Magyarország nem woke-nak való vidék – mondta el Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a CPAC első nemzetközi kerekasztal-beszélgetésén Washingtonban. A találkozón kiemelte: a magyar jobboldal kiáll az Isten, haza, család hármasegysége mellett, szembemegy a globalista fősodorral – és valójában ez áll a „demokrácia” meg „jogállamisági” viták hátterében.

Hirdetés

Brüsszel egyre inkább igyekszik kiszervezni a döntéshozatalt uniós szintre és intézményein keresztül a tagállamokra erőszakolni saját liberális ideológiáját. Éppen ezért van szükség az antiglobalista erők globális összefogására – ahogy ez meg is valósul majd az áprilisi CPACHungary-n.

A beszélgetésen részt vett többek között Takács Szabolcs nagykövet, Liz Truss korábbi brit miniszterelnök, Nigel Farage a Brexit párt volt vezetője, Steve Bannon , Ric Grenell, Kt McFarland, Carla Sands és sokan mások Trump előző – és remélhetően következő – adminisztrációjából.

Korábban írtuk