Hirdetés
Hirdetés

-

Sinkovics Ferenc

A Magyar Demokrata hetilap főmunkatársa; újságíró Főmunkatársként dolgozom a lapnál, amelynek egyébként alapító tagja is vagyok. Még 1994-ben, amikor az MDF elvesztette az országgyűlési választást, és Horn Gyula alakíthatott kormányt, megszűnt a Pesti Hírlap című napilap, ahol addig belpolitikai rovatvezető voltam. A szerkesztőség egy szűk csoportja együtt maradt, és nem sokkal később, vagyis az év nyarán megalakult a Demokrata. Az még egy fekete-fehér hetilap volt, de már az első számaiban tartalmas cikkeket olvashatott a hangsúlyozottan jobboldali, hazafias beállítottságú közönség. Meglepő volt, de a baloldali és liberális politikai tábor is tisztelte az új lapot, többen is gratuláltak a munkatársainknak, akik a Parlamentben jártak. További részletek

Szavak, fecsegések

Ma reggel Kovács Lászlót hallhattuk a Magyar Rádióban. Botka László visszalépésről beszélt, de idős, sokat megélt emberként időről időre elkalandozott egy kicsit. Szorgosan szépítgetve a múltat.
Megint egy brüsszeli terv

Megint egy brüsszeli terv

Bár az EB szeretné a hatályvesztést semmissé tenni, újabb betelepítési tervvel állt elő.
Brüsszel is érthetne belőle

Brüsszel is érthetne belőle

A kiegyezést napjainkig tartó vita övezi, már a maga korában is megosztotta a magyar politikai élet szereplőit és természetesen a közvéleményt is.
Megint együtt

Megint együtt

Több mint egymillióan kérelmezték eddig a magyar állampolgárságot.
Ünnep, nyeregben

Ünnep, nyeregben

Most, a hét végén ünnepli tízéves évfordulóját a Nemzeti Vágta, s 25 éves a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség.
Nyugodt Magyarország

Nyugodt Magyarország

Az ország és polgárainak védelme mindennél fontosabb lett napjainkra. E védelemben nemcsak élen járnak, de mások számára is példává váltak a magyarok.
Marad a kerítés!

Marad a kerítés!

Kovács Istvánt, ifjabb Lomnici Zoltánt, Fricz Tamást és Simon Jánost kérdeztük az Európai Bíróság mai, kötelező kvótával kapcsolatos döntéséről.

Juncker és a bölények

A balliberális média szerint partizánharc folyik a białowieżai ősvadonban. Ez túlzás persze. Az viszont tény, hogy tavasszal uniós vita lángolt fel az erdővel kapcsolatosan.

Cédulák, kék színben

Hetven esztendővel ezelőtt, 1947. augusztus 31-én rendezték az úgynevezett "kékcédulás" országgyűlési választást Magyarországon.