Fotó: MTI/EPA pool/Friedemann Vogel
Hirdetés

A mostani ügy előzménye, hogy a Mol az elmúlt időszakban folyamatosan tárgyalt az ukrán vezetékhálózatot üzemeltető UkrTransNafta vállalattal a tranzitdíjak mértékéről, amit a következő hónapokban két lépcsőben fognak emelni. Az Origo szerint – amit a Demokrata értesülései is alátámasztanak – május 15-én az UkrTransNafta vezérigazgatója, Volodimir Tsependa egy orosz nyelvű feljegyzést küldött a magyar cégnek arról, hogy az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó korlátozásokat túl szigorúnak tartják, és úgy tapasztalják, a magyarok nem nyitottak a szabályozás további enyhítésére.

Az ukrán vezérigazgató szerint állítólag egyenesen Brüsszelből, Ursula von der Leyenéktől kapta azt az üzenetet az ukrán fél, hogy „amennyiben a magyarok így állnak hozzá, akkor nyugodtan állítsák le a Barátságon a kőolajszállítás Magyarország felé.”

Sajtóinformációk szerint mindezt a Mol vezetői egyértelműen zsarolásként értékelik – joggal… –, éppen ezért a jövőben nem kívánnak közvetlen tárgyalásokat folytatni az ukrán féllel, hiszen akkor további zsarolásoknak engednének teret.

A történteket az Origo szerint a Mol kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek is jelezte, valamint felvették a kapcsolatot a kijevi magyar nagykövettel is, hogy tegyen lépéseket az ügyben.

Korábban írtuk

Zelenszkij tervéről, amely a Barátság kőolajvezeték felrobbantásáról szólt, ITT írtunk.

Az Origo emlékeztet: az ukrán fél túl szigorúnak tartja az importtilalmat a mezőgazdasági termékeikre. Ennek az ügynek az a háttere, hogy „a totális háborúpártiságban vergődő” Európai Bizottság hónapok óta nem foglalkozott az ukrán gabona miatt bajban lévő tagállami agrárpiacokkal. Most, hogy Lengyelország, Szlovákia és Magyarország is betiltotta az importot, hirtelen hisztérikusan reagáltak, de nem az uniós gazdák mellé álltak, hanem az ukránok mellé.

Az ukrán gabonát eredetileg egyébként csak azért engedték be az unióba, hogy továbbszállítsák Afrikába. De nem szállítják…

Az Origo cikke ITT olvasható.