Trójai falovak a kereskedelemben
Semmi nem változik, gondolhatja, aki végigolvassa a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih) jelentését. A szakemberek a tíz legnagyobb, zömmel külföldi kézben lévő kereskedelmi lánc üzleteiben mérték fel a kínálatot. A vizsgálat megállapította, hogy a feldolgozott termékek körében a külföldi tulajdonú üzletekben 50 százalékra esett vissza a hazaiak aránya. A friss áruknál a magyar beszállítók megőrizték ugyan a pozícióikat, ám a tejtermékek, joghurtok, vajak, továbbá a sonkák, kolbászkák és félkész termékek között alig találni hazait.
Ez már megtörtént egyszer, igaz, erre csak az idősebbek emlékeznek, akik az első üzlethálózatok itthoni megjelenésekor, a nyolcvanas évek végén azt hitték, végre megérkezett hozzánk is a fogyasztói társadalom. A soha nem látott árubőség mindenkit megszédített. Jöttek ugyan hírek arról, hogy a spontán privatizáció következményeként széthordták a téeszeket melléküzemágastól, valamint a felvásárlói hálózatot mindenestől. Arról is értesült a városi lakosság, hogy a csőd szélén táncolnak, vagy épp belezuhannak a magyar élelmiszer-feldolgozók. Ám az okos liberális közgazdászok megmagyarázták, hogy ez a piac, örvendeni kell, hogy a rostán kihullanak a versenyképtelen vállalkozások. Arról nem beszéltek, hogy a hazai csődhullám a szovjet piac összeomlása mellett az elviselhetetlen adóterhek és az irracionális csődtörvényi szabályok számlájára írható. 1994 után tönkrementek az 1990 környékén alapított családi vállalkozások is: pékségek, sörfőzdék, sajtkészítő manufaktúrák és kisebb baromfitelepek. A bajt tetézendő, a Horn-kormány gyakorlatilag teljes egészében külföldi kézbe adta a hazai élelmiszer-kereskedelmet. Az áruházláncok jöttek is egymás után az országba, és hozták magukkal a nyugati árut, letarolva az egész piacot. Rövid idő alatt e cégeknek akkora erejük lett, hogy a települések nagy részén elérték azt is, hogy az önkormányzatok bezárják a helyi piacot. Ehhez a nem rájuk szabott élelmiszer-biztonsági szabályok szolgáltatták az ürügyet. És csak azután jött az igazi feketeleves…
Az uborka hajlásszöge
A Horn-kormány egy az egyben átvette az uniós szabványokat, türelmi időt sem hagyva a magyar termelőknek az alkalmazkodásra. A baloldali „szakértőknek” eszükbe sem jutott, hogy ezzel a nyugati vetőmagtermesztőket, állattenyésztőket és feldolgozókat hozzák helyzetbe, padlóra küldve a hazai élelmiszer-gazdaságot. És jöttek még a táskás emberek is: az üzletláncok képviselői, akik csak úgy voltak hajlandók a magyar árut a polcaikra engedni, ha a termelők és gyártók más minőségbiztosítási rendszerek mellett bevezetik a lánc saját adminisztrációs rendszerét is, óriási költséggel.
Akkoriban még megmosolyogtuk az európai parlamenti képviselőket, amiért hónapokig vitatkoznak az uborka hajlásszögén. Pedig ez fontos nemzeti kérdés volt az államszövetségben. Hiszen a hajlásszög révén meghatározták azt is, hogy csak egy bizonyos, megfelelően görbülő nyugati fajtát engednek piacra jutni. Uborkatermelésből élő magyar családok százezrei mentek tönkre egyetlen szezon alatt. Követték őket a baromfi-, a nyúl-, sertés- és szarvasmarha-tenyésztő vállalkozások, belerokkanva a kétévente változó állatjóléti szabályokba, amelyeket az unió a nagy állatgyárak gyakorlatához igazított.
