Megismerni, megismertetni
Tizenöt év furmint
Az elmúlt tizenöt évben megismertük a furmintot, amiből friss, elsődleges gyümölcsös jegyeket hordozó bort éppúgy lehet készíteni, mint érettebb, iskolázottabb tételt, kései szüretelésű bort, szamorodnit vagy akár aszút – mondta a Demokratának Kézdy Dániel, a Furmint Február eseménysorozat ötletgazdája és főszervezője.
– Honnan jött a Furmint Február ötlete?
– Borral foglalkozom 2000 óta. Két évet dolgoztam ugyan a Francia Borok Házánál, ez jó tapasztalatszerzés volt, de mindig szívügyemnek tekintettem a magyar bort. A 2000-es években többedmagammal elindítottam a Vinoport.hu szakmai portált, ezt hét év múlva eladtam, de már akkor több kisebb boros rendezvényt szerveztünk somlói és tokaji borászokkal. Utóbbi borvidékkel különösen szoros lett a személyes viszonyom, és már akkor azon morfondíroztam, miként tudnám elősegíteni, hogy ismertebbé váljon. A franciák minden év novemberének harmadik csütörtökére időzített, nemzetközi kiterjedésű beaujolais-ünnepe, illetve az itthon akkoriban terjedni kezdő Szent Márton-napi újboros rendezvények nyomán fogant meg bennem a gondolat, hogy kellene egy nap a Tokajban központi fajtának számít furmintnak is. A február egyrészt alliterál a furminttal, másrészt ez az az időszak, amikor a borászoknak valamivel több idejük van rendezvényeken részt venni, mint az év más hónapjaiban. Bár széles a paletta, sok furminthoz ráadásul jól társíthatók olyan klasszikus téli ételek, mint a töltött káposzta. 2010-ben a Magyar Rádió dísztermében indult a Furmint Február 30 pincészet és 250 vendég részvételével, a következő évben költöztünk a városligeti Vajdahunyad várában lévő Mezőgazdasági Múzeumba, 2022 óta pedig a Hagyományok Házában tartjuk a Furmint Február nagykóstolót.
– Miért éppen furmint?
– Ezt a kérdést sokszor megkapom, vannak, akik Mr. Furmintnak hívnak. Nincs ellenemre, de aki ismer, az tudja, hogy a többi fontos magyar fajtának ugyanúgy híve vagyok. Évek óta minden március 15-én megszervezem a Kadarka, a szabadság bora című rendezvényt, egy időben Hárslevelűk éjszakája címmel indítottunk eseménysorozatot, idén a kékfrankos és az olaszrizling köré is tematikus rendezvényeket szervezünk; amit utóbbi fajta a Balaton környékén elért, az megsüvegelendő. Ugyanakkor már 2010-ben is látszott, hogy átlagosan a legmagasabb áron elkelő fehérborunk a furmint, és ez ma is így van. Ezt nem én találom ki, nem én döntöm el, hanem a termelők, a kereskedők és a piac viszonya. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. És még valami: Ausztriában az elmúlt tíz évben főleg Őrvidéken több mint 500 hektár furmintot telepítettek, mert nagy lehetőséget látnak benne. Komoly marketinget is tesznek mögé, így ha nem vigyázunk és nem vesszük komolyan, 10-20 év múlva akár lépéshátrányba is kerülhetünk.
– Milyen tapasztalatokkal szolgált az elmúlt 15 év?
– Szerintem ez a másfél évtized elsősorban arra volt jó, hogy megismerjük a furmintot. Ezt a fajtát Tokaj-Hegyalján Szepsy István hozta vissza, amikor 2000-ben megjelent piacon a Királyudvar pincészet birtokigazgatójaként Úrágya dűlős furmintjával. Az a bor azóta is etalon, és utána mások is készítettek lenyűgöző furmintokat elsősorban Tokajban, de valahogy 2010-ben még mindig alig ismerte ezt a fajtát a közönség. Azóta eljutottunk oda, hogy egyre inkább kedvelt és keresett lett a furmint külföldön is, és a borászok is alaposan kiismerték. Ma már a furminttal komolyan foglalkozó pincészetek nem ösztönösen, hanem tudatosan, a dűlő és a klón figyelembevételével telepítik, aminek köszönhetően egyre szebbek a borok. Mára jelentős tudás halmozódott fel.
– Mitől jó, érdekes a furmint?
– Attól, hogy képes kifejezni a termőhelyi adottságokat, emellett friss, elsődleges gyümölcsös jegyeket hordozó bort éppúgy lehet belőle készíteni, mint érettebb, iskolázottabb tételt, kései szüretelésű bort, szamorodnit vagy akár aszút.

– Milyen létszámú csapattal dolgoznak a Furmint Február szervezésekor?
– Mindig augusztusban kezdjük szervezni a következő évi Furmint Februárt másodmagammal, aztán az eseményhez közeledve bővül a létszám, a budapesti nagykóstoló lebonyolításában mintegy 40 fő vesz részt.
– Mitől nagykóstoló?
– Azért hívjuk nagykóstolónak, mert a Furmint Február nem korlátozódik erre az eseményre. A rendezvénysorozat február 1-jével indul, ami egyben 2017 óta nemzetközi furmintnap. Nemcsak mi nevezzük így, hanem valóban komoly események szerveződnek a furmint köré külföldön is Londonban, Párizsban, Berlinben, tavaly óta Varsóban. Ezeket részben a furmint és a fajtán túlmenően a magyar bor iránt érdeklődő külföldi kereskedők, részben elkötelezett külföldi hazánkfiai rendezik, néha a magyar állam is besegít, idén például Varsóban, de a borászatok is rászánják az időt és a pénzt. Idehaza is számos városban kerül a figyelem középpontjába februárban a furmint Debrecentől Budapesten át Miskolcig. De a kisebb események is fontosak, számos étterem, borbár, bisztró több furmintot kínál februárban külföldön is, részben külföldön élő honfitársaink lelkesedésének köszönhetően. Egyes helyeken kedvezményt adnak, másutt kifejezetten a furminthoz komponálnak ételeket, és ezekről tudósítanak a különféle közösségi felületeken. Ez tulajdonképpen szervezett gerillamarketing, 15 év alatt jelentősebb források nélkül is széles szakmai összefogás alakult ki a furmint népszerűsítésére. És ilyenformán ez mára jórészt önjáróvá vált.
– Lelkes borrajongókról, borbárokról, éttermekről beszélünk, de magukénak érzik-e a borászok a Furmint Februárt?
– Igen, határozottan fontos számukra, ezért vagy a tulajdonos, vagy a borász el is jön a nagykóstolóra, így a vendégek első kézből származó információkat kapnak. Az elmúlt 15 év számos hasznos tapasztalattal szolgált, de még ma is dilemma, hogy helyes-e csütörtökön korai kezdéssel és korai befejezéssel megrendezni ezt az eseményt. Mindig nagy hangsúlyt helyezünk a szakmaiságra, évről évre egyre több külföldi borkereskedő, sommelier, szakújságíró vesz részt a rendezvényeinken.
Az idei Furmint Február Nagykóstolóra február 13-án, csütörtökön 16 órától kerül sor a Hagyományok Házában (1011 Budapest, Corvin tér 8). Az eseményről a facebook.com/furmintfebruar oldalon és a furmintfebruar.wineshop.hu címen található bővebb információ.
