Az Egyesült Államok példátlan lépéssel feloldotta a titkosítását egy 1987-es jelentésnek, amely bepillantást enged az izraeli atomfegyver-programba - jelentette csütörtökön az izraeli sajtó.
Újra lesz légi összeköttetés Budapest és Stockholm között, a skandináv SAS légitársaság heti négy járatot üzemeltet a két város között március végétől.
Német szakértők megerősítik a francia hatóságok megállapítását, miszerint a másodpilóta vélhetően szándékosan pusztította el a gépet - mondta a német közlekedési miniszter csütörtökön Berlinben.
Több mint öt évszázaddal halála után, uralkodónak kijáró méltósággal helyezték végső nyughelyére csütörtökön III. Richárdot, Anglia utolsó Plantagenet-királyát.
A szűkebb kormány megvitatta és elfogadta azokat a költségvetési intézkedéseket, amelyek 1 milliárd kunával (41 milliárd forinttal) csökkentik az állami kiadásokat Horvátországban.
Az Alpokban lezuhant német utasszállító egyik pilótája a baleset előtt elhagyta a pilótafülkét, és nem tudott visszatérni, mielőtt a gép a hegyoldalnak csapódott.
A pilótafülkében elhangzott beszélgetést és hangokat rögzítő fekete dobozt találták meg a Germanwings légitársaságnak a francia Alpokban történt balesetének helyszínén, de a berendezés megrongálódott.
Mintegy száz amerikai katona nevét, fényképét és címét tette fel a világhálóra egy eddig ismeretlen, magát az Iszlám Állam Hackerszervezetének nevező csoport, és támadásokkal fenyegette meg őket.