Teljes a káosz a baloldalon a jövőre esedékes önkormányzati választásokkal, azon belül is a főpolgármester-választással kapcsolatban. – Felállt a demokratikus ellenzéki egység Karácsony Gergely mögött, amit nemsokára hivatalosan is bejelentenek – állította a Népszavának Tordai Bence.

Hirdetés

A mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd társelnöke egyenesen úgy fogalmazott: senkinek nincs alternatívája, senki sem tud jobb ajánlatot tenni az asztalra vagy komolyan vehető kihívót felmutatni a jelenlegi budapesti főpolgármesterrel szemben, úgyhogy ideje volt elengedni az ezen való „ugrabugrálást”, és valami hasznosabbra fordítani az energiáikat.

A Magyar Nemzet a baloldal belső ügyeire rálátó forrásai azonban cáfolták Tordai állítását, azt legalábbis mindenképpen, hogy Karácsony Gergely elképzelései szerint sorakozna fel mögötte a baloldal.

Karácsony Gergely azt ajánlotta a pártoknak a támogatásért cserébe, hogy a jelenlegi ellenzéki polgármesterek a kerületükben egy civil ernyőszervezet jelöltjeiként induljanak újra. Mindazonáltal ő maga sem közös, hanem támogatott jelölt szeretne lenni, vagyis a saját neve mellett sem akar pártlogókat.

– A Demokratikus Koalíció, a Momentum és az MSZP semmilyen körülmények között nem mond le arról, hogy pártként jelenjenek meg a választáson. Ilyet legfeljebb a Párbeszéd akarhat

– közölték egybehangzóan a Magyar Nemzet forrásai. Sőt, szerintük az sem dőlt el még véglegesen, hogy Gyurcsány Ferencék egyáltalán beállnak-e Karácsony Gergely mögé.

„Tény, hogy egy rossz választással könnyen nevetségessé lehet válni, de ha a DK talál alkalmas jelöltet, azt ráindítják Karácsonyra”

– magyarázták a lap forrásai. Szerintük, ha végül Gyurcsány Ferencék mégis beállnak Karácsony Gergely mögé, annak az ára az lesz, hogy a jelenlegi kormánypárti vezetésű kerületekben „aránytalanul sok” DK-s jelöltet akarnak majd állítani.

A DK elnöke tavaly szeptemberben a Partizán című műsorban arról beszélt, nem alapértelmezett, hogy támogatják Karácsony Gergelyt a választásokon.

„Karácsony Gergely egy meglehetősen kicsike pártnak a volt elnöke. Olyan kicsike párté, aminek nem lesz meghatározó többsége a következő fővárosi közgyűlésben”

– mondta Gyurcsány Ferenc, aki legutóbb márciusban, a Spirit FM-ben is tovább lebegtette Karácsony Gergely támogatását.

Mint mondta: a DK három embert is el tudna képzelni főpolgármester-jelöltként, van, aki a pártos világhoz van közelebb, van, aki civilnek tekinthető, de továbbra is az az alapdilemma, hogy állítsanak-e kihívót Karácsonnyal szemben.

Gyurcsány Ferenc ezután rátért a lényegre, amikor úgy fogalmazott:

„Itt van egy majdnem kétmilliós város, amelynek a kétharmada torkig van Orbán Viktor uralmával. Van neki egy hozzánk közel álló főpolgármestere. A főpolgármester nem hajlandó azt a hazafias kötelezettséget teljesíteni, hogy ebbe a küzdelembe beleviszi a várost. Könnyű szeretni Karácsony Gergelyt, de nem teljesíti a feladatát.”

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk