Fel sem fogja, akinek nem kell ebben élnie, hogy milyen, amikor illegális migránsok ezrei szállnak meg kistelepüléseket, betörve portákra, kifosztva kerteket, tanyákat, s hogy milyen az, amikor sötétedés után nem mernek kimenni az utcára, mert ott fegyveres migránsok portyáznak, egymásra vadászva – erről számoltak be a PestiSrácok.hu kamerájának a határ menti magyar falvak lakói. Rábén, Kübekházán, éppúgy mint Horgoson (ahol néhány napja már a település központjában lövöldöztek a bevándorlók) csak emlék a nyugodt falusi élet.

Hirdetés

Néhány nappal ezelőtt a röszkei határ túloldalán, Szeged közelében, Horgoson órákon át szóltak a fegyverek. A közösségi médiában fellelhető amatőr felvételek és egy térfigyelő kamera képei szerint többeknél Kalasnyikov vagy más gépfegyver volt. Horgos központjában és a település több utcájában is lövések dördültek el, a kiérkező különleges erők, rendőrök, csendőrök órákon át tartó műveletben állítottak elő több száz illegális bevándorlót. Másnapra pedig körülbelül 1000 főt szállítottak el a legnagyobb migránstanyákról.

A terület, illetve az őrizetbe vett migránsok átvizsgálásakor nagy mennyiségű fegyver került elő, amelyek eredete egyelőre nem tisztázott, de a helyiek azt mondják, a délszláv háború fegyverarzenáljának egy jelentős része mozog a fekete piacon és szinte bármihez hozzá lehet jutni. Épp ezért nemcsak az embercsempészet, hanem a fegyvercsempészet, fegyverkereskedelem sőt, a prostitúció is virágzik Szerbiában. (Ezt majd a videóriport második részében láthatják.)

Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó szerbiai központ igazgatója kedden arról számolt be, hogy nem az egyszerű menekültek használtak fegyvert, hanem az embercsempészek. Valóban pakisztáni és marokkói embercsempész bandák csaptak össze, a konfliktus mögött pedig területfelosztás, illetve területi viták állnak.

Korábban írtuk

A PestiSrácok.hu stábja néhány nappal a lövöldözés után látogatott el a legnagyobb horgosi migránstanyákra, ahonnan ugyan a nagy tömegeket már elvitték a különleges erők, de több tucatnyian már vissza is szivárogtak oda. Bejutottak egy marokkói táborba, ahol 20 év körüli fiatal férfiak beszéltek arról, hogy nem ők, hanem a pakisztániak a veszélyesek és azok támadtak rájuk fegyverekkel. Nekik állítólag nincs is…

A kétrészes riport első részében a PS megmutatja, hogyan ürítették ki Horgost a szerb különleges erők, milyen fegyvereket találtak, de azt is, hogy már elkezdtek visszaszivárogni tanyáikra a bevándorlók. Megmutatják belülről a volt Bácska birtokot, ami a legnagyobb migráns tanya volt, több száz fővel, most körülbelül 30 marokkóival találták magukat szembe és még beszélgetni is sikerült velük. És megszólal az a bátor magyar asszony is, aki kezébe vette faluja sorsát, falugyűléseket szervez és a maga köré gyűjtött civilekkel követeléseket adott át a helyi és a szerb vezetésnek a migrációs probléma megoldása érdekében, mert a horgosiak úgy döntöttek, hét éve tűrnek, de nem tovább már nem fognak. (A stábautó hátsó üléséről nyilatkozó hölgy, többek tanácsára, arcának és nevének eltakarását kérte a községen túli nyilvánosság előtt. Az ő személyét hétfői élő bejelentkezésükben részletesebben is bemutatták, a népszerűvé vált poszt ITT érhető el a PestiSrácok.hu Facebook-oldalán.)

Arra is kíváncsiak voltak, a magyar oldalon hogyan csapódik le mindez. Németh Ferenc szegedi fideszes önkormányzati képviselő szerint idehaza, a magyar oldalon is egyre nagyobb a baj. Miközben még mindig vannak, akik álproblémának nevezik a migrációs nyomást. A képviselő a riportban elmondja, hogy Újszegeden már zárnak minden kertkaput, a rendőrök mellett polgárőrök is vigyázzák a nap 24 órájában az itt élők biztonságát, de felkészültek rá a délvidéki eseményeket látva, hogy ha valami nem történik, ez bizony egyre nehezebb feladat lesz.

A teljes cikk – további exkluzív videókkal – a Migránsterror Horgoson I. – Bemutatjuk a lövöldözést élőben közvetítő helyi önvédelmi csoportot és a visszaszivárgó marokkóiakat (videó) címen található meg.