Megtorpant a német gazdasági fejlődés, tíz százalék feletti a munkanélküliség, ezért Németország a jelek szerint már szabadulna az olcsó kelet-európai munkaerőtől – állítják egybehangzóan azok a magyar cégek és vállalkozások, amelyeket az utóbbi hónapokban brutális kommandós akciókkal és büntetőeljárásokkal igyekeztek távozásra kényszeríteni a német piacról. Mivel az ügy egyre kínosabb – eleinte csak gazdasági, mára azonban már diplomáciai, politikai vetülete is van -, kevesek adják a nevüket véleményükhöz. Sokak szerint a külföldi feketemunka elleni küzdelem keretében a döntően magyar vállalkozások ellen indított legújabb offenzíva közvetlenül az után indult, hogy Gerhard Schröder szövetségi kancellár, mint egy új Darth Vader több nyilvános beszédében és sajtónyilatkozatában is tarthatatlannak nevezte a tíz újonnan belépő szegény kelet-európai államból Németországra zúduló munkaerő-áradatot. Úgy fest, a Birodalom keményen visszavágott.

A német hatóságok a SoKo Pannonia akció keretében 2004. április 21-én, kilenc nappal Magyarország uniós csatlakozása előtt kutyás kommandósokkal megerősítve 23 Németországban is dolgozó magyar vállalkozás 1100 alkalmazottjára csaptak le. A cégeket azzal gyanúsították, hogy megkísérelték kijátszani a még 1989-ben aláírt magyar-német államközi szerződés azon rendelkezését, amelynek értelmében kizárólag olyan cégek szerződhetnek németországi munkavégzésre, amelyek Magyarországon is végeznek valamilyen termelő tevékenységet. A magyar Legfőbb Ügyészséghez eljuttatott jogsegélykérelmükben a német hatóságok azt állították, hogy az április 21-én Németországban lerohant magyar cégek – az ő kifejezésükkel – amolyan postafiókcégek. (Nálunk a csak névleg működő vállalkozásokra a fantomcég kifejezést használjuk inkább.)

A kritikátlanul készségesnek tetsző magyar Legfőbb Ügyészség utasítására a vállalkozások itthoni telephelyein megtartott házkutatásokon az ORFK Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai ennek ellenkezőjét tapasztalták. A hazai rajtaütések során kiderült, hogy egy kivételével valamennyi cégnek jelentős itthoni termelő kapacitása van. A rendőrség jelezte is az ügyészségnek, hogy a német jogsegélykérelemben leírtak nem felelnek meg a valóságnak. A jámbor főügyészség szerint azonban a még 1959-ben elfogadott kölcsönös bűnügyi jogsegélyegyezmény értelmében a magyar hatóságoknak nincs lehetőségük vitatni a külföldi fél kérésének jogszerűségét.

A magyar Külügyminisztérium tavaly július 14-én meglehetősen lanyhán, szóbeli jegyzékben kért felvilágosítást az ügyről, amelyre azóta sem kapott választ. Már épp kezdett volna feledésbe merülni az ügy, amikor ez év áprilisában beütött a SoKo Bunda.

Április végén, a tavalyi akció évfordulóján, állig felfegyverzett kommandósok rohantak le 18 Németországban tevékenykedő, magyar, főként építőipari vállalkozást. Az akció bűbájosan rasszista nyelvi leleménnyel a SoKo Bunda fedőnevet kapta. A vádak rendkívül széles skálán mozognak, az adócsalástól kezdve az embercsempészésen át az állítólagos feketemunkáig sokféle vádpont megtalálható a német hatósági razziák hátterében. Az érintett vállalkozók szerint azonban meghurcoltatásuk kizárólag azt a célt szolgálta, hogy a német minőségben, de az átlagnál olcsóbban dolgozó magyarokat kiszorítsák a német piacról.

Ketten még ma is előzetes letartóztatásban várják sorsuk alakulását. Tóth Boldizsár szerint a magyar cégek módszeres ellehetetlenítése folyik. Mint elmondta, Németországban tényszerű bizonyítékokkal alá nem támasztott feltételezések alapján tartóztattak le és tartanak fogva még ma is magyar vállalkozókat és munkavállalókat. Az alaptalanul meggyanúsítottak cégei tönkrementek. Szerencsés esetben csak németországi érdekeltségeiket kell feladniuk, rosszabb esetben azonban a SoKo-akciók következményeként a Magyarországon működő vállalkozásrész is kénytelen csődöt jelenteni, vagy pénzügyi nehézségeire hivatkozva jelentős létszámcsökkentést végrehajtani.

