Varga Mihály: Az MSZP úgy vesz el, mintha adna

A kormány semmiféle eszköztől vissza nem riadva próbálja meg elfedni a valóságot, és néha az az érzése támadhat az embernek, hogy a teljesítmény nélküli propaganda – sajnos – nem teljesen hatástalan. A média többsége ugyanis kritikátlanul szajkózza a valótlanságokat. Mi a helyzet a magyar gazdasággal? Ha tényleg nagy a baj, merre vezet a kiút? A Demokrata kérdéseire Varga Mihály, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnöke, az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottságának elnöke válaszolt.

– Dübörög vagy nem dübörög a magyar gazdaság? A választások közelsége ad-e lehetőséget arra, hogy reálisan értékeljük a gazdaság állapotát, vagy mindenre rányomja a bélyegét a voksvadászat?

– A kampányidőszak olyan közeget teremt, amelyben nem könnyű a realitások talaján maradni. Ennek ellenére van lehetőség számba venni, miként is áll az ország. Egész egyszerűen olyan objektív mércét kell alkalmazni, amely kiszűri a szubjektív elemeket. Vegyük elő a magyar és az európai statisztikai kiadványokat, vessünk ezekre egy pillantást. Nézzük például, miként alakult a magyar gazdaság helyzete az elmúlt négy esztendőben, tehát azóta, hogy ismét szociálliberális kormánya van az országnak. Az államadósság négyezer-háromszázmilliárd forinttal nőtt – ma már minden egyes magyar ember, csecsemőtől az aggastyánig 1 millió 300 ezer forintos adósságot cipel magával, ami a Gyurcsány-kormány meggondolatlan és felelőtlen gazdaságpolitikája nyomán ráadásul napról napra növekszik -, négyszázezer munkanélküli lett, az államháztartási hiány célkitűzéseit egyik évben sem sikerült teljesíteni, nem felelünk meg az euró bevezetésével szemben támasztott egyetlen feltételnek sem, a legnagyobb európai hitelminősítők rendre leminősítek bennünket, kiveszik az országot a megbízható adósok közül… Szóval rengeteg olyan adat van, ami azt mutatja, hogy rosszabbul áll az ország, mint négy éve. De ha nem a polgári kormány időszakával vetjük össze az utóbbi négy évet, hanem mondjuk a velünk együtt az EU-hoz csatlakozó államok gazdasági teljesítményével, akkor is azt kell látnunk, hogy rosszabb helyzetben vagyunk. Szinte minden felmérés végső konklúziója, hogy éltanulóból sereghajtók lettünk.

– Az infláció viszont jelentősen csökkent…

– Kétségkívül van az átlagnál jobb mutatónk, például az infláció. Illene ezért köszönetet mondani a kormány által sokat támadott jegybanknak és a Monetáris Tanácsnak. Összességében mégis sokkal rosszabbul állunk, mint ahonnan ez a kormány 2002-ben elstartolhatott.

– Mindez miként hat a hétköznapi, az amúgy persze soha nem létezett átlagpolgár életére?

– Nézzük akkor erről az oldalról! A vállalkozók esetében például harmincháromszor emeltek adót négy év alatt, miközben több új adónemet is bevezettek. A forgalmi adatok visszaesésről tanúskodnak, a felszámolási eljárások arányát tekintve a régióban elsők vagyunk, újra megjelentek a körbetartozások. Ez utóbbiban nagy szerepe volt a törvénytelen áfavisszatartásnak. Mindeközben dübörgésről hallunk, de mitől dübörögne a magyar gazdaság? Halkan jegyzem meg, Szlovákia legutóbbi növekedési adata 7,5 százalékos volt.

– Kóka miniszter úr egészen másként értékeli a jelen helyzetet, és kifejezett derűvel tekint a jövőbe. Szimpla kincstári optimizmus az övé, vagy ugyanazokból az adatokból lehet más és más, de közgazdaságilag azért megalapozott következtetésre jutni?

