A tárcavezető felidézte: az Általános Ügyek Tanácsának brüsszeli ülésén számos kollégája kezdte azzal a felszólalását, hogy méltatta a frontországok, így Magyarország segítségnyújtását. Úgy vélte, megengedhetetlen, hogy a háborúnak a frontországokra gyakorolt hatásait ne vegye figyelembe az Európai Bizottság.

Hirdetés

Kiemelte, hogy Magyarország már több mint félmillió menekültet fogadott és ez a szám csak nőni fog. Hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottságtól rugalmasságot is várnak, az uniós forrásoknak lehetővé kell tenniük a menekültek befogadásának és ellátásának finanszírozását is. Mindez nyilván nem azt jelenti, hogy a magyar helyreállítási programcsomag egységét bontjuk meg, de adott egy rendkívüli helyzet, amivel számolnunk kell – tette hozzá.

„Meggyőződésem, hogy erkölcsi szempontból is válaszút előtt áll a Von der Leyen-bizottság. Itt az ideje véget vetni az ideológiai támadásoknak, politikai bosszúhadjáratoknak, valódi háború van, Brüsszelnek a tagállamokat most támogatnia illene, nem támadnia” – mondta Varga Judit.

A közelgő országgyűlési választáson a miniszter szerint a magyarok Európa jövőjéről is dönteni fognak. Megerősítette: a kormány az erős nemzetek erős Európájában gondolkodik. Megjegyezte, hogy a jobboldal Nyugat-Európában sorozatos vereségeket könyvelt el az elmúlt években, és az Európai Néppárt pártcsalád a legtöbb országban a kormányzóképességét is elvesztette, mert egy részét balra tolták.

„Európaiak tízmilliói vannak ma jobboldali képviselet nélkül. Mi, Magyarországról, nekik is meg szeretnénk mutatni, hogy Európában igenis van jövője a keresztény Európát támogató, a családokat a jövő kulcsaként számontartó, s az illegális bevándorlással szemben fellépő politikának” – fogalmazott, hozzátéve: a nemzetállamokat és a családokat megkérdőjelező, nagy olvasztótégelyt hirdető liberális progresszió nem lehet a kontinens jövője.

„Most ismét a magyarok előtt a lehetőség, hogy példát mutassanak Európának. Amikor a választók április 3-án szavaznak, nemcsak a magyar kormány jövőbeli összetételéről, de Magyarország és a kontinens jövőképéről is döntenek” – mondta.

A lap kérdésére válaszolva Varga Judit fontosnak nevezte, hogy a választók részt vegyenek a gyermekvédelmi népszavazáson. Úgy vélte, „zajlik egy nagyon látványos folyamat Nyugat-Európában, ami a gyermekeinket már óvodás-, iskoláskorban az LMBTQ-propagandának teszi ki”, és talán nem is létezhetne komolyabb veszély, ami indokolná, hogy a kormány ismét kikérje a magyarok határozott véleményét.

Megjegyezte, hogy a helyreállítási pénzek ügyét átideologizálták, ideológiai okokból, a gyermekvédelmi törvény elfogadása után állt be változás az Európai Bizottság hozzáállásában.

„Az ideológiai vitán túl most ráadásul egy háborús helyzetben is találjuk magunkat. Ez véleményem szerint egyértelmű erkölcsi előnyt teremt a magyaroknak. Most még fontosabb, hogy részt vegyenek a népszavazáson. A kormány egy megerősített pozícióban szeretné folytatni a tárgyalásokat a helyreállítási pénzekről” – szögezte le a miniszter az interjúban.

Korábban írtuk