Szabó Tímea Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagált.

Hirdetés

Szabó Tímea (Párbeszéd) szerint a kormányfő beszédének „csak nyomokban volt köze a valósághoz”. Ő úgy látja, Orbán Viktor valójában vudu-babát szurkált. A nullaszázalékos párt vezetője arról szónokolt drámai hangon, hogy szerinte Orbán Viktor alvilágot csinált Magyarországból. „Orbán Viktor nem egy jobb világot, hanem alvilágot épített” – fogalmazott.

A valóság szerinte a Pegazus kémszoftver-botrány titkosítása 30 évre, ahol ellenzéki újságírókat, politikusokat, a gazdasági élet szereplőit figyelték meg. Azt mondta: az ügyet a kormányzati szereplők nem tagadták egyértelműen, holott azért más országban börtönbe mennek a felelősök.

Kijelentette: szólni kellett volna a kormányfőnek a Fudan Egyetemről, amelyet „egész Európa elutasít” és amellyel nem szabad világot épít a kormány, hanem egy olyat, amelyben az ország „a Kínai Kommunista Párt alvilági gyarmata lesz”.

Szerinte egyetlen kormány sem akasztott még akkora devizaadósságot az ország nyakába, mint a kabinet a múlt héten. Ezzel egy „eladósodott alvilágot” építenek – fogalmazott.

Az 1 százalék uralma helyett el fogják hozni a 99 százalék jólétét – szögezte le, és hozzátette: „el fogjuk zavarni az ön tolvaj kormányzását”. Párttársát, Karácsony Gergelyt említve azt mondta: „Miniszterelnök úr, féljen is Karácsony Gergelytől!”.

https://www.facebook.com/szabotimeapm/videos/629849571338937/?cft[0]=AZWCtjx0fkSEkUPlVeT-9u6mv2-qdPUFiES6jQiRtzczb95ztC452reKlrO_-cUkxhIqXU-h9qeQ7pDZntyVBO-2t3dt_DrrvlbSVQNig7AKEnJ30DHvjwHAwNkIowWW-si4YPJDu76_p6bURnaJSQLq6i5a_1zpTU3CfdkG3dgTkw&tn=%2CO%2CP-R