Szentkirályi Alexandra szombaton a budapesti Széll Kálmán téren, ahol a jelöltséghez szükséges aláírásokat gyűjtötte, újságíróknak azt mondta: azért indul el a főpolgármesteri választáson, mert úgy gondolja, a budapestiek sokkal többet érdemelnek, mint amit most kapnak.

Hirdetés

Kiemelte, azt szeretné, ha lezárhatnák végre ezt a „borzasztó Gyurcsány-korszakot”, ezért esze ágában sincs visszalépni.

„Ma, amikor valaki bemegy a Városházára, úgy érzi, egy alternatív valóságba került, ahol fölállt a harmadik Gyurcsány-kormány” – fogalmazott a kormánypárti főpolgármester-jelölt.

Kijelentette, addig nem lesz rend, tisztaság az utcákon, addig nem fog megoldódni az óriási közlekedési káosz, nem szűnnek meg a dugók, amíg Karácsony Gergely együtt „bazsalyog” Gyurcsány Ferenccel a színpadon.

Korábban írtuk

A választások fő tétjének azt nevezte, hogy megmaradunk-e a múltban, azok az emberek lesznek-e itt velünk, akik 2010 előtt tönkretették az országot, és akik 2019 óta Gyurcsány Ferenc vezetésével újra itt vannak a fővárosban.

Szentkirályi Alexandra közölte: a június 9-i választáson kiderül, hogy tovább tudunk-e lépni, „építkezhetünk-e végre” és a budapestiek problémáival tudunk-e foglalkozni.

A megoldandó problémák között említette az állandósult dugókat, a sárga festékkel átfestett biciklisávok így „kipipált” kérdését, valamint az előbbiből következő levegő- és zajszennyezést. A köztisztaság jelenlegi állapotáról szólva úgy fogalmazott, „olyan, mintha véget nem érő lomtalanítás lenne”.

A választáson eldől, hogy „Gyurcsány Ferencnek lesz főpolgármestere vagy a budapestieknek” – mondta Szentkirályi Alexandra.