Tóth Boldizsár egyébként közel húsz éve dolgozik Németországban. Ő és jogi képviselője, Bárándy György ügyvéd médiakampányt indítottak annak érdekében, hogy végre a közvélemény és a politika is felfigyeljen a magyarokat ért atrocitásokra. Bárándy György szerint az államközi szerződés egyes pontjainak a németek általi nem megfelelő értelmezése szolgáltatott vélt alapot az akciókhoz. Példaként a társadalombiztosítási járulékot említi, amely a magyar kiküldetési díjat nem terheli, míg a németek szerint az is bér, tehát a kiküldetési díj után is kellett volna a magyar vállalkozóknak tb-járulékot fizetni. Nézete szerint törvénytelen az olyan eljárás, amelyben a német hatóságok ok és indok nélkül semmibe veszik a Gazdasági Minisztérium és más hatóságok, például az OEP által kiállított okiratokat. Épp ezért kormányzati segítség nélkül a cégek csak egyet tehetnek, azt, amit a németek akarnak: kivonulnak Németországból.

Vélhetően a hazai sajtó nyomására június elején diplomáciai szintre emelkedett a SoKo-botrány. Először Hajdú András külügyi államtitkár tárgyalt Berlinben, ezzel egyidejűleg pedig Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter is jelezte aggodalmát a kialakult helyzet miatt német kollégájának, Gerd Andres gazdasági és munkaügyi államtitkárnak. Június 8-án a magyar Külügyminisztérium szóbeli jegyzéket adott át a budapesti német nagykövetségnek, amelyben magyarázatot kérnek a német munkaerőpiacon működő magyar cégeket és munkavállalókat ért indokolatlan zaklatásokra.

Balsai István, az Országgyűlés Foglalkoztatáspolitikai bizottságának elnöke úgy véli, példátlan, ahogy a német hatóságok a magyarokkal szemben felléptek, ilyen szintű kommandós akciókkal gyilkosok és drogkereskedők ellen szoktak eljárni. Szerinte a magyar kormány nem képes egyenrangú félként fellépni a magyar munkavállalók érdekében, ezt bizonyítja az is, hogy csak két hónappal később, amikor a magyar sajtó már részletesen beszámolt a vegzálásokról, kegyeskedtek lépni, de a beígért vegyes bizottság felállítása még mindig várat magára.

Június 16-án a német nagykövetség válaszjegyzéket adott át a magyar Külügyminisztériumnak, amelyben hangsúlyozzák, hogy a vizsgálatok egyenlő mértékben irányultak mind német, mind külföldi vállalatok és személyek ellen. A jegyzékben olvasható az is, hogy a Németországban tevékenykedő magyar vállalatoknak június 29-én lehetőségük lesz arra, hogy a berlini Gazdasági és Munkaügyi Minisztériumban kérdéseket tegyenek fel a minisztérium politikai vezetésének, valamint újfent szólnak a kétoldalú vegyes bizottság felállításáról.

Másnap Tóth Boldizsár és Bárándy György a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM) tárgyalt Szanyi Tibor politikai államtitkárral, aki tájékoztatást kért a kialakult helyzetről. Lapunk megkeresésére Tóth Judit, a minisztérium sajtófőnöke elmondta, nagyon nehéz a dolguk, mert kevés az információjuk az ügyről. Reményét fejezte ki arra nézve, hogy a tárgyalások és a 29-i berlini találkozó tisztázza a kialakult helyzetet, és megszűnnek a német hatóságok túlkapásai.

A német nagykövetség munkatársa szintén információhiányra panaszkodott. Elmondta, amíg a nyomozások le nem zárulnak, ők sem tudhatnak konkrétumokat, mert az ügyiratok és az intézkedési jog a tartományi hatóságok kezében van. Ursula Seiler-Albring német nagykövet asszony egy lapinterjúban kifejezetten üdvözölte a magyar-német vegyes bizottság már eldöntött felállítását, hiszen, mint mondta, ebben a keretben mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a még tisztázatlan ügyeket felderítsék, és olyan megoldásokat keressenek, amelyek mind a két fél számára megnyugtatóak.

Egy neve elhallgatását kérő, de húsz éve az adott területen dolgozó, a szakmájához értő adótanácsadó viszont úgy véli, a sok bába között elvész a gyerek. Szerinte amíg politikai akarat nem születik az ügy rendezésére, az adminisztratív lépések nem sokat segítenek a magyar munkavállalókon. Eredetileg ugyanis a magyar cégek tönkretétele a cél, hiszen közelednek a választások, és Schrödernek – elsősorban a növekvő munkanélküliség miatt – keménynek kell mutatkoznia, ha elvesztett szavazóit vissza akarja szerezni.