– Inkább az előző. Mert lehet ugyan csűrni-csavarni, a számokat önkényesen ide-oda rakosgatni, attól a tények még nem változnak meg. Nézzük a nyugdíjakat! Kétségtelen, hogy növekedtek, erről beszél is a kormány, ám azt már nem teszi hozzá, hogy például a nyugdíjasok megélhetési költségei között jelentős szerepet játszó gyógyszerárak jóval jelentősebb mértékben emelkedtek, mint a nyugdíjak, mint ahogyan az inflációt messze meghaladóan drágult a gáz és a villany is. Egy másik jó példa a kormány sajátságos helyzetértékelésére a családtámogatási rendszer. Az MSZP szerte az országban öles plakátokon hirdeti, hogy megduplázták a családi pótlékot. Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium egyik főosztályvezetője a napokban elismerte, hogy ez a tétel még önmagában sem igaz. Sok ezer család rosszabbul járt, mert a családi pótlék emelésével egyidejűleg idén januártól a kormány megszüntette a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, az egy-és kétgyermekes családoknak járó adókedvezményt, elvette a 13. havi családi pótlékot. Az egyenleg itt vitathatatlanul negatív.

– Trükkös kormány…

– Trükk hátán trükk: pályázati pénzek viszszatartása, az áfa vissza nem fizetése… Ezekkel a trükkökkel az államháztartás adatait manipulálták, egyebek mellett emiatt is megrótt minket az Európai Unió.

– Sokan támadják és megalapozatlannak tartják kormányoldalról Orbán Viktornak azt az elképzelését, amely szerint kormányra kerülése esetén a Fidesz tíz százalékponttal csökkentené a tb-járulékot.

– A mi kiindulópontunk az, hogy több munkahelyre van szükség. Jelenleg négyszázezer regisztrált munkanélküli van Magyarországon. Nem tartjuk célravezetőnek kizárólag külföldi hitelekből végrehajtott beruházásokkal megpróbálni gyarapítani a munkahelyek számát, és hasonlóképpen ellene vagyunk annak is, hogy az európai uniós mércével mérve már amúgy is kevés maradék állami vagyon eladásával teremtsük elő a munkahelyek számának növekedéséhez szükséges pénzt. Ezek helyett sokkal hatékonyabbnak és közgazdaságilag megalapozottabbnak véljük a vállalkozók terheinek csökkentését. A polgári kormány idején egyszer már sor került egy hasonló mértékű, 10 százalékpontos járulékcsökkentésre. Akkor ez a lépés bejött, 230 ezer új munkahely keletkezett rövid időn belül. Persze ez a lépés nem önmagában bizonyult jónak, hanem együtt hatott azzal a gazdaságélénkítő programmal, amit Széchenyi Tervnek hívtak: otthonteremtés, útépítés, turizmus. Akkor bevált, miért ne válhatna be ismét? Egyébként a vállalkozók terheinek enyhítése nem csupán a polgári kormány idején eredményezte a munkahelyek számának növekedését, mert amikor négy évvel korábban, a Horn-kormány időszakában 38-ról 19 százalékra csökkent a társasági adó mértéke, a következő évben ezen a jogcímen több adó folyt be, mint korábban.

– Az MSZP rendszeresen lenyúlja a Fidesz különböző javaslatait. Kezdetben az orbáni járulékcsökkentést mereven elutasították, badarságnak minősítették, ma viszont már ott tartunk, hogy Gyurcsány Ferenc akár még 10 százalékpontot meghaladóan is mérsékelné a tb-járulékot, igaz differenciáltan, attól függően, hogy egy-egy térség, régió milyen nehéz gazdasági helyzetben van. Nem tartanak attól, hogy ezzel a taktikával és a rendelkezésükre álló médiatúlsúllyal az MSZP karanténba zárja a Fideszt?

