Újra lendületben

–  A közelmúlt eseményei után talán kijelenthető: annál értékesebb ajándékot, mint egy „új élet”, nemigen kaphatott volna az 50. születésnapjára, nem igaz?

–  Azért megelégedtem volna valami szerényebbel is…

–  Motorbalesetet szenvedett. De mi történt pontosan?

–  Épp szabadnapos voltam, otthon ültem a gitárommal, amikor fölhívott egy barátom, akinek az édesapja méhész, hogy vár rám pár üveg méz, menjek értük. Miután gyönyörű idő volt, motorra pattantam, ám Pilisvörösvárnál egy autós anélkül, hogy körbenézett volna, kikanyarodott elém, én pedig fölkenődtem a kocsija oldalára. Egy pillanatra elvesztettem az eszméletemet, de aztán magamtól lábra álltam. Mentő vitt a János-kórházba, ahol elvégeztek minden kötelező vizsgálatot, úgy tűnt, nincs súlyos sérülésem, megúsztam a dolgot egy kis zúzódással, így hát 24 óra után saját felelősségre hazamentem.

–  Otthon derült ki, hogy még sincs rendben valami?

–  Néhány nappal később nagyon rosszul lettem, leesett a vérnyomásom, úgy szédültem, hogy nem tudtam fölállni az ágyról. Feleségem hazajött a munkából, kihívtuk az ügyeletet. Az orvos megvizsgált, és annak ellenére, hogy elmeséltem, mi történt velem, utána pedig megmutattam az oldalamon éktelenkedő tenyérnyi sötét foltot is, azt mondta, polcoljam föl a lábaimat, nem lesz semmi baj.

–  De lett…

–  Folyamatosan romlott az állapotom, ezért délután kihívtuk a mentőt. Szerencsére ők alaposabbak voltak, a tüneteket valamiféle jelnek vették, ezért a váci kórházba szállítottak, ahol az ultrahangos vizsgálat során kiderült, hogy gyakorlatilag megsemmisült a lépem. Így kerültem a műtőbe, ahol egy hosszúra sikerült, kétórás operációval megmentették az életemet.

–  Rengetegen izgultak önért!

–  Én is megijedtem. Korábban egyetlenegyszer voltam kórházban, még gyerekkoromban, amikor gégemetszést ejtettek rajtam. Bátaszéki nagyanyám babot pucolt a verandán, én pedig a számba vettem egy maréknyit, sóhajtottam egyet, és néhány szem a légcsövemben kötött ki.

–  Nem sűrűn jár kórházba, de amikor igen, akkor megadja a módját…

–  Nagyon nagy szerencsém volt, hogy az a doktornő, aki a motorbaleset után műtött, ugyan már nyugdíjas, hétfőnként bejár kedvtelésből ügyelni. Neki ez az operáció rutinműtétnek számított. Ő a másik, akinek az életemet köszönhetem.

–  Felismerték a műtőben?

–  Voltak, akik igen, mondták is, hogy ki vagyok, de a doktornő nem értette, miről van szó, azt válaszolta, neki nem vagyok ismerős. Arra még emlékszem, hogy valaki elővette a telefonját, és megszólaltak a Nélküled első hangjai, de nem sokkal később elsötétült előttem a világ, hatott az altató.

–  Hogy érzi magát most?

–  Különösebb fájdalmaim nincsenek, de a minap, amikor próbáltunk, éreztem, hogy még nem vagyok tökéletes állapotban. Amikor az ember énekel, a hasizmai egyfolytában dolgoznak, valószínűleg az enyémek hamar elfáradnak. Lehet, hogy egy kicsit át kell alakítanunk a koncertjeink menetrendjét, hogy a dalok között pihenni tudjak. Ez a hónap valószínűleg így telik majd, aztán jön a nagy terpesz, ahogy a rockerektől láttam.

–  Mennyire kell változtatni eddigi életmódján?

–  A szakemberek azt mondták, beteg léppel nem lehet élni, lép nélkül viszont igen. Az immunrendszer erősségében van nagy szerepe ennek a szervünknek, ezért olyan védőoltásokat kaptam az elmúlt időszakban, amikre egy átlagos felnőttnek nincs szüksége. A családtagjaimnak előírták, hogy oltassák be magukat influenza ellen, és mivel az időm nagy részét a zenekarral töltöm, őket is megkértem erre.

–  A motorját elásta?

–  Nem, de nem ülök rá többet. Úgy döntöttem, hogy rendbe hozatom és eladom. Ötvenéves fejjel elhatároztam, veszek egy robogót, hogy néhány évtized után visszahozzam a motorozás élményét az életembe, de rá kellett jönnöm, hogy más volt ez a 80-as években. Manapság már életveszélyes kétkerekűvel az utakra merészkedni. Nem azért, mert az ember ügyetlen vagy felelőtlen, hanem mert egyszerűen elütik. A kórházban is azt mondták, hogy ebben az évben az enyémhez hasonló balesetek nyolcvan százaléka nem a motoros hibájából történt.

