Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítésére szükség volt ahhoz, hogy a lakásépítések üteme ne törjön meg – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke pénteken az MTI-nek, a kormányzati döntést kommentálva.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely csütörtökön jelentette be, hogy a kormány döntése alapján bővítik a családi otthonteremtési kedvezményt, a kétgyermekes családokra is kiterjesztik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyermekeseknél pedig a kölcsönfelvétel lehetőségét 15 millió forintra emelik.

A szakszövetség elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: várják a részletes szabályozást, amiből kiderül, hogy lesz-e változás például a támogatott ingatlanok méretében, vagy érvényes lesz-e a csok életkortól függetlenül mindenkire, aki kiskorú gyermeket nevel.

Koji László kitért arra, a szakszövetség fontosnak tartaná, hogy bővüljenek a támogatási lehetőségek a lakásfelújításoknál is, mert sokan meglévő ingatlanok felújításával szeretnének otthont teremteni. Várják azt is, hogy milyen kormányzati segítséget kaphatnak azok, akik nem jogosultak a csokra – fejtette ki.

Az ÉVOSZ elnöke felidézte a lakásépítési kedv fenntartását segítő szakszövetségi javaslatok közül azt is, hogy az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos, kedvezményes általános forgalmi adó (áfa) kivezetése után terjesszék ki az áfa-visszatérítés lehetőségét a kész lakásokra és a lakásfelújításokra is.