Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Az Emmi közleményében kiemelte: a kormány korábbi ígéretéhez híven meghálálja az egészségügyben dolgozók járvány idején tanúsított áldozatvállalását, embert próbáló helyzetekben való helytállását, így július 1-jén bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást kap 160 ezer egészségügyi és egészségügyben dolgozó.

Az ellenzéki sajtótermékekben megjelent álhírek az egyszeri bérkifizetés részleteiről nem értékelhetők másként, mint hangulatkeltésként, hogy elvegyék a figyelmet arról, hogy Semmelweis-napra az egészségügyi ágazat szereplői ebben a rendkívüli juttatásban részesülnek – írták.

Tájékoztatásuk szerint az egészségügyi szolgáltatók dolga, hogy a juttatásra jogosult dolgozóikat lejelentsék, ezt nem a dolgozóknak maguknak kell megtenniük. Az egészségügyi dolgozók jutalmának kifizetési kérelmét – a bérkiegészítéshez hasonlóan – a szolgáltatók adminisztrációs rendszerén keresztül kell rögzíteni.

Korábban írtuk

Hangsúlyozták: a jutalomra mindenki csak egyszer jogosult, tehát a kifizetés annak számára is csak egyszer történik meg, akinek több jogviszonya van, illetve a főállása mellett további jogviszonnyal rendelkezik, ezért az átláthatóság és a többes juttatások elkerülése érdekében az adatokat dolgozónként szükséges rögzíteni.

Ezt a jelentést az egészségügyi szolgáltatók végzik és nem jelentkezhet adminisztrációs többletteherként, hiszen már kialakított gyakorlatuk van az ehhez hasonló intézkedések végrehajtásában. A közfinanszírozott ellátást végző, de magán fenntartású szolgáltatók számára pedig így nyílik lehetőség az egyszeri rendkívüli juttatás kifizetésére – közölték.

Az intézkedés gördülékenységét az Emmi szerint az is jelzi, hogy a mintegy 11 ezer érintett szolgáltatóból pár nap alatt már 3 ezer leadta az igényét a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek.