Nyugati civilizációnkban az inga az őrület határáig leng ki

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer apa-fiú párhuzamos interjút fogok készíteni. Szerbia és Magyarország több mint tíz éve történetük legjobb kapcsolatát ápolja. A két ország a Balkánról nézve nagyszerű, mondhatni történelmi precedenst teremtett. Belgrád és Budapest a politikai, gazdasági és valamennyi más területet érintő kapcsolataikat több mint tíz éve történelmi viszonylatban is a legmagasabb szinten ápolják. Ez volt az oka annak, hogy ezt az interjút a magyar közvélemény tájékoztatásában jelentős befolyással bíró, a magyar-szerb kapcsolatokat jól ismerő Bencsik Andrással és fiával, Bencsik Dáviddal készítettem.

– Szerbiai szemszögből nézve van egy bizonyos eltérés Európa és az Európai Unió között. Mindannyian Európához tartozunk, de nem vagyok biztos abban, hogy az Európai Unió mindig Európát és az európaiakat szolgálja. Gyakran úgy tűnik számunkra, hogy egyfajta különbözőség tapasztalható. Ha a Szerbiából tapasztalt eltérés valóban létezik, akkor minek kell történnie ahhoz, hogy az Európai Unió újra Európává váljon?

– Bencsik Dávid (BD): Az Európai Unió addig volt sikeres, amíg gazdasági közösségként működött. Mindenkinek érdeke volt az, hogy az integráción keresztül egyre több európai ország váljon a tagjává. A régieknek azért, hogy új piacokat – főként felesleg levezető piacok ezek – találjanak, az újaknak pedig azért, hogy új esélyeket szerezzenek és maguk is kilépjenek a világ legnagyobb fogyasztói piacára. Ha még ma is gazdasági közösség lennénk, akkor fel sem merülhetne, hogy a bővítés megtorpanjon, hogy Nyugat-Balkán és akár Törökország – tegyük most félre az ismert indokokat – ne váljon a közösség részévé. Európa sosem volt egységes, még a Római Birodalomnak sem sikerült az, ami a kereszténydemokrata szellemiségű alapító atyáknak sikerült a második világháború után. Európává a közös érdeken keresztül válhatunk, ami nem egy erőltetett politikai unió és földrészállammá válás, hanem szerteágazó érdekeink közös mederbe terelésén, a jólét és biztonság kiterjesztésén keresztül vezet. Ma az történik, hogy az EU-tagállamok államfői által fokozatosan létrehozott központi brüsszeli koordinációs intézmények bürokratái a főnökeik feje felett – tengerentúli támogatással – elkezdték kiszervezni a kontinens irányítását és megszervezni saját maguk hatalmát, most már kifejezetten zavarja őket az a maroknyi megmaradt hatáskör, amivel az államfők ma még mindig rendelkeznek. Ezt a kormányzó hatalommá senki által nem emelt globalista elitet el kell kergetni a hatalomból és vissza kell térni a nemzetállamok kölcsönösen előnyös együttműködéséhez.

– Bencsik András (BA): Az Európai Unió gondolata egy könyörtelen tényen alapult: az elmúlt évszázadokban véres háborúkat vívtak egymás ellen az európai nemzetek, amik milliók halálát és szenvedését okozták. Az unió a béke lehetőségét hozta el, ez a legnagyobb értéke. De szó sem volt egy földrészállamról, egy pszeudo birodalomról. Hogy minek kell történnie? Az európai identitást, ami az itt élő nemzetek identitásának összege, meg kell védelmezni. És ha kell, országonként ki kell szabadítanunk az európai nemzeteket az euroatlanti hegemónia elnyomása alól.

– Úgy tűnik, az európaiak lemondanak önmagukról: Az európai nemzetek demográfiailag eltűnnek, az európai családok már nem vállalnak gyermeket, az európaiak lemondanak hagyományaikról. A szexuális kisebbségek szabadságának és jogainak kérdése vagy általában a különböző kisebbségek kérdése dominál a család és a hagyományok kérdése fölött, vagyis az, hogy kik is vagyunk valójában. Másrészt Nyugat-Európában, sőt, Észak-Európában is egyre több olyan bevándorló van, aki két-három generáció után sem válik franciává, németté vagy svéddé, hanem szilárdan gyökerezik a nem európai kultúrájában, amelyet Európába telepít. Ráadásul a bevándorlók beáramlása az elmúlt tíz évben az Európai Unió igen aktív politikájává vált. Hogyan sikerült Magyarországnak kivételt képeznie ez alól a politika alól?

– BD: A világ mindig is folyamatosan változásban volt, társadalmaink az évszázadok, évezredek alatt számos fejlődési korszakon mentek keresztül, de most először valósult meg a vitalitás válsága, amihez véleményem szerint az Istenhit és az erkölcs féktelen fogyasztásra való lecserélésével jutottunk el. Ma már ugyanis nemcsak dolgokat fogyasztunk, de emberi kapcsolatokat is. Ma már kínos egy fiatalnak, ha húszas éveinek közepén-végén még nem volt szexuális kapcsolata, azaz szűzen válik feleséggé vagy férjjé. Holnap az lesz kínos, ha húszas évei végén még nem volt azonosnemű szexuális élménye. A szexuális szabadosság, az élvezetek korlátlan fogyasztása, a fiúval és lánnyal egyaránt intim kapcsolatokat tesztelgető és saját nemüket divatból megkérdőjelező nyugati fiatalok számára a család fogalma teljesen kiüresedett és értelmezhetetlen anakronizmus. A nyugati civilizáció fősodratú csatornái is ezt közvetítik, elég ha Hollywood-ra vagy a Disney-filmekre gondolunk. Ma a Nyugat nagyvárosaiban arról szól a közbeszéd, hogy egy csecsemő éves széndioxid kibocsátása 2-3 tonna, és ezt intelligens, komolyanvehető – persze gyermektelen – emberek osztják meg közösségi médiafelületeiken. Korábban a gyermek áldás volt. Kedves gesztus Öntől Magyarországot kivételnek nevezni, ugyanis ezek a szinte fékezhetetlenül pusztító erők a mi fiataljainkat is szünet nélkül bombázzák gender- és más őrületekkel, ideológiákkal, az intimitás szentségének totális feloldásával és szexuális szabadosságot hirdetve. Kormányunk, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök vezet, egyedülálló módon és elképesztő mértékben támogatja a családokat, de sajnos még ez sem elég. Mi az illegális észak-afrikai migránsterror helyett a gyermekeket választanánk, de ezért Brüsszel hazánkat keresztre feszíti éppen. A mesterségesen Nyugat-Európába irányított migránsok milliói éppen átírják Európa történelmét, pár évtized és a demográfiai változások okán átveszik a hatalmat a hitehagyott és gyermekekről lemondó Nyugat-Európában, így ismétlődik majd meg a történelem és így él majd túl Kelet-Európa és marad meg homogénnek, akárcsak történt ez a Római Birodalom széthullása után.

– BA: Én egy kicsit borulátóbb vagyok. Úgy érzem, a család intézményének és ezen belül az anyaság intézményének megrendülése civilizációs jelenség. Egyaránt érvényesül keleten és nyugaton. Dél-Korea olyan súlyos gyermektelenséggel küzd, ami az ottani populáció akár kihalását eredményezi, ha nem történik valami. És szerintem történni is fog. Most a hiperliberális korszakban az inga az elmebaj határáig kilendült az egyéni önzés és korlátlan ostobaság irányába, gondoljunk a különféle nemátalakításokra, de idővel minden inga visszalendül, és ahogy eddig is történt, jön egy újabb paradigmaváltás és a család intézménye ismét megbecsültté válik. Azok a nemzetek, akik akkor is létezni fognak, a gyarapodó pályán maguk is emelkedni kezdenek. Akik azonban addigra kihalnak, azok nem kapnak elégtételt. Mi, itt Közép-Európa keleti fertáján még megtehetjük, hogy őszintén kimondjuk, szeretnénk magyarként – szerbként – a hazánkban megmaradni.

– Úgy tűnik, hogy Szerbia és Magyarország jó példa arra, hogy a szomszédok mintegy másfél évszázad után hogyan tudják a közös jövőnek alárendelni kapcsolataikat. Vajon Szerbia és Magyarország XXI. századi viszonya olyan modell-e, amelyet más, elsősorban balkáni, vagy ahogy Brüsszelben mondani szokták: délkelet-európai országok esetében is alkalmazni lehet?