– Úgy látom, az igazán nagy baj nem az, hogy az MSZP idegen tollakkal ékeskedik. Sokkal szomorúbb és az ország jövőjére nézve tragikusabb, hogy az ötleteinket, javaslatainkat csupán szóban, verbálisan teszik a magukévá. Ki másnak, ha nem nekik volna most még lehetőségük ezek gyakorlati megvalósítására? Kik vannak kormányon? Ők. Gyurcsány Ferenc a színészi, retorikai képességeit csiszolgatja, táncol a dolgozószobában, közben mintha megfeledkezne arról, hogy neki elsősorban kormányozni kellene. Az emberek többsége tisztában van vele, melyik párt az, amelyik csak ígérget, és melyik párt az, amelyik megoldást kínál a problémáikra. Mindnyájan pontosan látjuk, hogy az MSZP csak ígérgetett, éveken keresztül hitegette Magyarország polgárait. Ezzel szemben a Fidesz valódi megoldásokat kínál.

– Szóba került a miniszterelnök színészi képessége. Lassan közkinccsé válik az a felvétel, ami Gyurcsány Ferenc kedvenc sajtósának, Batiz Andrásnak az esküvőjére készült nászajándék gyanánt. Ezen a felvételen a Magyar Köztársaság miniszterelnöke Hugh Grantet utánozva táncol a kormányfői dolgozószobában. Némelyek szerint ilyesfajta produkciók kérdőjelessé tehetik egyes felelős pozícióban lévő politikus elmeállapotát. Az is igaz, hogy mások meg úgy vélik, ha Borisz Jelcin táncolhatott, Bill Clinton szaxofonozhatott, Orbán Viktor kolbászt töltögethet, akkor Gyurcsány Ferenc miért ne táncolhatna? Merthogy jó pofa ez is, az is, meg amaz is…

– Nem tartom különösebben jópofának ezt a kis táncos filmet. Gyurcsány Ferenc munkaidőben, a dolgozószobájában táncolt, joggal kérdezhetjük: ennyire ráér? Nincs jobb dolga? Elvárhatjuk Magyarország miniszterelnökétől, hogy munkaidőben az ország dolgaival foglalkozzon, s ne táncos-komikus hajlamait élje ki. Orbán Viktor sem a dolgozószobájában tölti a kolbászt, mindennek helye és ideje van. Természetesnek tartom, hogy ez a kis videoklip a legkülönfélébb gondolatmeneteket indítja el az emberekben.

– Szóba került már a média is. Érzékelik-e annak a hátrányát, hogy ellenfeleik médiatúlsúlya már-már nyomasztónak nevezhető? Kiegyensúlyozottabb médiaviszonyok között esetleg kevesebb energiával lehetne eljuttatni az üzenetet az emberekhez.

– Ez a helyzetértékelés többé-kevésbé pontosnak nevezhető. A Fidesz politikusainak, ha bemennek egy-egy tévé- vagy rádióműsorba, gyakran nem csupán a politikai ellenfeleikkel kell vitatkozniuk, hanem a műsorvezetőkkel is, akik kérdéseikbe csomagolják politikai véleményüket. Kis túlzással, amit a Fidesz tízszer elmond, az jó, ha egyszer átjön a médián. Amit viszont a kormánypártiak egyszer elmondanak, az tízszer jön át.

– Az MSZP annyit tesz: Magyar Szocialista Párt. Az elnevezésben ugyan szerepel a „szocialista” kifejezés, ám ma már csak kevesen gondolják úgy, hogy ez a párt szocialista gazdaságpolitikát követ. A lét és nemlét határán imbolygó kisebbik kormánypárt az élet néhány kiemelkedő területén abszolút befolyással bír: Magyar Bálint révén az oktatásügyben, Göncz Kinga hatékony közreműködésével a szociális és családügyekben stb. Az SZDSZ szélsőséges álliberalizmusa mennyiben befolyásolja a kormány gazdaságpolitikáját?

