnal közösen szerkesztett legújabb könyve annak kapcsán született, hogy ismét felnyitották a Mátyás-templomban őrzött szarkofágokat. Mi motiválta ezt a tudományos értékű kezdeményezést?

–  Régóta szeretném, hogy mi is – hasonlóan a szerencsésebb nemzetekhez – elzarándokolhassunk nagy királyaink sírjához. Ennek első lépése II. (Vak) Béla és unokája, III. Béla, valamint a két királyi feleség földi maradványainak azonosítása. Az archeogenetikai kutatások megerősítették, hogy birtokunkban vannak a módszerek, amelyek révén Árpád-házi királyainkat azonosítani lehet. A múlt feltárásának ezt a korszerű, tudományos eredményét mutatja be a könyv. Egyébként lenyűgöző az Árpád-házi uralkodók teljesítménye, akik három korabeli nagyhatalom – a Német-római Birodalom, a Bizánci Császárság és a Kijevi Rusz – között egy olyan európai középhatalmat hoztak létre, amelyet sem ideológiai, sem politikai alapon nem lehetett megosztani.

–  A mai megosztók és gyűlöletkeltők miniszteri esküje óta támadják önt. Karaktergyilkos kísérletektől sem riadnak vissza. Vállalt feladata nélkülük is embert próbáló. Mennyi teher fér még a vállára?

–  Amikor miniszterelnök úr felkért a tárca irányítására, nem mondhattam nemet, mert akkor ellentmondtam volna mindannak, amit idáig tettem, és ahogyan eddig éltem. Orvosként minden körülmények között az emberért dolgoztam. Miniszterként is ezt teszem. Kezdetben megdöbbentett, hogy olyan személyek, akik korábban az onkológiai intézeti szobámban hálás szavakkal köszönték, hogy őket, a családjukat gyógyítjuk, most legyilkosoznak. Ez szellemi alvilág, úgyhogy nem is foglalkozom vele. Azzal törődöm inkább, hogy a magyar emberekért, a nemzetért mit tudok tenni. Ebben senki és semmi nem ingathat meg. Az Onkológiai Intézetet huszonhat esztendőn át vezettem, évente hétszázezer segítségre szoruló fordult meg nálunk. Ha ezt megszorozzuk az évek számával, akkor sok millióan tudják, hogy mit és milyen eredménnyel cselekedtem. Egész életemben fegyelmezett és tudatos ember voltam, a szeretteim iránti felelősség mellett a hivatásom kötelez. Most sem hagyom, hogy provokáljanak, kizökkentsenek lelki nyugalmamból.

–  Orvosi hivatása mellett több mint húsz könyv szerzője, több száz hazai és külföldi előadás fűződik a nevéhez, és számos tudományos címmel ismerték el a munkásságát szerte a világban. Mindebből az következik, hogy nehéz önön fogást találniuk az iszapbirkózóknak.

–  A támadások két okból indultak ellenem. Az egyik, hogy megvallottan keresztény vagyok, a másik, hogy nemzeti elkötelezettségű. Sajnálatos, hogy ezek az emberek rendkívüli tudáshiányban szenvednek, nem ismerik az egyetemes és a magyar történelmet, kultúrát. Magam keresztény emberként szeretettel közelítek mindenkihez, így hozzájuk is, és őszintén kívánom, hogy egyszer ők is éljék át a keresztényi szeretetet. Szebb és emberibb lenne ettől az életük, talán a frusztrációik is csökkennének.

–  Ha képesek lennének befogadni, értelmezni Hamvas Béla mondását, miszerint „Isten a főtt sonkában is jelen van”, talán megbékélnének?