– BD: Személyes példával tudom ezt megerősíteni. Orbán Viktor 2021. február 16-ai hatállyal az Agrárminisztérium helyettes államtitkárává nevezett ki. Mivel hozzám tartozott a nemzetközi fejlesztési és együttműködési portfólió, rengeteget utaztam. Havonta-kéthavonta egyszer Belgrádban vagy a Vajdaságban, az Ön vidékén voltam, mert annyi közös fejlesztésünk volt. Először jártam Szerbiában 2021-ben és vegyes érzésekkel indultam el, de egy év múlva már szinte hazajártam Belgrádba vagy Szabadka vidékére. Ma már szerb kajmak és ajvar, vagy sremska kolbász nélkül el sem tudom képzelni az életemet, a gondom csak az, hogy már a rakiját is jobban szeretem a pálinkánál, és ezért egyszer még megkergetnek az itteni termelők. A titok a kölcsönösségben, egymás megismerésében, megértésében és megkedvelésében van. Ha mindketten érdekeltek vagyunk abban, hogy jobb legyen nekünk, akkor együttes erővel küzdünk. Szerb és magyar tud együtt küzdeni, emlékezzünk csak vissza 1456-ra, amikor Belgrádnál, vagy ahogy mi hívtuk, Nándorfehérvárnál Hunyadi és Brankovic együtt nézett szembe az ottomán birodalommal és győzték le azt együttes erővel. Van mire építkeznünk és ez minden barátságot kereső nép feladata is, hogy azonosítsák a közös nevezőket, közös érdekeket és ássák el a csatabárdot. Jobb szeretve lenni, mint gyűlölve.  

– BA: Nem vagyok történész, de az a benyomásom, hogy amikor a szerbek és a magyarok ütötték egymást, akkor a háttérben mindig érvényesült egy vagy több nagyhatalmi nyomás. Rengeteget szenvedtünk az elmúlt évszázadok során, és ezek a szenvedések nem voltak megérdemeltek. És aki tele van sebekkel, az hajlamos azt is vádolni, aki talán éppen úgy tele van sebekkel, mint ő. Azonban az elmúlt évtizedekben kiderült, hogy ha enyhül a ránk nehezedő nyomás, vagy jobban tudunk védekezni ellene, akkor sokkal több rokonszenvet találunk egymásban, mint gondolnánk. Büszke vagyok arra, hogy a magyar miniszterelnök büszke arra, hogy amikor a NATO hadüzenet nélkül bombázni kezdte Szerbiát, és az amerikai elnök támadási bázisnak kívánta felhasználni Magyarország déli részét, Orbán Viktor nemet mondott erre. Én akkor elmentem a Jugoszláv nagykövetségre (még ez volt a neve) és kértem egy kabátra kiragasztható céltáblára emlékeztető jelvényt. Az volt rá írva: TARGET. Azt hordtam hónapokon át, mert megérintett a szerb lélekből áradó büszkeség és irónia. Jó volt ezzel azonosulni. És ez ma sincs másként.

– Nekünk Szerbiában a legfájdalmasabb problémánk az USA agresszív törekvése arra, hogy az albán nemzeti közösség által lakott déli tartományunkat független albán állammá alakítsa. Ugyanakkor, nagyon önkritikus leszek, a szerbek nagyon keveset tudnak albán szomszédjaikról, még akkor is, ha történelmi nézeteltérések vannak velük. Ugyanez a helyzet a nagyra becsült magyar kultúra ismeretével. Én egy magyarhatár-menti városban élek, tehát tudok róla valamit. A jó, sőt kiváló államközi kapcsolatok kialakításának kezdeti mozzanatát ki kell-e egészíteni a kultúrák alapvető megismertetésével? Tegnapig a multi-etnicitás és a multikulturalizmus kérdését Szerbiában ideológiai kérdésként erőltették ránk, nem pedig gyakorlati és életkérdésként. Hogyan ismerhetné meg egymást a két kultúra jobban és reálisabban? Azért, hogy elkerüljük a másfél-két évszázaddal ezelőtt történt történelmi epizódokat.

