Az elvi állásfoglalás magáévá teszi az Európai Tanácsnak „az Oroszország által Ukrajna ellen indított agresszív háborút” elítélő nyilatkozatát. A döntés 17 igennel, tíz nem szavazat ellenében és egy tartózkodás mellett született meg, a javaslatra a baloldali többség voksolt igennel, a Fidesz-KDNP pedig nemmel.

Hirdetés

Eredetileg Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője terjesztette be a javaslatot, amelyhez a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd frakcióvezetője módosító indítványokat nyújtott be, és végül az ezekben szereplő változtatásokkal fogadták el az állásfoglalást.

Wintermantel Zsolt a szavazás után újságíróknak azt mondta: a főváros baloldali többsége, Karácsony Gergely főpolgármester vezetésével elutasította az eredeti békepárti nyilatkozatot, és a módosító javaslatok színtiszta belpolitikai csatározássá minősítették a kérdést.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Korábban írtuk