És persze, hogy teljesen egységes legyen a rendszer: a 2002 után regnáló baloldali önkormányzatok a falvak tekintélyes részében megtiltották az állattartást is, meggátolva ezzel az önellátást. A házak mögötti kiskertekben megtermett zöldséget, gyümölcsöt is csak titokban lehetett eladni szomszédnak, barátnak, mert a szocialista–szabad demokrata kormányok egyszerűen betiltották a hazai fajtákat az unióra hivatkozva. Akármerre indult is az ember, mindenütt néma falvakat, bevetetlen földeket, fákon hagyott gyümölcsöt lehetett látni. Miközben az üzletláncok polcai roskadoztak a külföldről behozott élelmiszerektől, amelyek évről évre többe kerültek.
A piacfoglalás stratégiája
Érdemes tehát újra résen lennünk. Az ugyanis csak az első lépés, hogy a külföldi üzletláncok polcairól kiszorul a hazai élelmiszer. E nagy nemzetközi kereskedelmi láncok ugyan üzletpolitikára, profitérdekekre hivatkoznak, de valójában ennél többről van szó. Nem beszélnek arról, hogy például mások mellett a német állam is aktív szerepet játszott e kerekedőcégek agresszív terjeszkedésében, titkosszolgálati eszközöket is bevetve a piackutatásba, mint az Agrárközgazdasági Intézet egy korábbi tanulmányából tudható. Az állami szerepvállalás célja pedig az volt, hogy a német élelmiszer-előállítók áruját Közép- és Kelet-Európa országaiban terítsék.
A Magyarországon működő külföldi üzletláncok 2010 után a polgári kormány határozott fellépésére meghátráltak. Elfogadták a hazai szabályokat, és beengedték a magyar árukat is a polcaikra. Csakhogy bő egy évtized után most újra válság van Európában, a járványt gazdasági visszaesés, csökkenő fogyasztás kíséri. Kell a hely az üzletekben a német, francia, spanyol és a ki tudja, honnan beszállított áruknak, hogy segítsék a kibocsátó országok termelőit. Így ezek a cégek, amelyek szunnyadó trójai falóként viselkedtek tíz évig, most úgy cselekszenek, ahogyan a kormányaik elvárják tőlük: ismét piacot foglalnak.
És itt a nyakunkon a következő megoldandó probléma. Az Európai Unió 2019 nyarán tető alá hozta a szabadkereskedelmi egyezményt az Argentínát, Brazíliát, Paraguayt és Uruguayt tömörítő közös piaccal (Mercosur). Már csak az uniós tagországok ratifikálására vár az megállapodás, amelynek révén Dél-Amerikában piacra találnak a francia és német ipacikkek és autók. Cserébe ömölhet majd az unióba az ottani élelmiszer. A dél-amerikai termelőket ugyanakkor nem kötik gúzsba holmi élelmiszer-biztonsági vagy minőségbiztosítási szabályok. És mert az agrokemikáliákat gyártó cégek is ott terítik például az Európából kitiltott vegyszereket, megérkezhetnek hozzánk is a például DDT-t tartalmazó gabona, zöldség, gyümölcs. (A DDT-t Magyarországon 1946-ban tiltották be, mert a szervezetben felhalmozódva az utódokat, vagyis a jövendő nemzedékeket is károsítja.) És persze jöhet olcsó tömegcikként a génmanipulált kukoricával és szójával táplált marha és szárnyas, akár a nyugati élelmiszergyártók által feldolgozva. Ez nem csak a magyar élelmiszer-gazdaságot, az európai mezőgazdaságot is a padlóra küldheti. Ezért tiltakoznak Európa-szerte a gazdaszervezetek.
Uralom az éléskamrák fölött
A tiltakozás azonban ma már nem elég. Hiszen lassan minden utcasarkon ott állnak a hazai élelmiszer-kereskedelem nagy részét ellenőrző, trójai falóként működő nemzetközi élelmiszerláncok boltjai. Hosszú távon keservesen meglakolunk érte valamennyien, ha újra megengedjük, hogy teljesen átvegyék az uralmat az éléskamránk fölött.
