Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter (b) beszél a badacsonyi kéknyelű önállóan hungarikumként elismeréséért tartott sajtótájékoztatón, mellette Éliás Csaba, a Badacsony Szőlőhegyért Egyesület elnöke Badacsonytomajon, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének badacsonyi kutató állomásán 2024. június 26-án

Navracsics Tibor a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének badacsonyi kutató állomásán tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: nemcsak elhibázottnak, hanem érthetetlennek is tartják a hungarikum bizottság elutasító döntését, hiszen a badacsonyi kéknyelű minden olyan kritériumot teljesített, amely a hungarikummá nyilvánítás előfeltétele.

Hirdetés

Badacsony a magyar, illetve a közép-európai kultúrtörténetnek is meghatározó szereplője, emellett már önmagában is olyan karakteres magyar táj, amely egész Európában ismert – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: „a badacsonyiaknak a kéknyelű önazonosságot jelentő és önazonosságot erősítő pont”.

A tárcavezető hangsúlyozta: méltán szerepelnek a listán olyan borok, mint a tokaji aszú, vagy az egri bikavér. Azonban úgy gondolják, hogy a balatoni borvidék valamint Badacsony és környéke is legalább annyi jogot érdemel, mint az ország más borvidékei – mondta.

Korábban írtuk

Azzal, hogy a hungarikum bizottság a badacsonyi kéknyelűt önállóan elismeri – a tokaji aszúhoz és az egri bikavérhez hasonlóan – olyan jóvátételt hajthat végre, amelyet a Badacsonyban élők megérdemelnek – emelte ki Navracsics Tibor.

Éliás Csaba, a Badacsony Szőlőhegyért Egyesület elnöke elmondta: a badacsonyi kéknyelű 2013-ban került be a magyar értéktárba, és tíz év elteltével kezdeményezték, hogy hungarikummá váljon. A kéknyelű csak Magyarországon termő szőlőfajta, fő termőterülete Badacsony és környéke. Ezért az egyesület elnöke szerint alkalmas arra, hogy külföldön és belföldön is a magyarsággal azonosítsák.

Hozzátette: a kéknyelű a badacsonyi közösség életének is része, virágzásához kapcsolódóan már több évtizede, nagy érdeklődés mellett tartanak rendezvényeket.

A sajtótájékoztatón az ügy melletti támogatásukat kifejezve részt vett Borbély Tamás, a Badacsony Hegyközség elnöke, Szőke Barna, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézete badacsonyi kutató állomásának igazgatója, valamint Benczik Zsolt, a badacsonyi Vinum Vulcanum Borlovagrend elnöke is.