Miközben a gyáva magyar külpolitikának köszönhetően hónapok óta nem történik semmi érdemleges a magyar munkavállalók érdekeinek védelmében, és minden illetékes szerv – ahogy ilyenkor szokás – egymásra mutogat, vagy információhiányra hivatkozik, az öntudatos német hatóságok újabb és újabb csapást mérnek a magyarokra. Ezúttal a Münchenben dolgozó hentesek kerültek sorra. Egyes információk szerint 87, mások szerint 107 hentestől vették el a legújabb, múlt hétfői razzia során a chip-kártyájukat, amivel a vágóhídra, ahol dolgoztak, beléphettek volna. Kezükbe nyomtak egy 650 eurós büntetési csekket, hihetetlenül finom eleganciával mellőzvén a mellre tűzendő sárga csillagot, csak egy zöld színű „Feketemunkás” felirattal ellátott karszalagot húztak rájuk, egyesével falhoz állították és jóságosan nem a folyóba lőtték, csak lefotózták őket az egyébként állig felfegyverzett rendőrök.

Történt mindez 2005. június 20-án. Valahol Európában. Az Európai Unióban.

* * *

Egy kis nyelvtan

SoKo (Sonderkommando) Különleges Kommandó. Ez a név ismerős, a megnevezés eredeti használói a II. világháborúban játszottak komoly szerepet. A németek azt állítják, hogy ez a SoKo nem az a SoKo, szerintük:

SoKo (Sonderkommision) Különleges Bizottság. Az állig felfegyverzett rendőrök és vámosok csapatát „Különleges Bizottságnak” titulálni körülbelül olyan eufémia, mint annak idején a kommunista diktatúrára alkotott „népi demokrácia” volt. De tudnánk más történelmi párhuzamot is találni, a mostanival azonos nyelvi környezetből.

Bunda (bunda). Magyar szó. A városi szlengben csalást jelent.

Pannonia (Pannónia). Magyarország egyik névváltozata.

* * *

Petíció a nagykövetnek

Pénteken délelőtt a Várban, a Német Nagykövetség épülete előtt tüntettek a Németországból hazaküldött hentesek. A tiltakozók egy Ursula Seiler-Albring nagykövetnek szóló petíciót adtak át a követség sajtófőnökének, aki Tóth Boldizsár, a Tóth Kft. vezetője, a levél aláírója szerint azt ígérte, hamarosan hivatalos válasz érkezik a panaszra.

„A német ellenőrzéseknél, ellentétben a német Pénzügyminisztérium államtitkárának nyilatkozatával, álarcos, géppisztolyos, golyóálló mellényes kommandósok törtek rá a munkásokra, az irodai dolgozókra, akik a sokkhatást a mai napig nem tudták kiheverni. Az első Soko-akcióhoz hasonlóan a másodiknál is tökéletesen kiürítették az irodákat, minden aktát, minden számítógépet elvittek. (…) Kérjük a Nagykövet Asszonyt (…), a Vegyes Bizottságok tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a magyar és a német vállalkozások tisztában legyenek azzal, milyen kritériumok vonatkoznak rájuk, figyelembe véve a két ország között ma még fennálló gazdasági különbségeket” – áll a petícióban.

A munkavállalóknak egyébként azért is fontos a gyors német válasz, mert amíg nem ér véget az ügy, addig nem kaphatnak fizetést. A német hatóságok ugyanis zárolták az őket foglalkoztató cég bankszámláját.

– Nem szórakozni mentünk ki, hanem azért, hogy eltartsuk a családunkat, esetleg házat építsünk vagy autót vegyünk. Nagyon fontos lenne, hogy megkapjuk a jussunkat – mondta lapunknak Tóth Gábor, az egyik tüntető. – Én a második akciónál szerencsére szabadságon voltam, az elsőt, áprilisban viszont átéltem. Akkor is fegyveres kommandósok törtek ránk, jellemző a szigorra, hogy még öltözködés közben is ketten álltak mögöttem. Körülbelül 10-15 embert vittek be a rendőrségre, beültettek minket egy helyiségbe, délutántól késő estig voltunk ott. Egyenként hallgattak ki bennünket, olyanokat kérdeztek, hogy miért dolgoztatnak minket napi 18-20 órát, miért fenyegetnek minket kirúgással. Nem tudom, hogy ezeket honnan vették, mert egyik sem volt igaz. Azt mondták, a főnökünk után vizsgálódnak, nem utánunk. Másnaptól ugyanúgy dolgozhattunk tovább, mint addig, egészen a mostani, néhány nappal ezelőtti újabb akcióig…

(bp)