Hirdetés

Kovács István, a Megafon alapítója a köszöntőbeszédében elmondta, négy évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy valaha is ilyen méretű rendezvényeket fognak csinálni.

„A baloldali média egészen a második videónk nyilvánosságra hozataláig hallgatott a Megafonról, majd pedig szörnyülködni kezdett” – mondta el Kovács István, majd hozzátette, a baloldal a mai napig egy dolgot nem tudott lemásolni a Megafontól, az pedig azoknak a digitális szabadságharcosoknak a képzése, akikből a mai napra már több mint ezret sikerült kiképeznie a szervezetnek.

Az eseményén felszólalt Szijjártó Péter, aki legutóbb két éve volt a Megafon vendége – ismerteti a Magyar Nemzet.

„Nyolc-tíz évvel ezelőtt elfogadott tény volt, hogy az interneten nem tudunk nyerni, de ez mára a Megafonnak köszönhetően megváltozott”

– jelentette ki Szijjártó Péter, majd hozzátette, nem egyértelmű, hogy ma Európában egy, a Megafon Klubhoz hasonló esemény létrejöhet, ugyanis az integráció fővárosában, Brüsszelben nemrég betiltottak egy konzervatív eseményt.

„Folyamatos ostrom alatt tartanak minket Európa, egy liberális óceán közepén, de fegyverek helyet a jogállamisággal, a gender propagandával és a liberális mainstreammel kell megküzdenie hazánknak”

– jelentette ki Szijjártó Péter, majd elmondta, a brüsszeli, liberális elitnek az a legnagyobb problémája, hogy Magyarország és a magyar kormány 14 éve sikeresen védi ki a Brüsszelből érkező támadásokat. Az európai uniós forrásokkal kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta, Brüsszel az európai uniós forrásokat jogellenesen tartja vissza, annak ellenére, hogy Magyarország és a magyarok is komoly szerepet vállaltak ezen források létrehozásában.

Korábban írtuk

„A magyar emberek óriási teljesítménye, hogy Brüsszel folyamatos ármánykodása ellenére is talpon maradt, illetve növekedésre képes a magyar gazdaság”

– emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter, aki hozzátette, a magyar gazdaság sikerességének fenntartásában nagy szerepe volt azoknak a vállalatoknak is, amelyek nem dőltek be a liberális mainstream hamis híreinek, és a normalitás talaján maradva logikus, reális döntéseket hoztak.

„Ha van élő példa arra, hogy valaki betartja a nemzetközi jogot, azok mi vagyunk” – mondta el Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy miközben Magyarország több mint egymillió, háború elől menekülő ukránt engedett be az országba, addig a kormány fenntartotta a déli határ ellenőrzését, és nem engedte, hogy ismeretlen, sok biztonságos országon átkelő emberek tömegei belépjenek hazánk területére.

„Heroikus küzdelemre van szükség, hogy a háború szomszédságában is biztonságos ország maradjunk. Mi magyarok egyetlenegy olyan lépést sem tettünk, amelynek következményeként meghosszabbítottuk a háborút, és emberéleteket veszélyeztettünk”

– jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, majd hozzátette, az elmúlt 14 év sikerei a magyar emberek nélkül nem valósulhattak volna meg. Ugyanis a választók az elmúlt négy választáson is kétharmados többséggel ruházták fel a kormánypártokat.

„Ha van olyan közösség, amelyet az emberek egymás után négyszer is nagy többséggel megválasztanak, akkor élhetünk a gyanúperrel, hogy azt a csoportot a választók támogatják”

– mondta el a tárcavezető, majd hozzátette, az elmúlt időszakban háborús pszichózis lett úrrá a nyugati politikusokon. A politikus szerint ezt a háborús hangulatot a liberálisok azért keltik, mert az utóbbi években helyrehozhatatlan károkat okoztak Európának olyan döntéssekkel, amelyek minden társadalmi csoportot negatívan érintettek.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.