A Duna menti régiók egyik legszegényebbike éppen a Délvidék vajdasági és horvátországi része. Még mindig érezteti hatását az egykori délszláv háború, s lépten-nyomon belebotlik az ember az 1999-es NATO-bombázások ütötte sebekbe is. A légitámadások emlékét leginkább az a ma is üzemelő, uszályokra épített pontonhíd őrzi, amely nagy forgalmat bonyolít le Újvidék két partja között.

A város próbál visszakapaszkodni régi életébe. Ennek egyik bizonyítéka éppen az a felújított, kecses híd, amelyet a napokban adtak át. Így már könnyebb átkelni Újvidék belvárosából a szemben lévő, történelmi levegőjű Péterváradra, amely Petur bán sasfészke volt egykor. Petur azt a harcos magyar ideált testesítette meg, amely olyannyira hiányzik belőlünk mostanság úgy a Délvidéken, mint maradék-Magyarországon. Egészen más levegőt áraszt Szerbia, amely lassan ébredezni kezd háborús levertségéből.

– A Belgrád alatt fekvő nagy ipari centrumban, Kragujevácban egymás után jelennek meg a nyugati, elsősorban német befektetők, akik főként 40-50 fős középvállalkozásokat hoznak létre – hallhatjuk újdonsült ismerősünktől, a huszonnyolc éves, szerb nemzetiségű Darkótól. Ő most éppen a Zastava egykori fellegvárában dolgozik menedzserként egy német cégnél. Mindennek következtében Belső-Szerbiában rohamosan csökken a munkanélküliség. Szerencsére a szerb politikai és gazdasági elit az EU-ból érkező tőkét részesíti előnyben. Itt kevésbé láthatók az amerikai pénzhatalom nyomai.

Szerbia vezetői jól érezhetően idegenkednek a nehezen ellenőrizhető kínai gazdasági bevándorlóktól is. Megvannak ők nélkülük, ami egészen egyértelmű, láthatóan Újvidék is nekilendült, talán itt folynak ma a Kárpát-medencében a legnagyobb ingatlanfejlesztések. Ez még akkor is így van, ha a befektetésekbe áramló pénz jelentős része feltehetőleg délszláv háborús hadizsákmány.

Sajnálatos tény azonban, hogy e lassú, de biztos fejlődés áldásaiból még mindig kimaradnak a délvidéki magyarok. A fejlődés néha éppen az ő kárukra történik. Továbbra is gyakran megesik, hogy azért bocsátanak el magyarokat a munkahelyükről, hogy valamelyik koszovói, boszniai vagy horvátországi szerb menekültet álláshoz juttassák, ráadásul az újonnan alapított cégekben is túlnyomórészt a többségi nemzet lányai és fiai kapnak munkát. Az év eleji horgosi családirtás egyik indítéka is éppen az lehetett elemzők szerint, hogy elriasszák a délvidéki befektetésektől a magyarországi vállalkozókat. Mindazonáltal a magyarok helyzete más téren sem javult.

– Ott, azokban a kávézókban és bárokban nagyon meg kell gondolnia az embernek, milyen nyelven szólal meg – mutatja az újvidéki belváros egyik pezsgő utcájában a gomba módra szaporodó vendéglátó helyeket Attila, a húszas évei elején járó magyar egyetemista. Az izmos fiatalembert ugyan még sohasem támadták meg szerb kortársai, de sokszor ráripakodtak szórakozóhelyeken vagy buszmegállókban, hogy ne beszéljen magyarul.

Attila elmondta, ha nyugodtan akarnak szórakozni valamelyik kávézóban, pizzériában magyar barátaival, inkább szerbül társalognak egymás között is, bármennyire idegenkednek ettől. Ugyanakkor még így is gyakran előfordul, hogy megvernek egy-egy magyar fiatalt fényes nappal az utcán, sőt az erőszak befészkelte magát már az iskolák falai közé is. Legutóbb például Szabadkán, az egyik gimnáziumban vert meg két kigyúrt szerb suhanc két kisebb magyar fiút.