–  Amíg lábadozott, a Nélküled és ezáltal a zenekar a figyelem középpontjába került. Érdekes a dal története. Tizenkét esztendővel ezelőtt jelent meg, a rajongóik azonnal a szívükbe zárták, és el is várták, hogy minden koncerten elhangozzon, de a szélesebb közönség előtt csak évekkel később vált igazán ismertté. Egyrészt annak köszönhetően, hogy ez lett a felvidéki DAC labdarúgócsapatának szurkolói himnusza, másrészt mert Orbán Viktor megosztotta a Facebookon a nemzeti összetartozás napján. Ezzel, hogy a Puskás Aréna avatásán csendült fel, a csúcsra ért?

–  Azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy most jár a legmagasabban a története során, de azért bízom benne, hogy lesz még ennél ismertebb is. Hiszen olvashattunk olyan kritikát, amiben a szerző arról írt: eddig azt sem tudta, hogy létezik ez a Nélküled című dal…

–  Az Index szerzője úgy fogalmazott, számára A dzsungel könyvéből volt ismerős az a sor, hogy „egy vérből vagyunk”.

–  Ezzel speciel a lényegre tapintott. Annak idején többször előfordult, hogy amikor megjelent egy-egy lemezünk, odaírtuk a dalok mellé, hogy „mire gondolt a költő”, amikor megszületett az a szöveg. Emlékeztem ugyanis gyerekkoromból arra, hogy amikor az iskolai verselemzések során elhangzott ez a kérdés, az ember gyakran nem tudhatta biztosan, tényleg az járt-e szegény szerző fejében, amire mi gondolunk, vagy valami egészen más. Ezt el akartam kerülni a mi dalaink kapcsán. A Nélküleddel kapcsolatban még arról is beszélgettünk a zenekarral, tegyük-e ezt a sort idézőjelbe, odaírva mellé zárójelben, hogy Kipling, vagy enélkül is egyértelmű lesz a forrás. Az „egy vérből vagyunk” számomra az összetartozásról szól, pontosan arról, amit ebben a dalban szerettem volna megjeleníteni.

–  Az indexes szerző és mások is gúnyolódtak azon, hogy a Puskás Arénában 65 ezer ember felállva énekelte a Nélküledet. Ez meglepte?

–  Ez nem a dalról szólt. Sajnos azt tapasztalom, itthon úgy mennek a dolgok, hogy ami a nemzeti oldalnak fontos, az a másiknak gúny tárgya. Nemrég felkértek, hogy szerepeljek a Szerelmes földrajz című műsorban, ezen felbuzdulva megnéztem azt a részt, amiben az unokabátyám, Lázár Ervin volt látható. Ervin arról beszélt: a világ úgy működik, hogy az egyik fele folyamatosan rombol, a másik pedig újjáépíti, amit lerombolnak. Ez teremt valamiféle egyensúlyt, így lavíroz el a világ a lét és nemlét határán. Ezt magam is abszolút helytállónak érzem. Ha valaki kiáll amellett, amit fontosnak érez, akkor lesznek, akik beállnak mögé és támogatják, és lesz egy csomó olyan ember, aki mindezt zsigerből leszólja, és arra törekszik, hogy lenullázza ezeket a gondolatokat. Nem tudom, miért van így, de számomra érthetetlen ez a hozzáállás.

–  Van remény arra, hogy mindez megváltozzon?

–  Amikor árokbetemetésről hallok, néha én is azt mondom, hogy ennek nincs helye, mert olyan komoly sérelmek vannak az egyik oldalon, míg a másik fél részéről megbánásnak még csak a nyomát sem látom. Amíg nincs szándék a bocsánatkérésre, addig nem lehet árkokat betemetni.

–  „Hagyjatok bennünket békén ezzel a szirupos, fingszagú nemzeti romantikával” – ezt írta a Nélküledről Czutor Zoltán, a Belmondo énekese. Zenész kollégától rosszabbul érinti a kritika, mint mondjuk egy baloldali publicistától?

