Hirdetés

A bizottsági elnök telefonos nyilatkozatában elmondta: a mostani egynapos látogatást a horvát fél szervezte vezető női politikusoknak, fő témája az Európai Unió bővítése volt.

Beszámolt arról, hogy találkoztak mások mellett Borjana Kristóval, Bosznia-Hercegovina miniszterelnökével, a külügyminiszterrel, valamint a parlamenti integrációs bizottság tagjaival.

Varga Judit kiemelte: nagyon jó úton járnak a Nyugat-Balkán országai, az Európai Bizottság a napokban értékeli a korábbi feltételek teljesítését. Ezt követően vár egy bővítési döntés az Európai Tanácsra – jelezte.

Kifejtette: Magyarország évek óta elkötelezett az Európai Unió nyugat-balkáni bővítése mellett, ami a mostani megváltozott geopolitikai helyzetben inkább érdeke Európának, mint az érintett államoknak. Ez alapvető biztonsági és gazdasági kérdés Európa számára – hangsúlyozta a bizottsági elnök.

Korábban írtuk

Kitért arra is, hogy Bosznia-Hercegovina – magyar támogatás mellett – tavaly decemberben kapta meg tagjelölti státuszt, és most zöld utat kaphat a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez.

Varga Judit a találkozókon kiemelte azt is, hogy Magyarország a jövő év második felében esedékes soros uniós elnöksége idején fő céljának tekinti a demográfia mellett a bővítéspolitikát is.

Utalt arra, hogy az ukrajnai háború felértékeli a Balkán szerepét. Magyarország politikai és gazdasági értelemben is közeli partnerként tekint Bosznia-Hercegovinára, támogatja a Balkán és Bosznia-Hercegovina EU-csatlakozását.

Azt is hangsúlyozta, hogy a felzárkózásra szánt uniós forrásokat már most – a tényleges csatlakozás előtt – oda kellene adni a térség országainak, és a fejlesztési források hozzáférését is előre kellene hozni.

Nem lehet, hogy minden forrás kizárólag Ukrajnába áramoljon, a Balkán fejlődésére és biztonságára is jutnia kell – állapította meg.

Megjegyezte: a Nyugat-Balkán országai már évek óta az „előszobában állnak”, nem lehet méltánytalan helyzetbe hozni őket.

Szólt arról is, hogy a Balkán biztonságának garantálását célzó misszióban Magyarország régóta részt vesz, és ha szükséges, kész a magyar katonák számának növelésére.