Orbán Balázs hozzátette, a látogatás abban is jelentőséggel bír, hogy Magyarország a régióban kulcsállammá váljon.

Hirdetés

Emlékeztetett rá, hogy húsz évvel ezelőtt járt utoljára kínai elnök Magyarországon, az azóta eltelt időszakban Kína szuperhatalommá, gazdasági értelemben az egyik legerősebb országgá vált, és számos technológiai iparágban vezető pozíciót tölt be.

Úgy fogalmazott, Magyarországnak az a célja, hogy ez a fejlett, magas hozzáadott értékkel rendelkező technológia – a többi között az IT, a telekommunikáció, az elektromobilitás, elektromosautó-gyártás, a gyorsvasutak kiépítése – megjelenjen a magyar gazdaságban.

A cél az, hogy a keleti és a nyugati technológia itt találkozzon, mert ebből lesznek munkahelyek és bérek, valamint gazdasági növekedés – emelte ki. Megjegyezte, hogy a magyar gazdaságnak mint exportorientált gazdaságnak célja az is, hogy Kína piaca egyre szélesebb körben befogadja a magyar termékeket.

Korábban írtuk

Szólt arról is, hogy reményei szerint Magyarország a kínai befektetések által az európai elektromosautó-gyártás központja lesz.

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban Orbán Balázs megerősítette: a magyar kormány álláspontja továbbra is az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése. Hozzátette, hogy a francia elnök nyilatkozatai miatt egyre nagyobb a veszélye a NATO és Oroszország közötti direkt katonai konfliktusnak, miközben a Nyugaton kívüli világ nagy része hasonló nyilatkozatokat tesz a háborúval kapcsolatban, mint Magyarország.

Orbán Balázs kiemelte, hogy szomszédos államként Magyarország legfőbb érdeke a harctéri események azonnali beszüntetése, ilyen összefüggésben tárgyalnak majd a kínai elnökkel a békefolyamatokról.