A köztulajdonban lévő vállalatoknál működő szakszervezetek jó kezdő lépésnek tartják a kormány által bejelentett, három évre szóló, 30 százalékos bérfejlesztést.
Három új járatot indít a Ryanair légitársaság Budapestről, a héten a Wizz Air is jelentett be új célállomást, valamint a London-Luton repülőtéren nyíló bázist.
Március 1-jén kerülnek forgalomba az új 2000 és 5000 forintos bankjegyek, az új pénzek biztonsági elemei korszerűbbek lesznek a korábbinál és megjelenésük is változik.
Nincs szükség az EP azon döntésének felfüggesztésére, amelynek értelmében a francia Nemzeti Front három képviselőjének vissza kell fizetnie az asszisztenseik után jogtalanul felvett uniós pénzeket.
Évről évre több embernek van munkája és egyre kevesebben élnek szegénységben Magyarországon, válaszolta Rétvári Bence Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének kérdésére.
Nagyon fontos üzenet, hogy a magyar gazdaság külső szemlélők szerint is jó pályán van - mondta Varga Mihály az MTI-nek hétfőn Salgótarjánban az Európai Bizottság előrejelzésére reagálva.