– Magyarországon a közszolgálati médiumokról az jut eszébe az embernek, hogy nincs pénz, nincs lehetőség fejlesztésekre, elavultak a technikai eszközök. Az elmúlt több mint két hónapban, amióta a Duna Televízió elnöke, mit tapasztalt itt?

– Mi sem mondhatjuk magunkat gazdag közszolgálati médiumnak, ez kétségtelen, mert nem titok, nekünk annyi az éves költségvetésünk, mint amennyi a másik közszolgálati televízió bevallott éves hiánya. Nem vagyunk tehát túl jól eleresztve, ám ennek ellenére nem hiszem, hogy folyton csak panaszkodnunk kellene. Sőt nagy ívű terveink is vannak, az elkövetkező néhány évben ugyanis a hazai televíziózás nagy változáson megy majd keresztül, mi pedig szeretnénk ennek az élére állni. Első lépésben egyelőre ugyan csak interneten, de két új csatornát indítunk, Autonómia és Unió néven. Az Unió nem elsősorban az Európai Unióról szól majd, inkább a fiatalokat szeretnénk célba venni vele, sok ifjúsági, gyermek és oktatási műsorral, zenés programokkal, minőségi szórakoztatással, tehetséggondozással. Az Autonómiával alapvető kötelességünket szeretnénk teljesíteni, e csatornánál ugyanis a határokon túl rekedt magyarjainkat helyezzük a középpontba, jogküzdelmükhöz nyújtunk fogódzókat, teremtünk meg nemzetközi kapcsolódásokat. Hozzáteszem, Európában nagyon sok a kisebbség – itt van a finnországi svédajkúak, Dél-Tirol vagy éppen Katalónia példája -, s ezekkel a népekkel, no meg a többi európai kisebbséggel szeretnénk szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Ha úgy tetszik, hidat kívánunk teremteni a már jól működő nyugati és a létrehozandó kelet-európai autonómiák között. Sajnálom egyébként, hogy ez utóbbi tervünket a szlovák politikai erők egy része szinte hisztérikus dühvel fogadta, mintha az autonómia valamilyen gusztustalan, irredenta elképzelés lenne…

– Honnan lesz pénz ezekre a tervekre?

– A közmédiumok állami támogatásból működnek. Úgy hiszem, hogy ha az egyik közszolgálati tévé két csatornája mellé – amelyből az egyik műholdról, a másik földfelszínen fogható – egy harmadikat szeretne indítani, akkor nekünk is van jogunk tervezgetni. A jövő útja a digitalizáció, mi ezt az új lehetőséget szeretnénk majd kihasználni. Számítok a törvényalkotók jóindulatára, és arra, hogy belátják, ha lépést akarunk tartani a piacon és ki akarjuk szolgálni a nézőket, akkor fejlesztenünk kell, amihez természetesen további anyagi források szükségesek. Ameddig pedig nem kapjuk meg ezt a pénzt, addig interneten sugározunk. Arra a kérdésre tehát, hogy honnan szeretnénk pénzt előteremteni a fejlesztésekre, azt tudom válaszolni, ugyanonnan, ahonnan a másik közszolgálati tévé.

– A kereskedelmi televíziók mind a reklámpiacon, mind nézettség szempontjából toronymagasan vezetnek a közszolgálati adók előtt. Az MTV-nél erre az volt a válasz, hogy bulvárosították a műsort. A Duna Tv mit tervez?

– Nem akarunk elmozdulni a kereskedelmi televíziózás felé. Még ha nem az ízlésünk ellen való lenne, és ha nem „ordítana” az alapító okiratunk ellen, akkor sem tennénk ilyet, mert ott egy egészen más működési rendszerről van szó, aminek az átvételére a Duna Tv alkalmatlan lenne. Megjegyzem viszont, hogy nem értek egyet azokkal sem, akik mindig csak bírálni tudják a kereskedelmi adókat, mert úgy gondolom, tanulni is lehetne tőlük. Nem a tartalomra gondolok elsősorban, sokkal inkább bizonyos stílusjegyekre, például a dinamizmusra. Felajzottabb, pergőbb televíziózásra van szükség a közszolgálatban is, tehát e tekintetben is van bőven pótolnivalónk. Ami a műsorunkat illeti, mi elsősorban a kultúra, a művészet terén akarunk jeleskedni, erre akarjuk építeni a következő évek Duna Televízióját, s ezen belül természetesen elsősorban a magyar kultúrával, művészettel kívánunk foglalkozni, vállalva a Duna Tv-re jellemző konzervatív eszmeiséget vagy életérzést is.

– A közvélemény úgy könyvelte el a Duna Televíziót, hogy elsősorban a határon túliaknak szól. A jövőben is a külhoni magyarokat helyezik a középpontba vagy a teljes magyar nemzethez szólnának?

