Varga Judit bejegyzésében úgy fogalmazott: „Küldetés teljesítve, vállalások végrehajtva, minden kérdés megválaszolva.”

Hirdetés

Már az Európai Bizottság is kénytelen elismerni, hogy Magyarország példamutatóan és maradéktalanul teljesítette az igazságügyi csomagban foglalt vállalásokat. Az igazságszolgáltatással kapcsolatos mérföldkövek a Brüsszellel történő megállapodás kiemelten fontos elemeit képezik, melyek megtárgyalását és végrehajtását „a legnagyobb nemzetközi ellenszélben és médiazajban kellett végigvinnie Magyarországnak” – hangsúlyozta a fideszes politikus.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az igazságügyi csomag „kipipálásával” a magyar embereknek régóta jogosan járó, jelentős mértékű uniós forráshoz férhet hozzá Magyarország.

Megtisztelőnek nevezte, hogy minisztersége idején részese lehetett annak a csapatnak, amely végigharcolta a csomag körüli vitákat, melyeknek köszönhetően a szerdai nappal felszabadulhatnak a befagyasztott uniós pénzek.

Varga Judit gratulált Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszternek „ehhez a rendkívüli eredményhez, amely nemcsak a magyar kormányzat felkészültségéről tesz tanúbizonyságot, hanem a magyar emberek hihetetlen elszántságáról és kitartásáról is”.

„Továbbá köszönjük a bírák és bírósági vezetők együttműködését” – zárta bejegyzését Varga Judit.

Korábban írtuk