„Van remény?” – szörnyülködöm el a járdán a saját klisémen. Mintha csak egy percig is azon aggódtam volna, hogy ez a nemzedék bármennyivel is alábbvaló, mint a régebbi korok magyarjai.
Az a vélekedés, miszerint aki egy szurikátát a földhöz csap, azt ugyanúgy földhöz kell csapni, részemről olyasfajta túlzásnak tűnik, amelyre már alig akadnak szavaim.
Ha majd úgy fordul a történelem, hogy Németország lakóinak Németország és Törökország, a német és a török kultúra között kell választaniuk, vajon Mesut Özil és Ilkay Gündogan hogyan választ?
Értelmesnek látszó emberek egy jelentős csoportja a diktatúra ellen tüntetve több százmillió forintot kalapoz össze az utcán, teljesen demokratikus módon.