Pásztorkutyák

A kilenc nyilvántartásba vett magyar kutyafajta túlnyomó része a népvándorlás időszakában, a honfoglaló magyarokat megelőző népek, a hunok és az avarok, majd az őket követő magyarok és a később bevándorló besenyők és kunok pásztor- és vadászkutyájaként került a Kárpát-medencébe. A kutatóknak segítséget nyújt az a nagy fokú átörökítőképesség, amely évszázadokon át megőrizte e fajták karakterét és fajtabélyegeit.

A nagyállattartó lovas népekről tudjuk, hogy a közösség vagyona, értéke a nyáj, az állat volt. Ezt kellett mindenképpen megvédeni. Ez a szükséglet alakította ki a nagy testű pásztorkutyáikat. Hankó Béla professzor (1954) úgy vélte, hogy amikor a háziasítás a juhra, a lóra, a marhára is kiterjedt, őseinknek régi vadászkutyáik mellett szükségük lett nyájakat őrző és védő ebekre is. Ilyen ősi kutya volt szerinte a komondor és a kuvasz, de ősmagyar kutyaként említi a Tarim-medencei tibeti kutyát, azaz a pulit is. Feladatkörük alapján a pásztorkutyák most is hasonló módon osztályozhatók. A nagy testű őrző-védők mellett a másik csoportot a terelésre használt, mozgékony, élénk vérmérsékletű, tanulékony, közepes termetű kutyák adják, mint a puli, a pumi és a mudi.

A pásztorkutyák között a legkedveltebb volt a puli. Hagyományos nézet szerint a puli tibeti eredetű, és azonos az ősi tibeti doggal, illetve a tibeti terrierrel. Első ábrázolása a sumer Eriduból (Abu Sahrain), a Krisztus előtti 3800-as évekből származik. Az 1400-as évekből maradtak fenn olyan feljegyzések, amelyek szerint „a magyarok ősi terelő pásztorkutyája lompos szőrű és kis termetű eb volt” – ez valószínűleg a puli lehetett. A puli belső tulajdonságaiban nagy egyöntetűséget mutat, külső formája azonban az idők folyamán sokat változott.

A kuvasz szó az ótörök küvazból származhat, ami büszkét, délceget jelent. A mudi kialakulása a legkevésbé ismert. Rendkívül vidám, tettre kész, jól izmolt, rámenős jószág. Dekoratív, csillogó bundája van, gyermekszerető, a családdal együtt élve boldog. A komondor pedig a világ legintelligensebb kutyái közé tartozik, egyedülálló empátiás készséggel. Idomítani nemigen kell, a szükséges tudást génjeiben hordozza.

Őseinket sokkal inkább e kutyák ellenállása, használhatósága, mintsem külleme érdekelte. Hobbiállatként így nem is tartották őket. Például Nyugat-Európában a pulit leginkább csak képről vagy filmről ismerik. E sorok szerzőjének bátyja Németországban élt, de Budapestről hozott magával egy fekete, fajtatiszta pulit. Amikor a német városban sétáltatta az állatot, két ottani lakos megállva csodálta a kutyát, miközben azt mondták: „Ilyen kutya nincs is!”

Arisztotelész így jellemezte a pásztorkutyákat: „Erős, hatalmas termetű, éber és bátor, sőt, arcátlanul merész kutya, amelynek ugatása borzalmat keltő, harapása rettentő, a nyájnak éppúgy védője, mint őrzője…” A leírás elsősorban a komondorra és a kuvaszra illik. Ha nem nyáj vagy gulya őrzésére tartják, a családtagokkal egyébként nagyon kedves háziállatok, akár kisgyerekek játszótársai is lehetnek.

Az ősi magyar pásztorkutyák visszahozása napjainkban programként szerepel.