Súlyosabb esetek is napvilágra kerülnek. Nemrég például magyarsága miatt úgy megvertek egy kiskatonát a zentai laktanyában, hogy ki kellett venni a lépét.

– Egyre inkább visszaszorul Újvidéken a magyar szellemiség – teszi hozzá Tibor, Attila zenész barátja. – Éppen most próbálják elköltöztetni a városból az egyetlen délvidéki magyar napilapot, a Magyar Szót. Egyes szerb politikai erők arra hivatkoznak, hogy csak Észak-Bácskában élnek már jelentősebb magyar közösségek, ami sajnos egyre inkább igaz. A frissen szakmát szerzett, illetve diplomázott magyar fiatalok jelentős része ugyanis elhagyja a szülőföldjét.

– Itt, a Délvidéken kevés magyar tud elhelyezkedni, és bár a legtöbben Magyarországra szeretnének költözni, ezt december 5-e után bizony meggondolják, különösen, hogy az elmúlt hónapokban sem egyszerűsödött a határon túliak magyarországi tartózkodása, pláne munkavállalása, bármit is hazudnak Gyurcsányék – állítja Újvidék egyik főutcáján a dalmát apától és német anyától származó középkorú magyar hölgy, aki mást nem hajlandó elárulni magáról, mert nem akarja bajba sodorni rokonait. – Nap mint nap tapasztaljuk, hogy Budapest piszkálódik velünk, hiszen lassan kapjuk meg az úgynevezett anyaországunkba szóló vízumot, és nem is annyi időre szól, amennyire azt kérjük. És akkor a munkavállalási dokumentumok ügyéről még nem is beszéltünk. Ennek az a következménye, hogy fiataljaink meg sem állnak Kanadáig, Ausztráliáig, ahol viszont az ő gyerekeik már elvesznek majd a magyarság számára. Budapest részéről közönyt, sőt olykor határozott ellenszenvet érzünk.

Ezt a fajta érzéketlenséget tapasztalhattuk a mai magyarországi kormány részéről a Duna menti országok konferenciáján is, hiszen a Gyurcsány-kabinetet csupán Varga Imre szabadkai főkonzul képviselte. Pedig ellátogatott Újvidékre Peter Straub, az EU Régiók Bizottságának elnöke, Erhard Busek, volt osztrák alkancellár, a Délkelet-Európai Stabilitási Paktum koordinátora, valamint Predrag Markovics, a szerb parlament elnöke. Nem jött el a konferenciára az MSZP és az SZDSZ egyetlen vezető külpolitikusa sem, ott volt azonban Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke.

– Ma a Duna szállítási kapacitásának csupán hét százalékát használják ki – magyarázta Illés Zoltán, a magyar parlament környezetvédelmi bizottságának tagja. – A Duna jelenlegi állapota még mindig a kontinens hidegháborús megosztottságát idézi. Nem is beszélve azokról a környezeti ártalmakról, amelyek a folyó szállítási kapacitásának kihasználatlansága miatt keletkeznek, főként a már elviselhetetlenné vált közúti forgalom mellett.

Kár, hogy a Duna menti együttműködést elhanyagolja a Gyurcsány-kormány, holott Magyarország a Duna-medence központi állama lehetne. Annak minden előnyével együtt. Napjainkra viszont elhalványultak azok a kezdeményezések, amelyeket az Orbán-kabinet hozott tető alá Baden-Württemberggel, Bajorországgal és Ausztriával. Mint ismeretes, a magyar polgári kormány sürgette a Szerbiával való együttműködést is Zoran Djindjics miniszterelnöksége idején. Ma már nincs ez így, pedig Illés Zoltán szerint Szerbia fontos piac és partner lesz az EU számára. Sok-sok uniós támogatás érkezhet majd a térségbe, s ezeket azok a magyar vállalkozások is elérhetnék, akiknek lenne bátorságuk megjelenni a térségben.