– Ennek a kormánynak a gazdaságfilozófiáját még Csillag István fogalmazta meg a ciklus elején: Angliában sincsen Cromwell Terv, Ausztriában sincsen Mária Terézia Terv, nekünk sincs szükségünk Széchenyi Tervre. Ez egyrészt nem volt igaz, nagyon sokféle módon segítenek minden országban a hazai vállalkozóknak. Ami viszont rosszabb: Csillag István lényegében azt mondta ki, hogy a magyar vállalkozó nem számíthat a magyar kormányra. Ott a piac, majd az mindent megold. Ez egész egyszerűen nem igaz. A XX. század bizonyíték arra, hogy a piac önmagában semmit nem képes megoldani. A magántőke természetrajzához tartozik, hogy minél nagyobb haszonra, luxusprofitra szeretne szert tenni. Engedjen meg egy rövidke példát annak illusztrálására, mivel járhat, ha szabadjára engedjük a piaci versenyt. Ömlik be az országba az olcsó külföldi élelmiszer, és senkit nem érdekel, hogy ezek egy része mérgező anyagokkal, vegyszerekkel van tele, amelyek néhány év alatt rosszindulatú megbetegedéseket okozhatnak. Miközben itt van a magyar gazda, aki egyelőre még jobban ellenőrzött és szabályozott körülmények között termeszti a növényeket, de nem tud eljutni vele a vásárlóhoz. A profitérdek ütközik a társadalmi érdekekkel. Mi sem vitatjuk, hogy az állam túlzott befolyására nincsen szükség, de kivonulni és teljesen magára hagyni a piacot, semmiképpen nem tartjuk szerencsésnek. A munkanélküliség területén, az egészségügyben, az oktatásban vagy éppen a kultúrában az állam szerepvállalása nélkül nagyon gyorsan óriási szakadékok alakulhatnak ki a társadalomban aszerint, hogy ki milyen minőségű szolgáltatáshoz juthat hozzá.

– A luxusprofitot említette az imént. Talán kevésbé volna zavaró az extra nyereség, ha a többlet magyar tulajdonú cégeknél keletkezne, és nem kerülne ki az országból.

– Csakhogy ez ma nem így van. Történelmi bűnnek tartjuk az energiaszektor külföldi tulajdonba adását, ráadásul úgy, hogy az állam nyolcszázalékos eszközarányos nyereséget garantált. Ennek mára az az eredménye, hogy ugyan nem muszáj gázt vagy áramot vásárolni a lakóhelyünkön működő gáz- vagy áramszolgáltatótól, csak éppen akkor nem lesz mivel fűtenünk vagy világítanunk, merthogy nincs választási lehetőségünk. A szociálliberális kormányzat által mindenhatónak tekintett piac szinte inkubátorba helyezte ezeket a cégeket, nincs konkurenciájuk, monopolhelyzetet élveznek, és ezzel bizony időnként nemcsak élnek, hanem vissza is élnek. Ez a fajta kiszolgáltatottság egyrészt nemzetbiztonsági kockázatot jelent, másrészt pedig jóval drágábban juthatunk hozzá akár a gázhoz, akár a villanyhoz, mintha egymással versengő szolgáltatók lehetnének jelen a magyar piacon.

– Ez a helyzet már az Európai Uniónak is szemet szúrt.

– Sőt, nekik szúrt szemet először. Elképesztő, hogy nem a magyar kormány figyelt fel erre az áldatlan állapotra, és tett lépéseket a monopóliumok felszámolására.

– Lentner Csaba fogalmazott úgy nemrégiben, hogy az „orosz medve” szunnyadt vagy másfél évtizedig, aztán ismét módját lelte annak, hogy megmutassa az erejét. Kicsit elzárták a gázcsapokat, és nemcsak Ukrajna, hanem szinte egész Európa térdre rogyott előttük. Kormányra kerülésük esetén mit terveznek tenni annak érdekében, hogy csökkenjen Magyarország energiafüggősége?

