Októberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 19,8 százalékkal emelkedett, a belföldi vendégek által eltöltötteké 6,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Elfogadta a parlament az adócsökkentési csomagot, amely alapján egységesen 9 százalék lesz jövőre a társasági adó mértéke, és csökkennek a munkáltatói járulékok is.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint jövőre az offshore-szisztémák és más, nemzetközi színtéren működő adóelkerülőkkel szembeni küzdelem új szakasza kezdődik.
Csaknem tízmilliárd forintos beruházással 350 új munkahelyet hoz létre a Le Bélier francia autó- és repülőgépipari beszállító vállalat ajkai, szolnoki és mohácsi gyáraiban.
Ebben az évben 8,5 százalékkal nőtt a mezőgazdaság kibocsátása, és az árak 2,9 százalékos átlagos csökkenése következtében 5,3 százalékkal nagyobb értéket állított elő az ágazat, mint 2015-ben.
A magyar-orosz gazdasági együttműködés kikerült a negatív spirálból, az EU Oroszország elleni gazdasági szankcióinak bevezetése óta először ismét pozitív irányba mozdul el - mondta Szijjártó Péter.
A kormány és a szociális partnerek közötti történelmi megállapodás olyan hatékonyság- és versenyképesség-növelő lépésekről szól, amelyekre az elmúlt 26 évben nem került sor Magyarországon.