– BD: Barátkozzunk! Tartsunk szerb fesztivált a Budai várban és magyart Belgrádban, hozzuk magunkkal gasztronómiai csodáinkat és folklór hagyományainkat. A macskaszemű magyar lányok híresen szépek, a mandula szemű szerb lányok szépségéről is legendák keringenek, ismerjék meg hát egymást fiataljaink, hisz olyan közel élünk egymáshoz. A végtelen magyar puszták népének szabadságvágya és életérzése őszinte és átölelő, szerető és befogadó, a szerb virtus pedig tele van energiával, élettel, örömmel és szenvedéllyel. Micsoda kiegészítése ez a másiknak! A magyarok kedvenc romantikus helye a Budapest melletti Szentendre a Duna partján, amelyet a XIV. századtól szerbek alakítottak. Mi magyarok rajongunk a szerb hagyományokért, ízekért, virtusért. Mi lenne, ha ez tudatos is lenne? Vannak persze kényes kérdések, így az albánok által lakott déli tartomány, de magyarok is élnek Szerbiában, akik az első világháború végén a hazánkat kegyetlenül büntető Trianoni-szerződéssel kerültek oda. Mi ezt a területet Délvidéknek hívtuk. A szerb-magyar megbékélés és barátság új helyzetet teremt. Magyar honfitársaink ma már jól élnek Szerbiában, saját politikai képviseletük is van, sőt kormányzati feladatokat is ellátnak, megbecsülik őket. Számos magyar politikust ismerek az Önök kormányában, mind folyékonyan beszél szerbül és magyarul egyaránt, hidat képezve népeink és országaink között. Pásztor Bálint, Juhász Attila, Jaksa Róbert, Fremond Árpád és sok más kiváló magyar nemzetiségű polgár erősíti Szerbiát Belgrádban.

– BA: Én is úgy gondolom, ha ismerjük egymást, ha a hétköznapokban is élő kapcsolatokat tartunk, ha tudunk egymás örömeiről és bánatairól, ha akár a régmúlt fájdalmáról is tudunk egymást megértően beszélni, akkor senki sem uszíthat bennünket egymás ellen. A megismerés elhozza a megkedvelést, az pedig a ragaszkodást a másikhoz. A Duna mentén számos olyan település van, amik az ott élő szerbek emlékét őrzik. Nem csak Szentendre, de például Ráckeve is, ami nevében is emléket állít önöknek.

– Úgy gondolom, hogy az előző kérdés jó bevezetés egy kapcsolódó, de sokkal szélesebb körű kérdéshez: hogyan tudnak szuverén európai nemzetek létezni és hatékonyan működni egy másik európai közösségben vagy egy másik Európai Unióban anélkül, hogy konfliktus alakulna ki közöttük?

– BD: Fenntartom, hogy politikai unió helyett gazdasági közösséget kell fejlesztenünk és egész Európát integrálnunk, ez már földrajzi kérdés. Ezt a bővítést Szerbiával és Georgiával kell megkezdeni elsőként, ezt követhetné az összes többi állam. A kölcsönösség talaján és a határok lehullásával eljutunk a békéhez, a békés egymás mellett éléshez. Amikor mindenki érdeke a másik jóléte és fejlődése, akkor elértünk a célhoz. Amikor magyar a szerbnek drukkol a felzárkózáshoz, amikor a szerb az albán szomszédai sikerének drukkol, akkor szép világ lesz.

– BA: Az Európai Unió súlyos válságokkal küszködik, mert a tragikusan alacsony gyermekvállalás és az ezáltal keletkezett űrbe beáradó migráció átrendezi a Nyugatot. Reménykednünk kell abban, hogy ez a válság végül alapvetően békésen oldódik meg. Ehhez azonban létfontosságúak azok az államok, amelyek az unión belül vagy kívül, őrzik identitásukat. Már elkezdődött egy úgymond „fehér migráció”, amelynek keretében nyugat-európai családok települnek le a keleti régióban a biztonságot és a békét választva a növekvő rettegés helyett. Amíg mi létezünk, és őrizzük a békénket, addig van remény.

