Rovásírásos hagyaték
Tizenhat évvel ezelőtt jelent meg egy beszélgetés a Magyar Demokratában Szamosvölgyi Péterrel, Sátoraljaújhely polgármesterével. Ő egy testületi ülésen – az uniós javaslattenger hatására – azt indítványozta, hogy „a felfokozott csatlakozási hevületben” kapjanak szerepet nemzeti értékeink, hagyományaink és ezen belül a rovásírás is.
A képviselő-testület nem is fogadta rosszul az ügyet, a szavazás eredménye tíz igen, nyolc nem és egy tartózkodás volt. A liberális sajtó ugyanakkor sajnálkozását fejezte ki, hogy az alkalmazottak most majd körmölhetik a több ezer éves jeleket a határozatok lejegyzésekor. Pedig még az Európai Unió akkori nagykövete, Jürgen Köppen is, aki a berzsenyi Falumúzeumban ismerkedett a rovásírás betűivel, azt nyilatkozta: „Ezzel a páratlan kultúrával és hagyománnyal együtt kell nekünk Magyarország az Európai Unióban.”
Egyre nagyobb sikereket értek el a Kárpát-medencei rovásírásversenyek, az indulókhoz Burgenland kivételével minden elcsatolt területről csatlakoztak. Már elődöntőket kellett szervezni, beindultak az iskolai rovásírásszakkörök, honlapok és könyvek jelentek meg a témában. Forrai Sándor rovásírásos munkássága Magyar Örökség díjat kapott, a székely-magyar rovásírás pedig bekerült az írásrendszerek nemzetközi szabványába, a Unicode-ba.
Tíz év felfutás után azonban a fejlődés megtorpant. Ennek több oka van. Az egyik, hogy a Jobbik üzletemberei felfedezték maguknak a rovásírásban rejlő politikai és anyagi lehetőségeket, és erőszakos, harsány terjesztéssel provokáltak mindenkit. Például a helyiek által készített egyedi, faragott rovásírásos helységnévtáblák fáradságos előkészítő munkával, a székelyekkel egyeztetve útjára indított mozgalma helyett a Jobbik rovásírás-szakértői kitalálták a maguk akcióját az előre gyártott, drágán árult fémtáblákkal, amelyeknek nemcsak szellemisége, de még rovásbetűi sem voltak hagyományőrzők – a közösségteremtő hatás elveszítéséről nem is beszélve. Ezzel egy időben pedig a párt durva lejáratótevékenységbe kezdett a versenyek szervezői, a hagyományőrző rovástábla-állítók, a rovásírást a Unicode-ba segítők ellen. Hangoskodásuk folytán a kevésbé tájékozott tömegek a Jobbikhoz kezdték kötni a rovásírást, sokan emiatt fordultak el régi magyar írásunktól.
A feltámadt rovásírás diadalmenetét a hivatalos tudomány is próbálta megtörni. A Magyar Tudományos Akadémia 1903-ban már eltemette a rovásírást, jegyzőkönyve szerint: „A rovott betűs szöveg-írás, közönségesen rovás-írás, a magyar nép között nem él.” Ennek megfelelően a rovásemlékek kb. 90 százalékát nem a hivatásos tudósok fedezték fel, írták le és fejtették meg, hanem mindenféle egyéb foglalkozású emberek – gyakran „szakértői kritikáktól” sújtva. Így járt Somogyi Antal rovásbeírásos könyvgyűjteménye is. Somogyi a XIX. században élt nagy műveltségű országgyűlési képviselő volt, Deák Ferenc barátja, akit az 1848–49-es szabadságharc után halálra ítéltek, és a Habsburgok a legveszélyesebb ellenállók közé sorolták. Somogyi gyűjteménye megvan Szegeden, minden más nép büszke lenne a XVII–XVIII. századi könyvkincsekre. Nálunk ugyanakkor Vásáry István nyelvész, akadémikus egy nagy olvasottságú napilap hasábjain hamisítónak nevezte.
A megmaradt vagy újra felfedezett rovásemlékek őrzésével sem sokat törődik a hivatalos tudomány. Védelem hiányában a felelőtlen látogatók letapogatták a falról a bögözi templom ötszáz éves rovásfeliratát. A székelyföldi Tászok tetőn a kívülállók figyelmeztetése ellenére megvárták a szakemberek, míg a reléállomás-készítők és a távvezeték-építők minden feliratos követ összetörnek vagy felrobbantanak.
Ha az ember kilép a koppenhágai repülőtérről, egy gyönyörű rúnafeliratos kővel találja szemben magát, hogy minden külföldi lássa, a dánok legnagyobb kincse az írásműveltségük. Pedig a rúnaírás hivatalosan is jó négyszáz évvel későbbi például a mi szarvasi rovásfeliratos tűtartónknál.
Budapest XVI. kerületében a Kovács Péter vezette önkormányzat állította a főváros első hivatalos önkormányzati rovástábláját, és anyagilag is támogatták a versenyeket. Ugyanígy a XVII. kerület, ahol a szintén fideszes Riz Levente polgármester a Budapesti Rovásírásversenyek támogatója, és itt állították fel a második önkormányzati rovástáblát. A Fidesz–KDNP-kormány segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg az énlakai templom kazettás mennyezetének felújítása, és a szú szétrágta volna legszebb rovásemlékünket. A továbblépés egyetlen lehetősége ugyanakkor, ha a rovásírás bekerül az oktatásba. A rovásírásversenyek szervezői évek óta szorgalmazzák, hogy legalább tíz órában tanítsák a magyar nyelv és irodalom tantárgy keretében az 5. osztályban, javaslatot is küldtek 2018-ban az új nemzeti alaptantervet készítő bizottságnak. A CitizenGo-petíciót is elindították, több ezer aláírás jött össze ennek érdekében.
Most Kásler Miklós Magyarságkutató Intézete dobhat kavicsot a magyar őstörténet és rovásírás 1867 óta álló vizébe. Reményt adhat az is, hogy a Várban található Miniszterelnöki Hivatal udvarán álló szobor talapzatán rovásírással olvasható: Magyarok Nagyasszonya, Boldogságos Szűzanya, könyörögj érettünk!
