A Mészáros Csoport az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a csoport karitatív tevékenységét koordináló, évi egymilliárd forintot támogatásra fordító Pro Filii Alapítvány mára az ország egyik legjelentősebb civil szervezeteket, magánszemélyeket támogató szervezetévé vált. A tavalyi utolsó negyedévben beérkező 779 pályázatból a cégcsoport vezetőiből álló bírálóbizottság javaslatára a kuratórium a 236 magánszemély pályázatából 20-nak csaknem 60 millió forintos, valamint az 543 civil és nonprofit szervezet kérelme közül 32-nek több mint 190 millió forintos támogatásáról döntött.

Hirdetés

A Pro Filii Alapítvány céljával összhangban előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek célcsoportként egészségügyi-, szociális vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekeket jelöltek meg, a támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg.

Az alapítvány a maximális támogatással, tízmillió forinttal segíti többi között a Démétér Alapítványt, amely daganatos gyermekek szállításához szükséges új kisbusz vásárlásához kért segítséget, valamint a Fehér Bot Alapítványt, amely energetikai korszerűsítést hajthat végre az Esélyegyenlőségi Otthon Támogatott Lakhatást Biztosító Intézményben.

A lehető legnagyobb támogatást biztosítja az alapítvány a Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesületnek is, emellett támogatja több, ritka betegséggel élő és mozgássérült gyermek gyógyítását, fejlesztését, valamint életkörülményeik javítását.

A Pro Filii Alapítvány szociális és egészségügyi támogatások mellett tudományos és sporttárgyú pályázatok támogatásáról is döntött, amelynek köszönhetően a Nemzeti Cserkész Alapítvány égisze alatt olyan gyermekek is tagjai lehetnek a 25. Dél-Koreai Cserkész Világtalálkozó magyar küldöttségének, akik családjai nem tudják előteremteni az utazási költségeket. A Ferencvárosi Kosárlabda Egyesület pedig a színtiszta magyarlakta, kárpátaljai Nevetlenfalu gyermekközösségének nyújt segítséget a háború okozta nehézségek leküzdésére az alapítvány támogatásával.

Idézik a közleményben Tóth Krisztinát, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója, a Pro Filii Alapítvány főtitkárát a negyedik negyedéves pályázati elbírálásokról szólva azt mondta, minden pályázati ciklusnak megvannak a sajátosságai: míg nyáron a rászoruló gyermekeknek szóló rekreációs programokon volt a hangsúly, a téli hónapokban az energiaválság és a magas infláció miatt az energiakorszerűsítési és a megélhetési körülmények javítását célzó pályázatok voltak többségben. A tavalyi évben beérkező több mint 2200 pályázati kérelem – amelyek értéke meghaladta a 14,5 milliárd forintot – azt jelzi, hogy „alapítványunk az ország egyik legjelentősebb karitatív szervezetévé lépett elő” – tette hozzá. Egyetlen év alatt csak pályázati úton 2021 magánszemélyt és civil szervezetet támogattak egymilliárd forinttal. Ezt egészítette ki a rászoruló családok üdültetése és az év végi nagy élelmiszeradomány összesen több mint háromszázmillió forint értékben – ismertette a kommunikációs igazgató.

Korábban írtuk