– Orbán Viktor egyszer felszólította Szerbiát, hogy vegyen közép-európai irányt a politikában (átfogalmazom, amit említett). Számomra ez úgy hangzott, mint egy felhívás, hogy ki kell jutni a politikai mocsárból. Hogyan valósulhatna meg Magyarország, Szlovákia és Szerbia „közös jövőjének közössége”, ha kölcsönvehetem ezt a kényelmes kifejezést a kínai politikai szótárból?

– BD: Én arra tudok csak gondolni, hogy folytatni kell az integrációt, az Európai Unió bővítését. Nem Önök vannak politikai mocsárban, hanem Európa szekere szorult bele a brüsszeli mocsárba. A közös jövőhöz meg kell teremteni a közösségi feltételeket. Ez egyelőre az Európai Unión keresztül vezet, nem nagyon van más alternatíva Európában. Az Európai Unió súlyos beteg, de a jó hír, hogy van gyógyír a bajra, csak a beteg körül álló szakorvosok azt nem engedik a beteghez, mert érdekük, hogy a beteg még sokáig beteg maradjon. Az a feladatunk, hogy a rosszindulatú orvosokat egyenként eltávolítsuk és a beteget meggyógyítsuk. Európa megrázza magát és feláll. És akkor jönnek Önök!

– BA: Orbán Viktor szerintem a szó szűkebb értelmében Közép-Európáról beszélt, amibe a Balkán országai is beletartoznak. Szerbia ma büntetésben van, de ezt az Amerikai Egyesült Államok akarja így, valamint az a háttérhatalom, amelyik továbbra is előnyösnek tartja e térség megosztottságát. A mi közös jövőnk körülbelül 300-400 millió ember közös reménysége, vagyis egy olyan Európa, amelyik a saját létéért vállal felelősséget, és nem szolgája semmiféle hatalomnak.

– Szerbia mellett Magyarország a Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársasággal is nagyon jól együttműködik. Hogyan értékeli ezt az együttműködést?

– BD: Magyarország jól teszi, ha barátokat szerez. Minket az elmúlt ezer év már sokszor majdnem kiradírozott, mert nem voltak barátaink. A barátság a megismerést, a megértést és így a békét is elősegíti a térségben.

– BA: Nekünk sem jogunk, sem felhatalmazásunk nincs arra, hogy beleszóljunk olyan vitákba, amelyekről ugyan van véleményünk, de amelyek a már említett nagyhatalmak akaratából alakultak ki. Egyet azonban már ma is megtehetünk, újra és újra a békéről beszélünk.

– Dávid, Pekingben, az Övezet és Út Média Együttműködési Fórumon nagyon figyelemre méltó előadást tartott. Miért fontos Kína az európai nemzetek számára?

– BD: Az Övezet és Út szellemisége az, amire most Európának van szüksége. Egy új közösségre, az emberiség közös jövőjéért. Kínának sokkal hosszabb történelme van, mint Európának és filozófiailag is sok szempontból gazdagabb, mint mi, amit a világnak illene megismernie. Kína építheti a civilizációinkat összekötő, az egész emberiség javát szolgáló hidat, amit Hszi Csin-ping elnök az emberiség közös jövőjét szolgáló közösségnek is nevez. Kína a XVI-XVII. században vagy talán már korábban is a legfejlettebb civilizáció volt a bolygón, még az európai civilizációt tekintve is. Szerencsétlenségükre ekkor a XVIII. század közepén megérkezett a csillapíthatatlan étvágyú Brit Birodalom és kalóz mentalitásával sáros csizmával rúgott bele a Ming-kori porcelán vázába. Ezt ópiumháborúnak is nevezik a történelemkönyvek, de Kína nem felejt, náluk ez az időszak a Nagy Megaláztatás néven ismert, mert a magasabb civilizációs fokú kínai társadalmat egy szofisztikált, de arrogáns európai hatalom alázott meg. Ez az agresszív brit hatalmi centrum az azt megváltoztatni akaró Franklin D. Roosevelt elnök halálával és az őt követő Harry S. Truman elnök kollaboráns együttműködésével 1945-ben kiegészült az Egyesült Államokkal és napjainkig fennmaradhatott. Kína ezzel szemben egy új kezdetet, egy új paradigmát kínál, amelynek a létrejöttét és elismerését egy, a világot jelenleg még sakkban tartó kétszáz éves nemzet a tőle függő viszonyban lévő kétezer éves kultúra hathatós támogatásával igyekszik bármi áron késleltetni és hátráltatni, de az igazság utat tör magának, akárcsak a víz. A világnak egyensúlyra és békére van szüksége, Kína ezt kínálja.

