Somogyi Győző 127 festményét, valamint Párkányi Raab Péter 66 fotográfiáját vonultatja fel A Döntés című kiállítás, amely vasárnap délután nyílt meg Székesfehérváron.
Soltész Miklós szerint a magyar kultúra napján azokra az értékekre is gondolni kell, amelyeket a határon túli magyarok tettek hozzá a magyar és az egyetemes kultúrához.
A visegrádi országok artistái lépnek porondra a Fővárosi Nagycirkusz Cirkuszi szomszédolás című új műsorában, amelyet január 28. és március 19. között láthat a közönség.
Az idén is útra kel a Boldogasszony zarándokvonat Csíksomlyóra és a Fekete Madonna zarándokvonat a lengyelországi Czestochowába és Krakkóba a MÁV-Start Zrt. és a Misszió Tours együttműködésében.
Ez az év a nagyberuházások éve lesz a magyar kultúrában, a tavalyi 52 milliárd forinttal szemben idén több mint 125 milliárd forint jut kulturális célokra, mondta el Balog Zoltán.