Fotó: Zsigmond Barna Pál, Facebook
Hirdetés

Zsigmond Barna Pál elmondta: a török kormánypárt tisztújító kongresszusán újraválasztották Recep Tayyip Erdogan államfőt pártelnöknek, és megválasztották a következő ciklus tisztségviselőit, egyúttal megkezdték a felkészülést a jövőre esedékes önkormányzati választásokra. A kongresszus központi témája az önkormányzatiság, az önkormányzatok fejlődése volt, valamint az oktatás és az egészségügy területén elért eredményekről, illetve tervekről volt szó – tájékoztatott.

Erdogan elnök a kongresszuson említette az izraeli támadást és azt, hogy Törökországban is fontos téma a terrorizmus elleni harc. A török elnök arról is beszélt, hogy a klasszikus diplomáciának fontos szerep jut ezekben az időkben, amikor háború van. Törökország a tárgyalások alapján áll – idézte az államtitkár.

Zsigmond Barna Pál a kongresszuson a Fidesz képviseletében találkozott Zafer Sirakayával, az Igazság és Fejlődés Párt külügyekért felelős alelnökével.

Magyarország és Törökország kapcsolatát az elmúlt időszak válságai megerősítették, a törökök nagyra értékelik, hogy a februári földrengést követően Magyarország minden lehetséges eszközzel a rászorulók segítségére sietett: technikai-szakértői csapatokkal, mentőkutyákkal, adományokkal és gyógyászati eszközökkel is segítjük az újjáépítést. A kongresszuson elhangzott, hogy az AKP kiemelt programként segít újraépíteni az emberek házát – mondta.

Korábban írtuk

Kijelentette: Törökország kulcsszerepet játszik Magyarország és az Európai Unió biztonsága szempontjából. Az államtitkár szerint ha nem lett volna megállapodás az Európai Unió és Törökország között, akkor a jelenleginél is sokkal súlyosabb lenne a migrációs nyomás a kontinens külső határain. Az EU támogatja a törökországi befogadó közösségeket is, ami jó példa arra, hogyan kell a segítséget odavinni, ahol valóban szükség van rá – jegyezte meg.

Zsigmond Barna Pál hangsúlyozta: Törökország kiemelt szerepet játszik Magyarország energiaellátásának biztosításában is, illetve a fekete-tengeri gabonamegállapodás jövője szempontjából is rendkívül fontos a közép-európai térség számára.

Magyarország olyan intézkedéseket vár el Brüsszeltől, amelyek a külső határok védelmét megerősítik, megállítják a migrációs nyomást, és élvezik a tagállamok egyetértését is – mondta a az államtitkár.

A 2015-ben elfogadott relokációs határozat már bebizonyította, hogy a migránsok kötelező elosztására épülő szolidaritási mechanizmus nem képes csökkenteni a menekültügyi rendszerekre nehezedő nyomást, hanem ezzel éppen ellenkező hatást vált ki: meghívást jelent, így növeli az illegálisan érkező személyek számát – emelte ki. A bevándorlási válság kezelésében kulcskérdésnek nevezte, hogy az EU külső határait hogyan védjük meg, szavai szerint a brüsszeli válasz erre egyelőre kudarcos. Egyértelmű, hogy Törökország ebből a szempontból a megoldás részese kell, hogy legyen a jövőben is – szögezte le az államtitkár.

Zsigmond Barna Pál elmondta: december 18-án Budapesten tartják a Felső Szintű Kiemelt Stratégiai Együttműködési Tanács következő ülését, emiatt a török elnök ismét Magyarországra látogat.