Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

1932 óta hagyományosan minden év augusztusában rendezik meg a Balatonfüredi Borheteket, mely mára az ország egyik leglátogatottabb és legnevesebb gasztronómiai fesztiváljává nőtte ki magát. Mivel a város a 27 települést magába foglaló, mintegy 2300 hektáron elterülő Balatonfüred-Csopaki borvidék központja, így a rendezvényen csak azok a környékbeli borászok vehetnek részt, akik a borvidéken szőlőterülettel rendelkeznek, illetve előzetesen megmérettetik magukat a városi borversenyen. A hindu költőről, Rabindranath Tagoréról elnevezett sétányon idén a környék legjobb pincészeteinek harminc fajtából származó, közel háromszázféle borát kóstolhatjuk meg.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

A borosgazdák faházai között az első helyet ezúttal is az év füredi borásza, az Arias Borászat, azaz vezetője, Kálmán József kapta. A több mint tíz hektáron gazdálkodó Arias borászat a Balatonfüredhez közeli Pécselyen található, nevét a Balaton-felvidék egyik legértékesebb díszbogár fajáról kapta, melynek hosszú ideig a Pécselyi-medence volt az egyetlen ismert élőhelye hazánkban.

Korábban írtuk

A borvidék, így a borhetek zászlósbora természetesen az olaszrizling, amelyből a keserűmandula ízű klasszikustól a késői szüretelésűn át a dűlőn szelektáltakig számtalan ízvariáció létezik, de mindezek mellett kóstolhatunk testes vörösborokat, könnyedebb gyöngyöző borokat és többféle rozét is.

A gasztronómiai eseményt természetesen idén is koncertek kísérik. A Kisfaludy Színpadon, illetve a borospavilonok között felállított kisebb színpadokon jazz, blues, népzene váltják majd egymást.

Hirdetés