A Fidesz–KDNP immár hét százalékos előnyben van a baloldallal szemben – ez a különbség novemberben még öt, októberben egy százalék volt, vagyis immár egyértelműen a kormányoldal szempontjából pozitív tendenciáról beszélhetünk.

Hirdetés

Ha a pártokat külön vizsgáljuk, a baloldalról továbbra is csak a Demokratikus Koalíció jutna be biztosan a parlamentbe egy most vasárnapi választáson, rajtuk kívül a Momentumnak és a Kétfarkú Kutya Pártnak lenne erre érdemi esélye, sőt, immár a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom is megjelent a listán, igaz, szintén a bejutási küszöb alatt. A Gyurcsány-párt kapcsán megjegyzendő ugyanakkor, hogy támogatottságuk novemberben még kétszámjegyű volt, míg mostanra 8 százalékra olvadt, köszönhetően valószínűleg annak is, hogy a pártelnök és felesége a korábbi feltűnő aktivitás helyett az elmúlt hetekben alig szerepelt.

Egyértelműen kijelenthető az is, hogy nincs kormányváltó hangulat az országban. Arra a kérdésre, hogy jobb lenne-e Magyarországnak, ha egy új párt vagy pártszövetség venné át a kormányzást, hónapok óta válaszolnak többen nemmel, mint igennel – decemberre 7 százalékra nőtt a nemek (vagyis a kormány maradását jobbnak tartók) előnye.

A miniszterelnök-jelöltek között is egyre egyértelműbb Orbán Viktor vezetése: a kormányfő támogatottsága érdemben nem változott az elmúlt hetekben, Márki-Zay Péteré viszont négy százalékkal csökkent, a különbség így 12 százalékra nőtt kettejük között.

Érdekességként megjegyzendő: a novemberi adatokkal összehasonlítva többen vannak azok is, akik biztosan vagy valószínűleg elmennének szavazni.

Részletes adatok az alábbi galériában – nagyobb képért kattintson az ábrára

Országos közvélemény-kutatás, 2021 december, a Magyar Demokrata megbízásából
Minta: N=1000 fő, 18+ év állampolgárok, reprezentatív telefonos adatfelvétel 2021.12.09 és 2021.12.15. között

Korábban írtuk

A baloldalon is tudnak a problémáról

„Szerdán kapták kézhez az ellenzéki pártok vezetői a legújabb, egyelőre nem nyilvános közvélemény-kutatást, amit már az új, összefogott kampányközpont rendelt meg. A számok kijózanítóak. A teljes lakosságra nézve 46%-os a Fidesz-KDNP, és csak 32%-os az ellenzéki összefogás listájának a támogatottsága, a Mi Hazánk 5%-ot, a Kétfarkú Kutya Párt 4%-ot kapna, míg további 12% nem szavazna vagy nem árulja el, hogy kit támogatna. Továbbá 52% mondta azt, hogy a mostani kormány maradását szeretné, és csak 43% akarna kormányváltást” – írta csütörtökön a baloldali 444. Ezek az adatok összecsengenek a Demokrata megbízásából készült, fentebb ismertetett felmérés számaival. A 444 hozzátette azt is: az előválasztás idejéhez képest jelentősen megerősödött a Fidesz.

„Úgy tűnik, hogy az ellenzék nemcsak hogy lendületet vesztett az október közepe óta tartó passzivitással, de a Fidesz sikeresen át is vette a kezdeményezést, és növelni is tudta a táborát. Októberben még több kutatócég is döntetlen-közeli helyzetet, esetleg enyhe ellenzéki fölényt mért” – áll a baloldali internetes oldal cikkében.