Hirdetés

A kormányfő viszonválaszában felhívta azok figyelmét, akik most a jobboldalt, illetve a kormánypárti frakciókat támadják a „pedofil kegyelem ügyében”, hogy a pedofil bűnelkövetőt ők zárták börtönbe, „mert önök nem zárták be.”

A pedofil bűncselekményt elkövető gyermekotthon-igazgatót önök először kinevezték, utána húsz évig otthagyták, majd a 2010-es kormányváltást követően mi börtönbe zártuk – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: már 2011-ben megindították az első rendőrségi eljárást, ez nem vezetett sikerre, majd ebbe nem törődtek bele, másodjára is megindították a vizsgálatot, és börtönbe zárták az elkövetőt.

Jelezte: azért beszélnek most erről az ügyről, mert 2023-ban a köztársasági elnök ennek az elkövetőnek a bűncselekményét elleplező bűncselekményért elítélt embernek kegyelmet adott, ami nem helyes.

„Pedofiloknak nincs kegyelem. Szeretném önöket megnyugtatni. Nálunk, a magyar kormánynál és nálam személy szerint a pedofiloknak nincs, és nem is lesz kegyelem” – jelentette ki.

Korábban írtuk

Az LMP-s Ungár Péter felszólalására reagálva azt mondta: 2010-hez képest négyszeresére emelkedtek a szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti szolgáltatásokra fordított források. A baloldali kormány erre a célra 2010-ben 325 milliárd forintot költött, a jelenlegi kormány 2024-ben pedig 1463 milliárd forintot – ismertette.

Arra is felhívta a figyelmet: 2022 és 2024 között a szociális és gyermekvédelmi területen átlagosan 46,2 százalékos béremelést hajtottak végre a 2021-es bérekhez képest.

Meggyőződése szerint a gyermekvédelmi intézményekben dolgozók bérének semmilyen összefüggése nincs a pedofil bűncselekményekkel – jelezte.

„A gyermekvédelmi intézmények dolgozóinak munkáját tisztelettel megköszönjük, a pedofil bűncselekményeket elkövetőket pedig börtönbe fogjuk zárni úgy, ahogyan korábban is tettük” – jelentette ki a kormányfő.

Üdvözölte, hogy a kormánypárti frakciók megőrizték a hidegvérüket és nem álltak fel a Párbeszéd képviselőjének, Tordai Bencének a felszólítására, hogy így hajtsanak fejet az elhunyt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető tiszteletére. „Sovinisztáknak a magyar parlamentben nem jár tisztelet, aki a grúz-orosz háború idején patkánynak nevezte a grúzokat, annak a tiszteletére mi nem állunk föl” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, Navalnij „egyébként pedig nyugodjon békében”.