– Ez ismét egy olyan történet, amelyből világosan kitetszik, hogy a piac nem mindenható. Kóka János, miközben a piac mindenek felettiségéről beszél, szinte a küszöb alatt surrant be az orosz óriáscéghez, a Gazpromhoz, hogy Magyarország gázellátása egy picikét biztonságosabb legyen, vagyis egy magas rangú állami tisztségviselő, egy miniszter kért vagy talán könyörgött egy magáncégnek. Január elején a napnál világosabban kiderülhetett mindenki számára, hogy nincsenek tisztán piaci viszonyok, szükség van az államra. Külön-külön fogyasztóként ugyanis soha nem volnánk egy súlycsoportban az olyan mamutcégekkel, mint milyen a Gazprom is. Nem beszélve arról, hogy ez az orosz vállalat szintén nem a piac egyik önálló szereplője, hiszen az orosz kormány, az orosz állam befolyása érvényesül a működésében. Mit lehet tenni a függőség csökkentésére? Feltétlenül meg kell találni a módját annak, hogy legalább részben kiváltsuk az orosz energiaimportot, új beszerzési forrásokat kell találnunk. Aztán fel kell mérni azokat a lehetőségeket, amelyek többségéről ugyan tudunk, de amelyekkel mostanáig nem nagyon foglalkoztunk. Ilyen például a geotermikus, a földből kinyerhető hőenergia, amely Magyarország szerencsés földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően viszonylagos bőséggel áll a rendelkezésünkre. Alternatíva lehet a bio- és szélenergia. Az alternatív energiaforrások hasznosításához állami támogatást kell nyújtani. Ezek lassan, hosszú távon válthatnak ki importot. Meg kell próbálnunk kitörni a szénhidrogének rabságából.

– Mire számíthatunk, ha a Fidesz kerül hatalomra? Mikorra prognosztizálható bármiféle javulás a családok életében? Már a nyáron, esetleg csak ősszel, vagy nem eszik olyan forrón a kását?

– Felelősséggel csak annyit lehet mondani, hogy jobb lesz. Először csak kicsit, aztán egyre erőteljesebb mértékben érezhetik majd az emberek a pozitív változást. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az ország gazdasága rossz helyzetben van. A Fidesz programja bevált megoldásokat gyűjt össze. Legelőször is meg kell teremtenünk a teljes foglalkoztatottságot, ami annyit jelent, hogy mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni akar. Az elegendő számú munkahely nemcsak azok számára teszi majd reményteljesebbé az életet, akik ma munka nélkül vannak, hanem azok is nyugodtabban tekinthetnek a jövőbe, akik most ugyan dolgoznak, de ha megszűnik a munkahelyük, nehezen tudnának helyezkedni. A teljes foglalkoztatottság eléréséhez megkülönböztetett figyelemmel kell lennünk a hazai vállalkozókra, hiszen a foglalkoztatottak többségének ők adnak munkát. Minél kedvezőbb körülményeket tekintünk a magyar vállalkozások számára, annál több munkahely jön majd létre.

– A hazai vállalkozók iránti megkülönböztetett figyelem, ahogyan ön fogalmazott, erőteljesen rímel arra, amit Orbán Viktor mondott az idei évértékelőjében. Ő valahogy úgy fogalmazott, hogy kell lennie egy helynek a világban, ahol a magyaroknak előnyt kell élvezniük, és ez a hely mi más lehetne, mint Magyarország.

– Ez teljesen természetes elvárás. Nagy baj, hogy ez ma nincs így.

– Az MSZP, de főként az SZDSZ szerint a magyarokkal kivételezni Magyarországon diszkrimináció, sovinizmus…

– Ahogyan, mondjuk a német kormánynak nem mindegy – méghozzá nagyon nem mindegy! -, főleg a nagy állami beruházások esetében, hogy a munkát elnyerő cég német vagy sem, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy hazai cég legyen a befutó, s ugyanez a mentalitás érvényes az önkormányzati beruházásoknál, de említhetném Franciaországot, Nagy-Britanniát vagy éppen Spanyolországot, ugyanúgy nekünk is pozíciót kell teremtenünk a mi vállalkozóink, a magyar vállalkozók számára. Ráadásul nemcsak a magyarországi beruházások esetében kell őket segítenünk, hanem bizony akkor is, amikor más országban hirdetnek versenytárgyalást. Mert a német, a francia, a brit kormányok keményen lobbiznak a saját cégeik érdekében külföldön is. Velük szemben a Gyurcsány-kormány széttárja a kezét, és azt szajkózza, hogy a piac majd mindent elrendez. Szeretném megismételni: A piac önmagában, egészséges mértékű állami szerepvállalás nélkül szinte semmit nem képes megoldani. Kicsi, de aktív államra van szükség, amely világos célokat fogalmaz meg, és átgondolt programja van.

Matúz Gábor