–  Ki tudja? Én az ateistákat sem istenteleneknek tartom, hanem Isten hiányában szenvedőknek. Olyanoknak, akik még nem találkoztak Istennel. Kívánom nekik, keressék, ismerjék fel, nem olyan nehéz. Több száz ateistát láttam gyógyító munkám során, akik életük legutolsó fázisában törekedtek a megtérésre. Azt kívánom, ne várjanak olyan sokáig, találkozzanak már most a Mindenhatóval. Mesélek egy jellemző történetet. A múlt század közepén Budapesten dolgozott Czeyda-Pommersheim Ferenc főorvos, aki számos sikeres pajzsmirigy-operációt végzett. Minden napját a Rókus-kórház kápolnájában kezdte, és az ima után ment a kórházi műtőbe. Amikor Rákosi elvtársat utolérte ez a betegség, kérték a specialistát, operálja meg a vezért. Azt mondta, rendben van, három feltétellel. Az első: a kereszt marad a műtő falán, a második: a beavatkozás előtt továbbra is a Rókus-kápolnában imádkozik. A harmadik pedig, hogy két ávós orvos asszisztáljon, és ha olyan mozdulatot tenne, ami nem tetszik nekik, a műtétet fejezzék be ők. Rákosi elvtárs a feltételeket elfogadta, a műtét sikerült, a beteg meggyógyult.

–  A bölcsek mondják: a fák magasra nőnek, de a leveleik mindig visszahullanak a gyökereikhez. Az indíttatás a növekedés alapja. Sárvári diákként, a Ki miben tudós? vetélkedő egykori győzteseként hogyan emlékszik vissza az indulásra?

–  Éltem a kamaszok mindennapjait. De ott volt előttem a mélyen hívő édesapám példája, aki gimnáziumba Gyulafehérvárra, egyetemre Kolozsvárra járt, és igaz magyar ember volt. A dévai székely telepi templom falának emléktábláján ez áll: „Székelynek született, így emberként halt meg”. A hitet, az elszántságot tőle kaptam. A versenyszellemet is. Soha nem tértem ki a kihívások elől, mindig szerettem a tisztességes versenyt.

–  Egészségügy, oktatás, kultúra, szociális szféra. Szép csomag, nagy kihívás az emberi erőforrások miniszterének. Az emberek határozott kiállást, a kényes ügyek felderítését várják, és jobbító beavatkozást, ahol szükséges.

–  Soha nem tűrtem el az Onkológiai Intézet vezetőjeként sem, hogy visszaéljenek a betegek szenvedéseivel, hogy hecceljék őket, alaptalan félelmet, indulatot gerjesszenek. Minden kezdő orvosnak azt mondtam, két feltétel van. A szakmai és az emberi kiválóság, világnézettől függetlenül. A gyógyítást nem lehet átpolitizálni, mert a rákbetegség nem válogat a balliberális vagy a nemzeti érzelmű páciensek között. Ma sem gondolom másként. Sok jelzés érkezik az irányításom alá tartozó területekről. Felelősséggel kijelentem, hogy az indokolt esetekben elrendelem a vizsgálatot, és ha kell, a gyógyító beavatkozást.

–  Az orvosi kamara új elnöke másfél milliós orvosi keresetet, látványos alapellátás-javulást követel, lehetőleg azonnal, másrészről pedig hanyag társadalombiztosítási járulékfizetést hangoztat.

–  Kincses elnök úr pályafutását nem minősítve megjegyzem, hogy volt már olyan beosztásban, ahol lehetősége, sőt kötelessége lett volna tenni azokért a dolgokért, amelyeket most követel. Igen, lesz másfél millió forint az orvos fizetése, de nem azonnal, hanem lépcsőzetesen, mert csodákra nem vagyunk képesek. Ami a sokat támadott egészségügyet illeti, ma kevesebb a fertőzés kórházainkban, mint az uniós átlag. A korábbi mérésekhez képest öt évvel emelkedett az átlagéletkor hazánkban. Ezek jelentős eredmények, de erről nem cikkeznek a vészhelyzetet kiáltók. Miközben kiemelt cél az alapellátás tökéletesítése, kiépül az orvosok magán- és állami ellátásban végzett munkájának ellenőrzési mechanizmusa, ami arra is fényt derít, hogy hol, miért hosszúak a várólisták. Az egészségügy szerkezeti átalakítása és bizonyos vezetők személyes felelősségének tisztázása is ütemesen zajlik. A társadalombiztosítási díj fizetésének feltételeit ki kell fehéríteni, különben a kollektív felelőtlenség zsákutcájába jutunk. Más országokban, például Amerikában a lakosság csaknem fele nem fizeti be a társadalombiztosítási kötelezettségeit. Ez nem lehet követendő út a számunkra. A magyar beteg kezelésben részesül, tehát senki sem marad vészhelyzetben ellátatlan.

