Szánthó Miklós: Hergelésnek, uszításnak nincs helye Magyarországon
Hergelésnek, uszításnak, a másik emberi mivoltát megkérdőjelező hangnemnek és stílusnak nincs helye Magyarországon, a fizikai erőszaknak pedig még úgyse – közölte az Alapjogokért Központ főigazgatója csütörtökön a Facebook-oldalán.Szánthó Miklós azt írta: Charlie Kirk-öt, amerikai jobboldali influenszert-véleményvezért kedden megölték, merénylet áldozata lett egy egyetemi politikai fórumon; a golyó a nyakán találta el, életét a kórházban már nem bírták megmenteni. 31 éves volt, egy feleséget és két kisgyereket hagyott maga után – tette hozzá.
A főigazgató szerint Charlie Kirk pont azzal vált híressé az USA-ban, hogy „Prove me wrong!” (Bizonyítsd be, hogy tévedek!) című eseménysorozattal járta főleg az amerikai egyetemi kampuszokat, köztük a liberálisokat is.
Eleinte csak kitett egy asztalt, meg egy széket, leült, és bárki odamehetett vitázni, ő pedig megvédte a konzervatív-keresztény álláspontot a migráció, genderideológia vagy éppen nemzeti identitás kapcsán normálisan, kedvesen, gyűlölködés nélkül – fogalmazott a főigazgató.
Úgy folytatta, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy Kirk-öt – vagy más jobboldali közéleti személyiséget – megtámadták ilyen, vagy hasonló eseményeken a tengerentúlon.
„A Black Lives Matter, a woke és a cancel culture szárba szökkenése óta rendszeressé vált az egyetemeken, fórumokon, nyilvános tereken a progresszív-baloldali fősodortól eltérő véleményt vallók lökdösése, a trágár bekiabálások, beszédeik ellehetetlenítése, vagy éppen betiltása” – írta. Hozzátette, hogy a legutóbbi hullám a palesztinpárti tüntetések kapcsán volt, amikor az amerikai zászlót égető „szabadságpárti” fiatalok ellen felszólaló zsidó egyetemistákat kezdték vegzálni rendszeresen.
„Aztán az elnökválasztási kampányban sikertelen merényletkísérlet Trump ellen – de lehet, a neki szánt golyót most Charlie Kirk kapta meg” – fogalmazott, rámutatva, hogy a Trump elleni merényletkísérletet követte a Robert Fico elleni, majd pár hete a cseh miniszterelnök-jelöltet, Andrej Babist támadták meg egy koncerten.
Szánthó Miklós bejegyzése alapján idehaza sem sokkal jobb a helyzet: a balos sajtó számára mindig nagy elégedettségre ad okot a „mocskos fideszezés” a koncerteken, melyeken hol a miniszterelnök fejbelövését imitálják, hol arról beszélnek, hogy mi lesz akkor, ha majd felakasztják.
„És ez csak a színpad lenne, elvont teátrális aktus? Nem éppen. Amit hivatalosan felmutatnak művészek, politikusok, az egy idő után tükröződik a hétköznapi cselekvésekben. Normálissá válik. Így a szeretetország jegyében nálunk még csak ott tartunk, hogy a konzervatív újságírót akasztással fenyegetik, a védelmére kelő, babát a kezében tartó kismamát meg fenyegetőleg körbe állják és megfélemlítik vagy a fiatal jobboldali riportert taszigálja a magára kormányaspiránsként tekintő párt egyik vezetője. A Tisza rendezvényein rendszeressé vált, hogy aki nem megfelelőt kérdez Magyar Pétertől, azt legalább verbálisan abuzálják” – hangsúlyozta a főigazgató.
Hozzátette, hogy azért mutatta be az amerikai példákat, mert az USA-ban is így kezdődött: először fórumokon, szóban, aztán tettlegességgel, végül golyókkal.
„Mi itt Magyarországon békében és nyugalomban szeretnénk élni. A hazánkért küzdünk és harcolunk, akár kemény szópárbajokkal is, de hergelésnek, uszításnak, a másik emberi mivoltát megkérdőjelező hangnemnek és stílusnak nincs helye. A fizikai erőszaknak pedig még úgyse” – szögezte le.
Ha ezt engedjük, ha normálisnak tekintjük és nem szólalunk fel, hogy a „független sajtó” egy vállrándítással elintézi a „művészi” fejbelövést, meg „heherészve” adja tudtul, hogy Ruszin-Szendi csak „nevetve ölelgette” a mandineres kollégát, nem lesz hova hátrálni.
„Mert mindennek az a vége, ami tegnap Utah-ban történt. Mi nem félünk. Mi hiszünk. Még egyszer Isten nyugosztalja Charlie Kirk-öt” – áll a bejegyezésben.