– BA: Igen, a többpólusú világ létrejöttét nem lehet sem megakadályozni, sem lassítani. Aki okos, minden baráti kezet barátsággal ragad meg.

– Hogyan kellene kinéznie a szuverén európai nemzetek Kínával való együttműködésének a jövőben?

– BD: A világnak egyensúlyra és békére van szüksége, Kína ezt kínálja. Nem alávetett szerepet szán Európának és a többi kontinensnek, mint ahogy az angolszász hegemónia kényszerítette a világot évszázadokig rabigába és alázta meg, fosztotta ki ezeket az országokat. Egy új közösség épülhet fel az emberiség közös jövőjéért, de ezért az esélyért meg kell küzdenie a világnak. A változást nem adják ingyen és a ma még hegemón angolszász hatalmi centrum nagyon erős. Ebben az ellenszélben kell tudni építkezni.

– BA: Kína soha nem vezetett hódító háborút. Ők a kereskedelemben, az együttműködésben, az innovációban, az organikus fejlődésben hisznek. És szívesen együttműködnek mindenkivel, aki hasonlóképpen gondolkodik.

– Ön egy befolyásos budapesti hetilap szerkesztője. Természetesen ott van a „Magyar Demokrata” látogatott online oldala is. Milyen kihívásokkal kell szembenéznie a magyar közvéleménynek?

– BA: Magyarországon szerencsére erősebb a szuverén nemzetállami létezés híveinek tábora, akik ismerve történelmünket, minden igyekezetükkel a békét pártolják, mert a háborúk nekünk mérhetetlen károkat okoztak. Szerencsére a mi szerkesztőségünk nincs egyedül e szellemiség képviseletében.

– Magyarország nem mondott le az Oroszországgal való együttműködésről, annak ellenére, hogy az Európai Unió és a NATO tagja. Miért fontos Magyarországnak, de Európának is Oroszország, amellyel Magyarországnak is voltak fájdalmas történelmi epizódjai a XIX. és a XX. században?

– BD: A nyugati, főként washingtoni globalista körök véleményét terjesztő fősodratú média elsőszámú ellenségképe ma Oroszország. Ez tragédia Európára nézve, mert ha az európai ipari civilizáció és mérnöki kreativitás szabadon kapcsolódhatna a végtelen mennyiségű és megfizethető orosz energiaforrásokhoz, az egy új minőséget hozna létre a világban és hozzájárulna Európa felszabadulásához is az Egyesült Államok megalázó befolyása alól. Amikor pedig mindenki az Európához ezer szálon kötődő Oroszország békés gazdasági integrációjának drukkol majd a világban, az történelem lesz, mert Oroszország mesterségesen lett Európából tengerentúli sebészek által kiműtve és ezek a sebek és hegek így sosem forrnak be. Dosztojevszkij mondta helyesen: „Mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk ki”.

– BA: Folytatnám a sort: Csehov, Bulgakov, Jeszenyin, Puskin, Andrej Rjubljov, Muszorgszkij, Csajkovszkij és így tovább… Oroszország, a szomszédunk éppen úgy Európa része, hiszen Európa az Ural hegységig tart. Valóban voltak keserű tapasztalataink az oroszokkal, de volt számos szívderítő tapasztalatunk is, hogy mást ne mondjunk, egyik Árpád-házi királyunk Kijevből hozott magának orosz feleséget, Anasztázia hercegnőt, illetve II. Rákóczi Ferenc herceg, amikor pénzt és fegyvert gyűjtött az osztrák megszállók elleni szabadságharchoz, akkor Nagy Péter cárral tárgyalt erről. Vagyis nincs okunk dédelgetni a sebeinket, ugyanakkor egy hatalmas ország fantasztikus lehetőséget kínál minden jószándékú közeledőnek. Miért ne élnénk vele?

(Branko Zujovic interjúja az eagleeyeexplore.com oldalon jelent meg 2024. szeptember 26-án)