–  Kimondottan rosszulestek a szavai. Zolival még nem találkoztunk, de hallgatva a megszólalásait, tudva, milyen családban él, mindig is szimpatizáltam vele, valamiért azt gondoltam, jól kijönnénk egymással. Szomorú rádöbbenni arra, hogy tévedtem, rossz érzés, hogy ilyen hangnemben ír olyasvalakiről, akit nem ismer, és akiről semmit nem tud. Ráadásul valóban kollégák vagyunk, nagyjából egyidősek is: hívjon fel vagy küldjön egy üzenetet, és mondja el személyesen, mi zavarja ennyire. Ha viszont nem teszi meg, akkor lehet, hogy a kritikákra válaszként küldött videoüzenetemben hülye gyereknek nevezem…

–  Mintha itt is az köszönne vissza, hogy az egyik oldalt a szeretet, a másikat a gyűlölet tartja össze.

–  Az elmúlt hetekben többször találkoztam azzal a véleménnyel, hogy rendben van, Dunaszerdahelyen sokat jelent a Nélküled, de miért kellett előadni a Puskás Arénában? Valahogy elmentek a mellett a tény mellett, hogy nem a váci Vörös Kefe pályájának avatása volt, hanem a nemzet stadionjáé. Ha valami azon az estén lényegtelen volt, az a futballmeccs. Ami számított, az a nemzeti aréna átadása és Puskás Öcsi neve. Ez a mi stadionunk, ezé a tizenötmillió emberé, ezért hangzott el ez a dal. Ami pedig az indexes felállok-nem állok fel dumát illeti… Rendben van, ne álljon fel a Nélkülednél, de ne kezelje ezt hőstettként. Ez intelligencia és udvariasság kérdése. Mert a magam részéről úgy gondolom, ha ott vagyok egy eseményen és látom, hogy valami körülöttem hatvanötezer embernek fontos, akkor nem akarok hatvanötezerből az az egy lenni, aki ezt látványosan, bocsánat a szóért, leszarja.

–  A videójára, amelyben azoknak üzent, akik különösen bántó stílusban nyilvánultak meg, érkezett bármilyen reakció a megszólítottak részéről?

–  Hozzám nem, de őszintén szólva nem is figyeltem. A baleset után elhatároztam, hogy többet nem akarok olyan dolgokkal törődni, amik egy percet is feleslegesen vesznek el az életemből. Utólag ezt a videót is idesorolom, de ha már megcsináltam, akkor vállalom érte a felelősséget. Viszont innentől kezdve nem akarok foglalkozni ezekkel az emberekkel, nem érdekel sem az ő véleményük, sem a barátaiké. Van rengeteg sokkal fontosabb dolgom.

–  És a dal pozitív hatása is sokkal fontosabb a gyűlölködőknél… Talán kicsit közhelyes kérdés, de mit érzett akkor, amikor látta a Puskás Aréna közönségét felállva énekelni?

–  Nagyon meglepődtem, amikor a megnyitó reggelén kiderült, hogy előadják a dalunkat. Először volt bennem egy kis rossz érzés, mert nem tudtam, ki énekli majd. Arra gondoltam, hogy rendben van, éppen a betegállományomat töltöm, de ha arról lett volna szó, a beleimet magam után húzva (Örkény után szabadon) is elmentem volna, hogy mi állhassunk ott. Ám amikor kiderült, hogy a felvidéki gyerekek adják elő, akik korábban már Dunaszerdahelyen is gyönyörűen énekelték, megnyugodtam, és nagyon örültem neki. Már az is nagyszerű érzés volt, amikor az augusztus 20-ai tűzijáték dalválogatásába bekerült a Nélküled, de a nemzeti stadion megnyitóján hallani egészen elképesztő. Felejthetetlen emlék még így is, hogy csak a tévéközvetítést láttam, bár azt azért sajnálom, hogy nem lehettem ott személyesen. Már csak azért is, mert édesapám atlétaedző volt, rengeteget jártam a régi Népstadionban, gyerekként például nem egyszer homokoztam a távolugrógödörben, amíg apám futóedzést tartott, úgyhogy nagyon sok emlékem van a régi létesítményről.

–  Balesete után a múlt hét végén lépett fel először a zenekarral, hamarosan pedig születésnapi koncertje is lesz. Mire számíthatnak a rajongók?

–  Nem is egy, hanem két szülinapi koncertünk lesz: december 8-án Debrecenben, december 15-én pedig Budapesten, a Barba Negrában lépünk fel. Utóbbi annyiban lesz más, hogy megidézzük egy kicsit a múltat is, és az első együttesem, a Stexas nevű blues-rock and roll zenekar hét-nyolc dalát is eljátsszuk. Megkerestük az egykori zenekarvezetőnket, Kondor Csabát is, aki szerencsére vevő volt az ötletünkre, nagy kedvvel és lendülettel készültünk a fellépésre, amíg a motorbaleset keresztül nem húzta a számításainkat. De ezen a héten ismét próbálunk, aztán 15-én végre játszunk is.

–  Mindent bele! És persze Isten éltesse sokáig!

–  Köszönöm!