–  A színházi világ egy része forrong, több szabadságot, kevesebb állami beavatkozást követel. A pedagógustársadalom egy mindenkit túlharsogó csoportja pedig szakmaiságát hangoztatva nyíltan politizál. Miniszter úr hogyan ítéli meg ezeket az akciókat?

–  Sem etikátlan, sem törvénytelen dolog a színházakat nem érte. Az égvilágon senki sem szól bele a teátrumok művészeti életébe. Ha viszont a fenntartó önkormányzat állami támogatást igényel, akkor az államnak a felelősségből is részt kell vállalnia. Az nem megy, hogy tessék ideadni a pénzt, aztán azt csinálunk vele, amit akarunk. Ha pedig kitör a botrány egyik-másik intézményben, annak következményeit viselje az állam. Az iskolával hasonló a helyzet, mint – ahogy már említettem – a kórházakkal. Ott sincs helye politizálásnak. Az értékalapú oktatás nem talmi ideológiákra, divatirányzatokra támaszkodik. Azokra az értékekre, amelyek kiállták az idő próbáját, lehet és érdemes jövőt alapozni. Három gyökeret kötelességünk őrizni: a klasszikus görög–római kultúrát, amit kereszténységünk emelt spirituálisan magasabb szintre, valamint gazdag hagyományainkat, amelyek miközben egyedivé tesznek bennünket, közkincsei az emberiségnek. Az oktatási rendszernek ezt kell továbbvinnie és átadni az új nemzedékeknek, természetesen beépítve a kor kívánalmait és a legkorszerűbb módszereket.

–  Az emberek többsége, miközben tisztességesen dolgozik, neveli családját, éli mindennapjait, kevésbé érzékeli, hogy rángatják ki alóla az anyaföldet, csábítják gyermekeit, kikezdik értékrendjét. A brüsszeli széljárás, amelybe alattomos budapesti fuvallatok is keverednek, figyelmeztet: liberális vihar van készülőben, amely, ha tombolni engedik, magával ragadhatja Magyarországot.

–  Életszemlélet-váltás, erkölcsi válság a társadalomban gyakran fordult elő a történelem során, mint ahogy katonai, gazdasági és gondolati beavatkozás is. Az emberek megtévesztése is, mert gyakran jóhiszeműek, esetleg nem ismerik fel a veszélyt, csak ha megtapasztalják a következményeit. A nemzet számos alkalommal került kilátástalan helyzetbe, de erős életösztöne, gondolkodásmódja, hagyományai, történelme, nagyjaink példamutatása, szabadság iránti vágya, a honszeretet és a hit biztos alapot teremtett megtartására. Olyan időket élünk, amikor értékeinket relativizálják, megpróbálják lenullázni. Fel kell emelni a fejünket, és kiegyenesíteni a gerincünket! Meg kell szólalnunk, ki kell tartanunk! Vihar gyakran volt, de kivétel nélkül mindegyik elmúlt. Addig is meg kell őriznünk értékeinket, meg kell becsülnünk családunkat, nemzetünket rendíthetetlenül.

–  Mindezek vállalása miatt igyekeznek a miniszterelnököt éppúgy, mint önt, visszasorolni a két világháború közötti Horthy-rendszerbe, a klebelsbergi időkbe.

–  Ha csak nyomokban sikerül Klebelsberg szellemiségét megidézni, boldog leszek. Sok Klebelsberg Kunót kívánok magunknak az ország következő évtizedeire. Megjegyzem, a jogrendszer materiális cselekményekkel foglalkozik, ellopta, megölte, kirabolta és a többi, de nem foglalkozik a lélek ellen elkövetett bűnökkel. Azok a morál, az etika világába tartoznak. Minden magára valamit is adó társadalomban éppoly fontosak és figyelmet érdemlőek, mint az anyagi világ. Ami engem illet, az erkölcsi normák messzemenő figyelembevételével teszem a dolgom képességeim és tapasztalataim szerint. Belső békével és kikezdhetetlenül. Isten akaratából szolgálok, ameddig bírom, ameddig szükség van rám.