– Azt szeretnénk, ha valóban a nemzet televíziójává válnánk. Ugyan az alapító okirat szerint az elmúlt években tényleg a határokon túl élő magyarokhoz szólt elsősorban a Duna Televízió, csakhogy azóta eltelt lassan tizenhárom esztendő, megváltozott a világ, és megváltozott Magyarország helyzete is. A környező országok egy része már uniós tag, a többiek pedig ugyanoda csörtetnek. A határok könnyen átjárhatóvá váltak, néhol már-már légiessé, és a modern technikának köszönhetően a külhoni magyarok is több magyarországi televíziós csatornát tudnak nézni, nem beszélve az adott országok televízióiról. Éppen ezért is gondolom úgy, hogy újítanunk kell, mert nem csupán a hazai médiapiacon, hanem a határon túliak körében is versenyre vagyunk kényszerítve. A politikummal viszont óvatosabban kell bánnunk, mert az, ha úgy tetszik, ápolatlan ujjakkal nyúlt hozzánk és bizony bele-belenyúlt az agyunkba. A politikától tehát a jövőben függetleníteni kell a Duna Televíziót, távol kell tartanunk magunktól a politikai percemberkéket, az efemer- és szélzsák-jellegű politikai vitákat. Azt hiszem, az agyonpolitizált közélettől már-már irtózó nézők is hálásak lesznek, ha azt látják, hogy nem politikai alapon – nem napi politikai széljárás szempontjából – foglalkozunk bizonyos kérdésekkel, hanem az összmagyar érdekeknek megfelelően közelítjük meg őket.

– Művészet, kultúra, autonómia – ezek mind fontos kérdések, csakhogy szomorú tapasztalat, hogy ezzel nem lehet nézőket szerezni…

– De igen, lehet! Ám nem szeretném, ha bárki azt hinné, nem akarunk szórakoztatni is, ugyanis ez szintén feladata egy televíziós csatornának. Éppen ezért egyik legjelentősebb elképzelésünk, hogy egy éven belül elindítjuk az első magyar Kárpát-medencei teleregényt. Ebben szerepet kapnának a határon túli magyar színészek, míg korunk magyar írói egy ötletbankba dobálhatnák be kis és nagy történeteiket, mindezt pedig profi forgatókönyvírók formálnák egésszé. Emellett pedig más, jópofa ötletek gazdáivá is szeretnénk válni, például egy olyan erdőt hoznánk létre, ahol megtalálhatóak lennének a Kárpát-medence jellemző fái, illetve egy-egy család ültethetne egy saját fát, talán épp a földlabdás karácsonyfát, amihez aztán tíz-húsz-ötven év múlva is visszajárhatnának a családtagok. De van egy olyan dédelgetett ötletem is, hogy a történelmi Magyarország különböző tájegységeiről küldjék el a fafaragó, ügyes kezű mesterek szülőföldjük legfontosabb, történelmi épületeinek makettjeit, s ezek kerüljenek ebbe a parkba, amelyet tanösvényeken lehetne bejárni.

– Az előbb említette, hogy a politikát távol akarják tartani a csatornától. Mégis kell ezzel a kérdéssel foglalkozni, hiszen már a megválasztása is vihart kavart, mert az MSZP egyik kuratóriumi tagja is önre szavazott, amit nem néztek jó szemmel a pártjában. Amióta ön az elnök, vannak-e próbálkozások, befolyásolási kísérletek?

– Egyre kevesebb. Megpróbáljuk arra szoktatni a politikusokat – és ez nem jobb- vagy baloldal kérdése -, hogy a Duna Televíziót kíméljék meg a csatározásoktól. Úgy kellene kezelni ezt az adót, mint egy hungaricumot, egy nemzeti kincset, és nem kellene kiszolgáltatni a politikának, átfesteni négyévente ilyen vagy olyan színűvé. Ne legyen más íze, szaga minden ciklusban, mert ennek a televíziónak nem ez a célja, hanem az, hogy tizenötmillió magyart szolgáljon.

– Beszéltünk már külön-külön a terveiről, elképzeléseiről. Összességében nézve hogyan néz majd ki három-négy év múlva Cselényi László Duna Televíziója?

– Reményeim szerint egy nagyon szeretett televízió lesz, persze nem elég, ha mi szeretjük, az a fontos, hogy mások is szeressék. Így vagyok a nemzettel is. Nem elég, ha mi szeretjük magunkat – bár van valami furcsa magyar betegség, és sokan nem tudják szeretni a saját országukat, nemzetüket sem -, az lenne a jó, ha mások is szeretnének bennünket, magyarokat. Célunk az is, hogy mivel – ahogy az előbb is említettem – egyre inkább átjárhatóak a határok, így a környező országok, illetve más európai nemzetek által is szerethető televíziót tudnánk csinálni. Ebben elsősorban a magyarok sorsát fontosnak tartó, figyelemmel követő nemzetek szeretetére tudok számítani, illetve a különböző, autonómiákban élő kisebbségek szimpátiájára. És ez nem valami régi szocialista beidegződés, hogy „testvéri televíziókat” hozzunk létre… Ezért tervezünk többnyelvű, például román, szlovák vagy horvát nyelven feliratozott műsorokat, híradókat, mert a kelet-európai országok sorsa igenis összefügg. No meg persze azt is szeretném, ha a szomszédos országok politikusai rájönnének, a magyar kisebbség nem ellenség és nem területet akar magának, hanem autonómiát. De hogy kicsit szakmaibb választ is adjak: fontosnak tartom, hogy fokozatosan nőjön a nézettségünk, és e tekintetben számunkra a kereskedelmi televíziók is ellenfelek, velük is fel kell vennünk a harcot. Abban bízom, hogy versenyképesek leszünk.