– A magyar befektetők óvatosak, ennek elsősorban a sok magyarellenes támadás az oka – fejtegette Németh Zsolt. – A véres atrocitások mellett folytatódnak a puha etnikai tisztogatások is. Nem feledkezhetünk meg azokról a magyarellenes adminisztratív lépésekről sem, amelyek főként az oktatás és a kultúra területén éreztetik hatásukat. Nem szabad lebecsülni azokat az uszító és fenyegető szóbeli támadásokat sem, amelyek nemcsak a délvidéki városok és falvak utcáin, hanem a médiában is érik a magyarokat.

Németh Zsolt hozzáfűzte, biztos abban, hogy a támadásokhoz semmi köze a hivatalos szerb állami vezetésnek, baj viszont, hogy Belgrád gyenge, ami eleve teret ad a magyarellenes megnyilvánulásoknak. Ráadásul a 2002-es hazai kormányváltás óta Budapest a diplomáciai nyomásgyakorlás eszközével sem él, védtelenül hagyva így délvidéki testvéreinket.

E védelemről szólva Gordana Csomics, a szerb nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke kifejtette, hogy Belgrádnak nincs külön stratégiája a magyarkérdés kezelésére, hanem az EU útmutatását követi, amely szerint minden bajba jutott polgárának köteles segíteni az adott állam. Nenad Csanak, a vajdasági tartományi parlament integrációs bizottságának vezetője szerint pedig a magyarok és a szerbek közötti verekedések egy részében semmi szerepe sincs az érintettek etnikai hovatartozásának. Egyszerű diszkós összecsapásokról van szó, vélekedik a szociáldemokrata politikus.

A véleménykülönbségek ellenére Németh Zsolt biztos abban, hogy ha megszilárdul a Duna menti régiók együttműködése, gazdasági kapcsolatrendszere, az visszahat a délvidéki magyarság helyzetére is. Szerbiának a történelem főútjára kell lépnie, s ez csakis a jogbiztonság révén és a közállapotok normalizálásával történhet. Erre figyelnie kell a mindenkori magyar kormánynak is, amely Szerbia EU-csatlakozásának feltételéül szabhatja a magyarokkal szembeni atrocitások megfékezését, illetőleg az elkövetők bíróság elé állítását.

– Hogy mit jelent a Duna menti együttműködés, azt a szerbiai politikai vezetés is pontosan látja, párthovatartozástól függetlenül – hangsúlyozta Egeresi Sándor, a vajdasági parlament alelnöke, a konferencia egyik házigazdája. – A konferencia alkalmából együttműködési szerződést kötött Vajdaság Tartomány és az ausztriai Stájerország. Persze ez is szigorúan a kölcsönösség elvén alapul. Ráadásul míg intenzív tárgyalásokat folytatunk ausztriai és baden-württembergi befektetői csoportokkal itteni beruházásokról, addig a budapesti kormány sajnálatos módon évek óta nem képes egy délvidéki magyar bankot tető alá hozni. Enélkül pedig az itteni nemzetrész nem képes gazdaságilag megkapaszkodni. Érdekes módon Pozsony már évekkel ezelőtt megalapított egy pénzintézetet a délvidéki szlovákság megsegítésére, Budapest viszont sok más mellett adós egy ilyen lépéssel is.

A Duna fontosságáról még csak annyit, hogy olyan országok is csatlakoztak, illetve csatlakozni kívánnak a regionális együttműködéshez, mint Oroszország, Franciaország és Törökország. Amennyiben a vízi útvonal végre teljes egészében hajózható válik, akkor összekapcsolja majd az Északi- és a Fekete-tengert, amiben pedig nagyon sok gazdasági és diplomáciai lehetőség rejlik. Mindezt nem hajlandó tudomásul venni a Gyurcsány-kormány. Magyarországon a második világháború óta nem épült európai jelentőségű dunai kikötő. Márpedig Magyarország éppen ilyen beruházásokkal, vagy például a constantai kikötő fejlesztésével mehetne elébe a körvonalazódó dunai szövetségnek. Ehelyett Budapest az EU kulturális fővárosa akart volna lenni, dunai fényjátékokkal, három napig tündöklő gyaloghidakkal… Szerencsére nem lett. Több mint jelzés, hogy Pécs városa kapta a kitüntető címet: onnan már ellátni a Délvidékig.